Utoljára játszott ingyen, egy karriert veszíthetett

A michigani Jake Butt december 30-án életében utoljára lépett pályára úgy egy amerikaifutball-mérkőzésen, hogy nem kapott érte pénzt, mivel amatőr státuszban van. Sportösztöndíjasként lett sztár a Jim Harbaugh által irányított Michigan Wolverinesben, és a tavaszi NFL-drafton már elsőkörösnek jósolták, vagyis jó pénzzel kezdhette volna meg profi karrerjét. 

Eszébe sem jutott, hogy a meccset kihagyja, mert főműsoridős találkozón még egyszer utoljára pályára léphetett egyetemi csapatában, aminek sokat köszönhetett. Aztán a harmadik negyedben súlyos térdszalagszakadást szenvedett, és csak limitáltan tud majd részt venni a játékosokat felmérő tavaszi NFL-combine-on, illetve a próbajátékokon. 

A legreálisabb forgatókönyv a következő: a sérülés miatt nem fogják a csapatok olyan magas helyen draftolni, mert egy térdszalagszakadás komoly kockázatot jelent. Volt már olyan amerikaifutballista, akit súlyos sérülés ellenére magas helyen draftoltak, de volt olyan is, aki ezért csúszott le az első fordulóból. És mivel 2011 óta csak kétszer draftoltak Butt posztjáról, a tight endről az első körbe, így szinte biztosan zuhanni fog a draftértéke, és ezzel pénzt is veszít majd, mivel az újoncokat a draftpozíciójuk alapján fizetik meg az NFL-ben. 

Maradj egészséges, és seperd be a pénzt

Butt sérülése megint komoly vitát okozott az amatőrsportolók státuszáról, és már egy amúgy is elkezdődött tendenciát erősíthet fel, aminek az egyetemi csapatok és a nézők ihatják meg a levét. 

Ugyanis már a december 30-ai Michigan Wolverines-Florida State Seminoles előtt arról beszélt mindenki, hogy egyre több egyetemi tehetség dönthet úgy, hogy kihagyja az alapszakasz utáni bowlmeccset. Vagy akár a teljes utolsó egyetemi szezonját, mert hülye lesz kockára tenni a pályafutását, amikor szinte biztosan a profik között folytatja majd. 

Az aggodalmaskodást idén az indította el, hogy két sztár running back, az LSU-ban játszó Leonard Fournette és a Stanford-játékos Christian McCaffrey is jóval az alapszakaszt követő bowlmeccsük előtt bejelentette, inkább nem lépnek majd pályára a találkozón, mert szeretnék megkezdeni a felkészülést az NFL-draftra. Magyarul nem akartak megsérülni. 

Sokan beleszálltak a két futójátékosba, és arról kezdtek el papolni, hogy egy sportember ilyet nem csinál, és cserben hagyták a csapatukat. Még az NFL-ben első évében berobbanó futó, Ezekiel Elliott is azt mondta, ő bármit megtett volna, hogy még egyetlen meccset játszhasson a testvéreiként tisztelt egyetemi csapattársaival. 

Ráadásul Fournette-ék döntése akár visszafelé is elsülhet, mert egyes NFL-vezetők már arról beszéltek névtelenül decemberben, hogy ezek a játékosok gyávák, mert nem hajlandók bármit megtenni a csapatukért. Az NFL meg van annyira őrült hely, hogy a csapatoknak az ilyen apróságok is számítsanak, tavaly például az Ohio State-védő Eli Apple-ről egy megfigyelő azt mondta, hogy életképtelen játékos, mert nem tud magára főzni. Apple-t végül az első körben draftolta a New York Giants, és első szezonjában tizennégy meccset játszott. 

A Fournette-ék elleni érv akkor válik súlytalanná, amikor megnézzük, mit tettek a csapatukért az egyetemi évek alatt. Fournette az utóbbi évek legdominánsabb futójátékosa volt: újoncként 1000 futott yard fölött zárt első évében, tavaly pedig 1953 futott yarddal és 22 touchdownnal fejezte be a szezont. Aztán jött az utolsó idénye, amit egy bokasérüléssel indított, és ez végül az egész idényére rányomta a bélyegét, sokat kellett kihagynia. De így is volt olyan meccse, amikor kiemelkedőnek számító 284 futott yarddal zárt, vagy éppen azért döntött úgy, hogy mégis pályára lép, mert a bemelegítés alatt belekötött az ellenfél. 

McCaffrey szintén a Stanford legjobbja volt az utóbbi években: futásokban, elkapásokban és visszahordásokban is kivette a részét, 2015-ben ezekből rekordot jelentő 3864 yardot produkált. A Stanford utóbbi két évében a játékok 45 százalékában volt nála a labda, ám az utolsó szezonjában őt is sérülések hátráltatták, ezért nem akart kockáztatni.

Vagyis lehet azt mondani, hogy ezek a játékosok a csapatuk elé helyeztek egy üzleti döntést, és a jövőjüket tartották szem előtt, de azzal nem lehet őket vádolni, hogy ne tettek volna meg mindent a csapatukért az utóbbi években. Hasonlót nyilatkozott Jake Butt is, amikor Fournette-ékről kérdezték.

„Ezek a srácok biztosan arra gondoltak, hogy ott van előttük életük nagy lehetősége, az NFL, és üzleti alapon hoztak egy döntést. Én senkit nem fogok bírálni emiatt, mindegyiküknek jó indoka van arra, hogy így határozott. Támogatom őket, sok szerencsét kívánok nekik" - mondta.

