Már mi vagyunk Imre Bence szülei, nem pedig ő a mi gyerekünk

A kerekasztal-beszélgetést Csisztu Zsuzsa, olimpiai nyolcadik helyezett tornász moderálta, de azt megelőzően még Géczi Gábor tartott egy rövid előadást a sportolóvá fejlesztés érintettjeiről, a program kohéziójáról, a gyermekek életkori szakaszairól, az alkalmasság és a megfelelés feltételeiről.

Géczi Gábor a Testnevelési Egyetem tanáraként kiemelte: a sportolók fejlődése komplex folyamat, a különböző fejlődési tartományok között pedig nagy eltérés is lehet. Arról pedig, hogy mikor kell bevezetni a gyermeket a sportéletbe, rövid annyit mondott, hogy gyakorlatilag születésétől kezdve.

Az aktív start azt jelenti, hogy nulla és hat év között még nincsenek benne a sport rendszerében a gyerekek, a családtól függ, hogy mennyire mozgatják őket. Miután ma, 2024-ben Magyarországon nem annyira aktívak, nagyon sokat kell bepótolni a későbbiekben. Lényeges, hogy ilyenkor 75 százalékban hagyni kell, hogy azt csináljon vagy játsszon, amit akar, a fennmaradó 25 százalékban pedig a szülő mondja meg, hogy mit tegyen, és jó lenne, ha ez utóbbi azért már tervszerűen zajlana.

Géczi saját példáját hozta fel arról, hogy nem szabad egy gyermeknek túl korán elkezdeni a sportszakosodást, hiszen azzal játékosként vagy felépítik, vagy lerombolják.

„Lementem tízévesen jégkorongozni, megkérdezték, hogy hívnak, »Géczi«, és beállítottak a kapuba!”

Persze aligha csodálkozhatott: édesapja a Ferencváros labdarúgócsapatának volt olimpiai ezüstérmes kapusa. Géczi Gábor hozzátette: „a korai években is fontos, hogy legyen eredménykényszer, de semmiképpen ne az, hogy mi van az eredményjelző táblán. Hanem az, hogyan fejlesztik az adott fiatalt”.

A szakember kiemelte, a sport egy olyan terület, ahol a gyermek meg tudja mutatni, hogy ő mire képes, tehát hagyni kell, hogy kibontakozzon. Itt rögtön kitért arra, hogy Imre Bence vasárnap éppen ezt tette az olimpiai selejtezőben, ugyanis a férfi kézilabda-válogatott fiataljaként máris oroszlánrészt vállalt a párizsi kvóta megszerzésében.

„A szülőnek nem az a feladata, hogy elkezdje minősíteni az edzést, versenyzést, és azt, hogy mit hogyan kell vagy kellene csinálni. A szerepe az, hogy szeresse és támogassa a gyermeket mindenben, amiben kéri a segítségét” – fejezte be Géczi Gábor gondolatait.

A kerekasztal-beszélgetés első témajaként a sport fontossága került elő, illetve az, hogy szülőként mennyire terelgették saját sportáguk felé gyermekeiket.

A válaszadást a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely kezdte, méghozzá azzal, hogy ő speciel a lehető legmesszebb akarta tartani lányait a pólótól.

Az első piros jelzés, hogy lányok. Ugyanis amikor egy férfipólósnak lányai születnek, akkor végképp távol akarja tartani őket a sportágtól. Ennek fényében cselgáncsozni kezdtek, amikor Montenegróban éltünk. Fantasztikusnak tartottam, hiszen megtanulnak esni, fegyelmezettnek lenni.

Hozzátette: végül mégis a pólónál kötött ki mindkét nagyobb lánya, Viktória és Patrícia is, ami nem meglepetés ugyanis édesanyjuk, Valkai Anna is ennek a sportágnak a jeles alakja volt, a válogatottságig vitte.

„Ők álltak elém többször, hogy vízilabdázni szeretnének. Amit pedig előre éreztem, az később beigazolódott, akadtak nehézségeik. Saját maguk és az »apakép« ellen küzdés, a sportág hagyományai, valamint az adott pillanatbeli gyengeség, amit okozhat egy edző vagy lányok esetében a csapat is” – ecsetelte a Nagy Sportágválasztó szóvivője.

A meghívott előadók közül Kökény Bea vette át a szót, akiről az utóbbi hetekben, hónapokban fia, Imre Bence válogatottban nyújtott fantasztikus teljesítménye után különösen sok szó esett.

