A csapat, ami ellen senki nem akar játszani

• 2013: 0 győzelem, 8 vereség a konferencián belül. SEC West-csoport utolsó hely.
• 2014: 2 győzelem, 6 vereség a konferencián belül. SEC West-csoport utolsó hely.

Ezek után miért gondolná bárki is, hogy az Arkansas Razorbacksnek idén bármi keresnivalója van az egyetemi amerikaifoci egyik legkeményebb csoportjában? Meg hogy van esélyük a csoportgyőzelemre? A helyzet az, hogy ez nem is annyira reménytelen küldetés, bár kisebb csodákra azért szükség lesz. De miért lehet nekik szurkolni az idén? 

Bret Bielema két éve alatt kinevelt egy rakás szörnyeteget, és már attól sem kell tartania, hogy a játékosai időközben kibuknak az egyetemről. Pedig amikor 2013-ban átvette a csapatot John L. Smiht-től, mennyire más volt minden. A bal tackle-jéről termete alapján azt hitte, hogy egy tight end, a csapat legnagyobb futótehetsége tonnaszámra nyomta magába a gyorskaját, és hiányzott róla pár kiló izom, hogy el lehessen hinni, hogy tényleg képes lehet belőle valaki. Miközben a csapat fele bukásra állt a tárgyaiból. Ja, meg tizenkét játékost letartóztattak az előző évben.

Aztán jött a rendszerváltás. Bielema máshogy viszonyult a játékosaihoz, mint elődjei: tudatni akarta velük, hogy bármivel jöhetnek hozzá, az ajtó mindenki előtt nyitva áll. Energiát fordított arra is, hogy a futballisták tanulmányi eredményeire is sokkal jobban odafigylejen a stáb, aminek meg is lett az eredménye, sokkal jobb átlagot produkáltak, és csak öt bukás esett 2015-re. 

És Bielema eltökélt volt abban is, hogy ugyanazt a fizikális focit fogja megvalósítani a déli csapatnál, amivel három Big 10 bajnoki címet nyert a Wisconsin edzőjeként. Az első éves konferencián belüli 0-8 ellenére a stáb viszont végig biztos volt a dolgában, tudták, hogy milyen változtatásokat kell elvégezni. Például a futó Jonathan Williams kezéből ki kellett szedni a hamburgert, és rápakolni több kiló izmot. Ehhez kellett egy olyan faszi, mint a Bielemával együtt érkezett legendás erőnléti edző, Ben Herbert, aki csak annyit szokott magáról mondani, hogy ő futballistákat formál át.

Egy olyan embert képzeljünk el, akinek a fellépése és megjelenése leginkább a Shield-karakter Vic Mackey-re hajaz, és ugyanúgy megvannak a maga szabályai, amikből semmit nem enged. A megfelelő étkezés és folyadékbevitel mellett a mániája, hogy a játékosai az altestüket és a hátukat is megfelelően megerősítsék, így lett tradíció az éjszakai squat-őrjöngés a csapat stadionjában. Erről videó is készült, meg lehet nézni, mennyire sikerült felpörgetni az embereit.

Herbertrőlről az a történet járja, hogy még a Wisconsinnál a szezon elején bevitt két nagyranőtt cserepes növényt az edzőterembe. Az egyikre az volt írva, hogy odafigyelek az étkezésemre, és a folyadékbevitelre, míg a másikon az a felirat állt: eddig is elboldogultam valahogy, ezután is így lett. Az előbbit hetekig vízzel és tápszerrel locsolta, míg a másikra viszkit és olcsó sört öntött egészen addig, amíg már a játékosok könyörögtek neki, hogy vigye már el az öltözőből az istenverte növényt, mert iszonyú büdös. Ami rendes gondozást kapott, a Governor, vagyis Kormányzó nevet viselte, úgyhogy hamar megragadt mindenkiben, hogy Kormányzóvá kell válni. Amikor JJ Watt néhány héttel később debütált a Wisconsiban, küldött egy sms-t a meccs után Herbertnek: Governor-módban vagyok. Watt azóta se nagyon váltott. 

Herbert átalakító edzéseinek meg lett az eredménye: idővel brutális szörnyetegekké alakította az Arkansas keretét is. Olyan emberekké, akik imádják a Bielema-stílust, vagyis a kemény, fizikális focit. Érdemes néhány előtte-utána képet megnézni, itt van például a safety Josh Liddel.