A motávicó tényleg sokféle lehet. Az egyetemi amerikaifutballistáknak eleve megvan arra a lehetőségük, hogy már harmadévesként nevezzenek az NFL-draftra, vagy maradjanak még egy évet, és végzősként próbálják meg a profi életet. Az Auburn-futójátékos Peyton Barber tavaly azért döntött úgy, hogy harmadévesként megpróbál bekerülni egy NFL-csapat keretébe, mert édesanyja hajléktalanként tengődött, neki pedig egyetemi játékosként nem volt meg a lehetősége arra, hogy anyagilag támogassa. Barbert végül a Tampa Bay Buccaneers szerződtette le, és azóta be is mutatkozott a csapatban. 

De a harmadévesként távozás azoknak is jó menekülőút, akik a Butthoz hasonló sérüléseket akarják elkerülni, és ebből is komoly vita volt tavaly. Pont Fournette miatt, akinek NFL-re kész fizikuma volt akkor is, és sokan pedzegették, hogy ideje lenne levinni a korhatárt, és a játékosokat korábban beengedni a profi ligába, mielőtt még megsérülnek. Fournette egyébként igyekezett bebiztosítani magát erre az esetre is: a családja kétszer 10 millió dollár értékű biztosítást kötött rá tavasszal arra az esetre, ha draftértékét negatívan befolyásoló sérülést szenvedne el. 

Tavaly a Notre Dame-linebacker Jaylon Smith is élete utolsó egyetemi meccsen szakította el a térdszalagját, és csúszott ki az első körből, ő 900 ezer dollárt kapott a biztosítása miatt. 

Butt is gondolt erre: neki 4 milliós biztosítása van arra az esetre, ha már nem játszhatna többé, 2 millió dollár pedig arra, ha esne a draftértéke. Ez utóbbi akkor lép életbe, ha a tavaszi NFL-draft második köréből is kicsúszna. 

Mire fel ez a nagy felhajtás?

Nyilván, ha nem lenne ekkora biznisz az egyetemi amerikaifutball-bajnokság, akkor nem lenne ekkora hiszti sem az ilyen sérülések után. Ám ezek a játékosok legalább akkora sztárok, mint mondjuk az európai topbajnokságok nagy nevei felénk. Hétről hétre százezer ember előtt lépnek pályára, a nagyobb rangadókat 15-20 millióan nézik a tévében, és ugyanúgy hír, ha az egyetemi sztárok súlyos sérülést szenvednek, vagy ha nagy teljesítménnyel állnak elő.

Meg az is, hogy ha egy nagyobb csapat edzőt vált, és pont erre tért ki Butt is a sérülése apropóján, felhívva a figyelmet arra, hogy az amerikai egyetemi sportéletet irányító NCAA mennyire máshogy viselkedik a sportolóival és edzőivel. 

"Ha egy edző besétál egy gyorsétterembe, és összehaverkodik a vezetéssel, akkor simán megajándékozzák ingyen kajával. Viszont ha mi megyünk be ugyanebbe az étterembe, akkor már nem kaphatunk ingyen kaját, mert azzal vétenénk a szigorú NCAA-szabályok ellen. Én úgy látom, hogy az NCAA szerint mi kizárólag a futball által szerezhetünk barátokat, és ebből profitálhatunk. Még csak a barátnőnk apjától sem fogadhatunk el egy vacsorameghívást, mert ki tudja, mivel sértünk szabályokat. Nagyon összetett ez a téma" - mondta. 

A kettős mérce egyébként ott is kijön, hogy dollármilliókat kereső sztáredzőket idén sem szóltak meg azért, mert már a szezont lezáró bowlmeccsük előtt hátrahagyták csapatukat, hogy máshova igazoljanak, míg a játékosok kaptak hideget-meleget, mert saját elhatározásból úgy döntöttek, nem akarnak játszani. 

Úgyhogy amíg marad a jelenlegi rendszer, márpedig marad, addig minden egyes sztárjátékos sérülése után felmerül majd, hogy vajon nem kellene-e megfizetni az egyetemi játékosokat. Az egyetemük rengeteget keres rajtuk hétről-hétre, de ebből ők semmit nem profitálnak. Az ellenzők szerint az egyetemisták megfizetése gyökeresen ellentmond az amatőrsport eszméjével, és nem fér bele, és amúgy is ott van nekik a sportösztöndíj meg az ingyen oktatás, ami másoknak súlyos százezrekbe kerül. 

Lehetséges megoldásokat már többen bedobtak. A Sports Illustrated gyűjtése szerint az egyik ilyen javaslat, hogy az egyetemi csapatok köthessenek egymeccses biztosításokat a draftra készülő játékosaikra, így legalább lenne némi kompenzáció, és a szurkolók is láthatnák a nagy neveket a bowlmeccseken. A másik: az egyetemek úgy ajánlják fel a sportösztöndíjakat, hogy a játékosoknak vissza kell fizetniük egy bizonyos összeget, ha önként nem vállalnak mérkőzéseket.

Ismerős lemez

Hasonló feszültségek egyébként nemcsak az amerikaifutballban vannak. Az NBA-ben minden évben az olimpia előtt megy a hőzöngés a sérülésveszély miatt, ez különösen a londoni játékok előtt jött ki öt éve.  Ezért is van az, hogy legnagyobb nevek általában kihagyják a nyári játékokat.

A futballban a FIFA-vírus szedi az áldozatait, a klubok pedig őrjöngenek miatta: vagyis a válogatott meccsekre és tornákra elengedett játékosok sérülése miatt megy az elégedetlenkedés.

De amíg a kosarasokat és a profi focistákat megfizetik, addig a százmilliós biznisznek számító egyetemi amerikaifutballban a játékosoknak még ez sincs meg.