Edzésen esett össze, kómában van az amerikaifocista

2014.03.24. 20:43

Will McKamey, az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA) szereplő Navy Midshipmen (a tengerészgyalogság akadémiájának csapata) játékosa még szombaton esett össze a csapat edzésén, ahonnan azonnal egy baltimore-i kórházba kellett szállítani, hogy eltávolítsanak egy vérrögöt az agyából.

A 19 éves játékos egy ütközés után esett össze. Vasárnapra már biztató hírek érkeztek, önállóan lélegzett, de még mindig nem tért magához.

Nem a szombati volt az első eset, hogy McKamey összesett a pályán. Még 2012-ben, végzős középiskolásként is megtörtént vele egy mérkőzésen, akkor is kórházba került, ahol több napig az intenzíven kezelték agysérüléssel, végül nem kellett megműteni, de többet nem játszhatott a gimnáziumban. 

Az ütközések miatt szenvedett agykárosodás már hosszú ideje fontos kérdés az amerikai futballban és az NFL-ben is, mert több korábbi játékos is öngyilkos lett az elszenvedett agykárosodás miatt.

Tavaly ősszel az NFL 765 millió dolláros kártérítésről állapodott meg a ligát perlő korábbi játékosokkal, melyből vizsgálatokat, kezeléseket, illetve az elhunytak családtagjai számára kártérítést fizetnek majd.

A hónap elején a Pittsburgh Steelers korábbi Super Bowl-győztese, a mindössze huszonhat éves Rashard Mendenhall is azzal indokolta korai visszavonulását, hogy épen szeretné leélni az életét.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!