Valahol a múlt idény utolsó harmadától kezdve elkezdtek eléggé összeállni a dolgok: jöttek a szoros eredmények a top ellenfelek ellen, és az erőnléttel sem volt gond. Az LSU és az Ole Miss elleni meccseket úgy nyerte a szezon végén a csapat, hogy az ellenfél pontokat sem szerzett.

Aztán a szezon lezárásaként következett a Texas elleni bowl-meccsen az első félidei pusztítás: szerencsétlen Longhornst 31-7-re intézték el úgy, hogy igazából a második negyed közepétől már nem volt különösebb látnivaló. A meccs vége is emlékezetes lett: a Longhorns endzone-jától két yardra a térdelés mellett döntött a csapat, és erről mondta a győzelem után Bielema, hogy

a Texas kétyardos vonalán térdelés az erotika határát súrolta. 

Simán az év dumája volt. Később azért kifejtette, hogy korábbi csapataival még sose verte meg a Texast, ezért volt olyan eufória a meccs vége 31-7-es vezetésnél. 

De beszéljünk egy kicsit arról, hogy milyen meccseket vesztettek el. Három olyan vereség is becsúszott, ami alakulhatott volna tök másképp, ha végére oda tudnak figyelni. Az egyik ilyen ráadásul a rájátszásba jutott Alabama ellen, amit 14-13-re nyertek meg az abalamaiak. A másik a Texas A&M ellen hosszabbításban 35-28-ra elbukott, és én még ide sorolnám a Missouri elleni 21-14-es vereséget is, ami belerondított a szép szezonzárásba. Egyik csapat sem verte egy touchdownnál nagyobb különbséggel az Arkansas-t: bosszantó hibák és labdavesztések hozták igazán helyzetbe az ellenfelet. Szóval idén muszáj lenne odafigyelni a meccsek végére, mert a hibahatár nagyon alacsony lesz a menetrend miatt, de erről majd később. 

Most inkább megmutatom pontokba szedve, hogy miért lehet igazán fasza ez a következő szezon a Razorbacksnek. 

• A futójátékban a veszteségek ellenére bízni kell, mert ilyen párosa senki másnak nem volt az országban: Jonathan Williams és Alex Collins is ezer yard fölött termelt. A pályán veszett vadállatként harcoló rasztás fazon, Alex Collins, 1100 yarddal és 12 touchdownnal zárta az idényt; az Aggies ellen 131-et vállalt. Én a labdabiztonsággal kapcsolatban jelentkezett problémák ellenére Collins stílusát jobban bírom, de a nála egy fejjel magasabb Jonathan Williams 1190 yardot szállított 12 touchdownnal együtt, a Texas elleni bowl-meccsen 100 yard fölötti eredménnyel. A gond az, hogy Williams a nyáron olyan lábsérülést szedett össze, hogy műteni kellett, és emiatt az egész szezont buka. Ez elég nagy érvágás, mert az első számú futó volt. Úgyhogy megannyi sérülés után talán végre teljesértékű lehet Kody Walker, aki a csapat tavaszi edzőmeccsén 174 yardot és három touchdownt termelt, és fizikumra a prototipikus SEC-futó alkatával bír. Ugyanakkor Bielema abban reménykedik, hogy a freshman Rawleigh Williams lesz idén a nagy dobás, és ezer yard környékére érhet. 
• Megmaradt az a gyönyörű fal azokkal a brutális termetű férfiakkal. Tavaly a Razorbacks játékainak hatvan százaléka futás volt. Meccsenként 218 yardot átlagoltak a szezonban, és ehhez kellett a mamutokból álló fal, ami mostanra a Razorbacks büszkesége lett. Volt néhány kisebb átalakítás, de négy kezdő visszatér, és a szupernehéz jellemző pedig továbbra is megvan, mert a rosteren lévő tíz falember átlagosan 319 fontot, azaz 144 kilót nyom. Tavaly támadófal súlyátlaga 321 font volt, ennél súlyosabb fal nemhogy az egytemi bajokságban, de még az NFL-ben sem volt. Azt meg már eddig is láttuk, hogy a brutális tömeg mellett hatékonyak is tudnak lenni, csak maradjanak egészségesek.  
• Visszatér utolsó évére az irányító Brandon Allen. Szépen fejlődött ő is az évek során, ha ezt a trendet folytatja számokban is, akkor az idei lesz a legjobb éve. Múlt szezonban látható volt az is, hogy sokkal megfontoltabb lett, most az utolsó évében jöhet minden, ami a csövön kifér. Mondjuk ehhez több passzjátékra is szükség lenne, mert tavaly elég kiszámítható volt olykor a csapat játéka. Meg is látszott az elkapók számain:  Keon Hatcher 558 yarddal és 6 TD-vel lett a legjobb, más elkapók eltűntek mellette, ezért 2444 passzolt yardukkal az SEC-ben 14-ből a 11. helyen végeztek. Mellette a tight end Hunter Henryben lehet bízni még, aki 544 elkapott yarddal zárt. Jared Cornelius és Dominique Reed: itt az idő, hogy előrelépjetek. Különösen az utóbbi töltheti be azt a nagy űrt, ha adottságait ki tudja használni. 
• A védelemben a defensive front bizonytalan, mert kulcsemberek távoztak, többek között Trey Flowers. De mivel a D egészen látványos fejlődésen ment keresztül a múlt idényben, ezért lehet bizakodni. Maradt JaMichael Winston és a Taiwan Johnson, a távozókat Bijhon Jackson és Deatrich Wise pótolhatja, utóbbi fizikuma SEC-szinten is pazar. De ódákat zengenek a dán születésű freshmanről, Hjalte Froholdtról is, mert a defensive tackle-ről állítólag egy szörny lett az edzőteremben. Naná, hogy Herbert érdeme.  

