Sosem voltam alattomos, de kiütöttem, akit tudtam
Kilencvenéves korában a múlt héten meghalt Ed Sprinkle, aki a negyvenes-ötvenes évek hírhedt játékosa volt, csak úgy emlegették, mint a Futball Legdurvább Emberét. Halálhírét kedd este közölte családja a sajtóval.
A Chicago Bears defensive endje egyszer úgy nyilatkozott magáról. "sosem játszottam alattomosan, de ha volt rá lehetőség, akkor jól kiütöttem azt, akit tudtam". Ezt George Halas is megerősítette később, iszonyú kemény játékosként jellemezte, aki ennek ellenére nem játszott mocskosan, na meg a legjobb pass rusherként, akit valaha látott.
A texasi születésű Sprikle szolgált a haditengerészetnél, ott játszott főiskolai éveiben, aztán pályája elején az offense-ben és a defense-ben is bevetették, karrierje során hét touchdownt szerzett, de aztán rájöttek, hogy a védelemben sokkal jobban tudják hasznosítani ragadozószellemét.
A Chicago Tribune ezt írta róla 1949-ben. "A mérkőzés után a Cardinals-edző Buddy Parker azon dühöngött, hogy Sprinkle szándékosan megtaposta futójátékosukat, Elmer Angsmant. Őt az otthonában értük utol, azt mondta nekünk, hogy öt stoplinyom van a mellkasán". Sprinkle a Philadelphia Eagles akkori edzője, Earle Neal is bepanaszolta, szerinte kell kezdeni valamit azzal, ahogy a védőjátékos dolgozik a kezeivel, mert ez így nem mehet tovább. A pályán csak Karomként emlegették az alkarjával kiosztott ütések miatt, így dolgozott meg jónéhány irányítót az ellenfél csapatából.
A korabeli beszámolók szerint legszívesebben a sípszó után sózott oda, stoplijait pedig úgy használta, mintha azok a játék kellékei lennének. Ennek ellenére csak ötször büntették meg egész pályafutásán.
Az összes meccsünk kemény volt. Sokkal durvábban játszottunk az ötvenes években, mert kevesebb pozíció volt, és ezekért keményen harcoltunk. Egy teljesen más korszak volt.
- emlékezett vissza a nyolcvanas években.
Karrierje végéig a Bearsben játszott, majd Chicagóban is maradt, és nyitott vállalkozásokat.
Rovataink a Facebookon