Clowney egy szörny, jól teljesítettek az újoncok
További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
A preseason második körében sokkal kiugróbb teljesítményeket láthattunk az újonc játékosok krémjétől, kezdve a sort az első számú választott, Jadeveon Clowney-val.
Bár a Houston defensive endje az első fordulóban is meggyőző volt, igazán csak most kezd formába lendülni. Az Atlanta ellen többek között irányítót sackkelt, Antone Smith running backet pedig szabályosan elgázolta. Hasonlót már láthattunk tőle college meccsen is, nem árt blokkolni, valljuk be. Egyetlen jelentős gyengeségének a követő-emberfogást tartják.
A Vikings irányítója Teddy Bridgewater sem panaszkodhat, az Arizona ellen hátrányból hozta vissza csapatát, nagy passzokkal verte meg az előző héten igen meggyőző Cardinals secondaryt. 20 passzából 16 sikeres volt, összesen 177 yardot és 2 TD-t szerzett, pechére azonban Matt Cassel, a csapat első számú irányítója is remekelt, ezért Teddy várhatóan a harmadik fordulóban is csak csere marad.
Még csütörtökön Blake Bortles is masszívnak bizonyult (11/17, 160 yard), ahogy az első fordulóban is. A legtöbb szakértő szerint a legkiforrottabb és legmegbízhatóbb újonc irányító a ligában, többen Luckhoz hasonlítják, ahogy Menzielt Griffinhez. Ami az utóbbiakat illeti, már alig várjuk a ma esti dual threat derbit, ahol Menziel osztozni fog Hoyerrel az első csapaton.
Az első fordulós szerény teljesítménye után Michael Sam is remekelt. Az NFL első nyíltan homoszexuális játékosa 2 tackle-t és 1 sacket produkált mindösszesen négy pályán töltött perc alatt. Az állandó keretbe kerülése viszont továbbra is kérdéses, hisz csak a hetedik körben kelt el, és a Ramsnél nagy a verseny a posztján.
A forduló legkiemelkedőbb újonc teljesítményeit azonban line backerek hozták. Jayrone Elliott, a Packers drafton kívüli szerzeménye négy játék alatt háromszor is sackelte a St. Louis szintén rookie irányítóját, Austin Davist.
De még ezzel is elmaradt Ryan Shazier egészen elképesztő előadásától. Az Ohio State termék Shazier, a Buffalo elleni meccsen egyedül az első drive alatt 4 tackle-t mutatott be, majd az utána következő kickoff alatt is szerelt a special team tagjaként, és csak ezután jött egy csodálatos interception. Edzői és csapattársai nem győztek ájuldozni az összesen 9 tackle-lel záró újoncon, aki a pályán mindenhol feltűnve, gyakorlatilag egy free safetyként is funkcionált.
Én már csak abban bízok, hogy ma éjszaka Johnny még rajta is túl tesz.
Rovataink a Facebookon