És akkor most jöjjön a feketeleves, a menetrend. A SEC Westben nem könnyű az élet, a Razorbacksnek idén pláne nem lesz az, övék az egyik legdurvább naptár.

Álmodjunk nagyot, de mégis reálisat, és mondjuk azt, hogy 5-0-val indul a szezon (UTEP, Toledo, Texas Tech, Texas A&M és aztán idegeben a Tennessee ellen, mert az idén még mindig nem lesz az a Tennessee, amitől sokak kiugró dolgokat várnak). Aztán a sztárcsapat, az Alabama, ott dől majd el sok minden. Az Alabama offense-éből elég sok ember ment el, ráadásul olyanok, akik meccseket hoztak a múlt szezonban. Cooper, Yeldon és Sims, ez már szép névsor a veszteségek listáján, de ettől még minden fronton a legjobbat kell majd hozni. Folytatásban jön az Auburn otthon. Az Auburnnél az offense rendben lesz, a defense-t pedig gatyába fogja rázni Will Muschamp. Legrosszabb esetben az Alabama után ez a meccs is elúszik, onnantól kezdve viszont már nem lesz lehetőség a hibázásra. Pont jól jön majd a UT Martin áldozati báránynak, majd az Ole Miss és az LSU idegenben.

Azok a fránya idegenbeli konferencián belüli meccsek, melyek nem mentek jól az utóbbi években, konkrétan egyet se nyertek 2012 óta, na de majd most! Az Ole Missnél átmeneti időszak jön, kár, hogy a védelem továbbra is brutális. Az LSU-nál pedig Fournette ellenére bizonytalanság van irányítófronton. Ha mégis megvan mindkét meccs, akkor a szintén sokat embert vesztő Mississippi State ellen már be kell húzni a következőt otthon, szezonzáró pedig a Missouri ellen. 

Na most, az idei SEC West óriási káosz lehet, ahol talán két vereséggel, de nem többel meg lehet csinálni a konferenciadöntőt. Valljk be, ettől még simán benne van négy-öt vereség is ebben a menetrendben, ha minden balul sül el, ám az is biztos, hogy az Arkansas lesz az a csapat, aki ellen senki nem szeret majd játszani, mert rengeteg energiát felőrölnek majd. 

Tavaly 7-6-os mérleggel zárt a csapat, ennél mindenki többet vár az idén. Tizenöt kezdő visszatér, a védelem nagyot fejlődött tavaly, a falból négy ember megmaradt, a futójáték erős lesz, és Brandon Allen révén annyi előny megvan az ellenfelekkel szemben, hogy nem egy új irányítóval vagy bizonytalansággal a poszton kell belemenni a szezonba. Jól látszik, hogy Bielemáék miben gondolkodnak, és ha idén még egyet lép előre a csapat, akkor bármi lehet. Szombaton a UTEP ellen kezdés, utána folytatjuk.