„Nálunk természetesen fontos volt, hogy sportoljanak valamit a gyerekek, már óvodát is úgy választottunk, hogy több sportot ki tudjanak próbálni, és ez életünk egyik legjobb döntésének bizonyult. Kitaláltuk, hogyan építsük fel a sportot az életükben: először ússzanak és atletizáljanak, mert utóbbi minden sportág alapja. De ez addig tartott, amíg Bence öt és félévesen ki nem találta, hogy kézilabdázni szeretne.”

Először elvitték szivacskézilabdázni, amibe azonnal beleszeretett, és még mielőtt elment edzésre, a sok mérkőzés, amit nézett televízióban és látott személyesen, már megtanította őt arra, hogyan kell felugrani és dobni.

Ez pedig hiányzik a mai gyerekekben, hogy a saját sportágukat nézzék. Ő pedig figyelte, rengeteg mozgást lemásolt, és a mai napig is nézi. Legtöbbször nem is edzésen tanulja meg ezeket, hanem úgy, hogy mit csinálnak ezek a sztárok, vagy kisebb korában a nagyobbak.

Lányuk, Szofi esetében már teljesen máshogyan került szem elé édesanyja sportága. Az apuka, Imre Géza elmondása szerint ő annyi mindenben különbözött a bátyjától, hogy nem is feltételezték róla, hogy a kézilabdát választja majd. Végül aztán mégis ez lett a vége, ugyanis barátnői közül mindenki kézilabdázott, így aztán ő is elkezdte. Dobni azonban nem szeretett, így végül a kapuban kötött ki. Ott aztán nem is akárhogyan teljesít a 19 éves kapus, aki már kétszeres ifjúsági Európa-bajnoknak mondhatja magát.

Majd előtérbe került a szülői felelősség kérdésre

Kiss Gergely elmondta, hogy a csapattagok szülőinek értekezletén mindig megkérdezik, hogy kinek van vízilabdás múltja, amire általában persze nincs jelentkező. Majd hozzá is teszik, hogy nincs is szükség újabb edzőre, szóval maradjanak is ilyen tekintetben távol a sportágtól.

„Nem kell mindig mindent megcsinálni a gyerek helyett. Lassan már sétálunk helyette az edzésre, vagy a tempót tesszük neki az első bukófordulóra, nehogy szegény gyerek beüsse a talpát” – fogalmazott szándékosan túlzóan az olimpiai bajnok.

Kökény Bea kiemelte: Bence fia már annyit tudott 14–15 évesen, amennyit állítása szerint ő például soha, még pályafutása végén sem, mégis sokszor megkapta, hogy miatta teljesít úgy, ahogy.

„Nagyon jó, hogy mi sportolók vagyunk, Bencének viszont iszonyat nagy teher volt. Már a szivacskézin is beszóltak a neki szülők a lelátóról, hogy csak azért kapott szabaddobást, mert én vagyok az anyukája. Ezt nehezen dolgozta fel, erről sokat is beszélgettünk.”

Majd hozzátette: a gyerekeik nem szerettek nyilatkozni, mert a szüleik miatt kérdezték mindkettőjüket, így váltak érdekessé, nem a saját teljesítményük, eredményeik miatt.

Nekünk ez a legnagyobb öröm, hogy saját jogán kiharcolta, hogy már mi vagyunk Imre Bence szülei. Erre várt egész életében, hogy megmutassa azt, hogy saját maga miatt van ott, ahol. Sokszor megkapta mindkét gyerek, hogy miattunk válogatottak. Ő Imre Bence, függetlenül attól, hogy mi vagyunk a szülei. Már letett egy olyan produktumot, igaz, az út elején van még, de folyamatosan bizonyít.

Majd Csisztu Zsuzsa feltette a kérdést: mi lesz az olimpián?

„Nagyon nehéz a szövetségi kapitánynak kijelölni azt a 14 embert, aki az utazó keretbe kerülhet. Tehát kérdés még, hogy ott lehet-e az ötkarikás játékokon. Én is úgy érzem azonban, hogy az Európa-bajnoksággal és az olimpiai selejtezős szereplésével azért kellően megalapozta magának az ötkarikás részvételt, de nem én döntök, és nem is az enyém a felelősség. Bízom benne, hogy ott lesz az olimpiai keretben, de azért nem iszom előre a medve bőrére.”

A teljes előadás itt tekinthető meg. A korábbi pedig ide kattintva olvasható el.