Jövőre meg utána még jobb lesz a szilveszteri buli

2015.01.07. 15:02

Elég király bowl-meccsek mentek december 31-én, de nyilván a csúcs január 1. volt a két elődöntővel. Idén/jövőre, vagyis a 2015-ös szezon végén ez viszont már nem így lesz, mert az új playoff-rendszerben a nagy bowlok rotálgatnak egymás között.

Az tehát biztos, hogy nem a Rose és a Sugar lesz az elődöntő, mert nekik úgy van a szerződésük, hogy akármi van, január 1-én rendeznek. A 2016-os playoffban úgy jön ki a lépés, hogy az Orange és a Cotton lesz a két elődöntő, de december 31-én, mert négy ekkora meccset nem lehet egy napra tenni.

Ugyanez a helyzet egyébként a 2017-es szezonnal, amikor a Chick-fil-A és a Fiesta jelentkeznek be elődöntőnek, csak akkor csúszik a Sugar-Rose páros, mert elseje vasárnapra esik, az meg az NFL-é.

Az idén szilveszterkor nyilván a kezdőrúgásokat is figyelembe kell majd venni, mert egy esetleges csúszás esetén mégsem nyúlhat bele az éjféli buliba a meccs. Ez pedig nagyjából azt jelenti, hogy helyi (keleti parti) idő szerint este 11-re, maximum fél 12-re be kell fejezni a meccseket. Az ott 19.00-ás kezdést jelent a későbbi elődöntőre, a korábbit tehát nagyjából 15.00-kor kell indítani (munkanapon, tesszük hozzá).

Tehát nálunk este 9-kor és nagyjából hajnali 1-kor indulnak, ami tökéletesen lefedi a szilveszteri buli idejét, úgyhogy a virsli, a pezsgő és a lencse mellé csak egy rohadt nagy tévé kell.