Botrány, hogy a pályán maradhatott ekkora ütés után
További 120 yard cikkek
- Az év legértelmetlenebb győzelme után egyből kirúgták a csapat vezetőedzőjét
- Közel fél évszázada nem látott eseményt jegyeztek fel Amerikában
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
A vasárnapi NFL-játéknap viszonylag jól eltitkolt botránya volt, hogy a St. Louis Rams-irányító Case Keenum folytathatta a játékot a Baltimore Ravens elleni meccs végén egy fejsérülés után, és aztán nem sokkal később, részben talán ezért is vesztette el csapata a mérkőzést.
A vége előtt egy perccel 13-13-as állásnál Keenumot a saját térfelén sackelték, és olyan szerencsétlenül fogott talajt, hogy a sisakja nagy erővel a földnek csapódott, nézni is rossz. Egyből a fejéhez kapott, elég egyértelmű volt, hogy nincs jól: amikor a falembere, Garrett Reynolds megpróbálta felhúzni, olyan volt, mint egy zsák liszt, csak lógtak a karjai.
Nem is bírt egyből felkelni, csak fetrengett a földön, miközben a csere Nick Foles melegíteni kezdett, tehát nem egy NFL-meccset sosem látott újoncot kellett volna beküldeniük a helyére. Aztán egy perccel később mégis Keenummal folytatódott a játék.
Kicsit ironikus, hogy első passzkísérletét Wes Welker felé eresztette meg, akinek leigazolását sokan neccesnek tartották, pont a korábbi agyrázkódásai miatt. De a lényeg ezután jött, mert a következő playnél Keenumot megint a földre vitték, és még a labdát is elvesztette, a Ravens pedig az ajándékba kapott mezőnypozícióból nem sokkal később belőtte a meccset eldöntő mezőnygólt, és 16-13-ra nyertek. Oké, Courtney Upshawt lehet dicsérni a sack miatt, de az is benne lehetett, hogy Keenum még mindig nem volt teljesen tiszta.
Van itt pár dolog, amiről érdemes beszélni.
Hogy lehet az, hogy Keenum egy ekkora ütés után a fent maradhatott, mikor úgy kellett összekaparni a pályáról? A csapattársai nem jeleztek semmit, a Rams orvosainak sem parancsolták le a pályáról, pedig még beszélt is vele egy stábtag, a kommentátorok szörnyülködtek. Ám ennél fontosabb, hogy a sajtólelátón az NFL-nek
Ez nem történt meg. Lehet, hogy nem figyelt? Vagy csak nem mert ilyen éles helyzetben belenyúlni a meccs végébe?
A Rams azért is csinált hülyeséget, mert ilyenkor megvan a kockázat, hogy egy játékos zavarodottá válik, és nem tud olyan gyorsan döntést hozni, ahogy kellene. A meccs után persze kiderült, hogy Keenumnak agyrázkódása van, nem állt a sajtó rendelkezésére. A csapata a sajtótájékoztatón nem beszélt az esetről.
A liga évek óta hangoztatja, hogy a biztonságosabbá kell tenni a játékot, miután rengeteg volt futballista perelte be őket a maradandó károsodások miatt, amit a sorozatos agyrázkódások eredményeztek. Rengetegen támadják az NFL-t, hogy nem kezelik helyén az agyrázkódásokkal járó kockázatot, és a vasárnapi meccs megint ezt bizonyította.
Ha Keenum még egy nagyobb ütést szed össze nem sokkal később, akkor jóval súlyosabb fejsérüléssel zárhatta volna a meccset, így viszont megúszta egy agyrázkódással.
Rovataink a Facebookon