A félpályás touchdownok királya a rájátszásban is sokkolt

2017.01.08. 22:19 Módosítva: 2017.01.08. 22:47

A vasárnapi meccsekkel lemenet az NFL-rájátszás első köre: a Green Bay Packers lassan kezdett, de aztán beindult a New York Giants ellen, a Pittsburgh Steelers pedig lelépte a Miami Dolphinst. 

Várható volt, hogy a Green Bay Packersnek hazai pálya ellenére sem lesz könnyű dolga a New York Giants védelmével, és ez be is jött a meccs elején.

A giantsesek lezárták Packers passzjátékát, Aaron Rodgers a második negyed közepéig mindössze 37 passzolt yardig jutott, miközben a futójáték gyakorlatilag nem létezett. A Giantsnek ellenben bejött néhány nagy játék, de csak két mezőnygólt tudott ezekből kihozni, és ebben benne volt az is, hogy Eli Manning célpontjai több labdát is elejtettek.

Aztán a félidő végére beindult a packersös Rodgers: előbb Davante Adamset találta meg egy touchdownpasszal, amihez kellett, hogy a fala a végtelenségig védje, de a nagy durranás csak ezután jött.

Még a szünet előtt visszakapták a labdát, és a támadás azzal zárult, hogy hat másodperccel a negyed vége előtt Rodgers előrevágta a labdát félpályáról. A védők nagyon aláfutottak, így végül a célterület végén álló, 178 centis Randall Cobb kezébe hullott, és ezzel újabb touchdownt szerzett a Packers. Rodgersnek egy éven belül ez volt a harmadik sikeres hail maryje, de a mostanihoz kellett az is, hogy Cobb lökjön egy kicsit az egyik védőn, mielőtt leszedte a labdát. A bírók mindenesetre nem szúrták ki, így a Packers 14-6-os vezetéssel ment a szünetre.

Aztán a harmadik negyed végén jött az újabb fordulópont, vagy legalábbis úgy tűnt, hogy a Giants visszajön a meccsbe. A Packers saját térfelén járt, amikor Mike McCarthy edző úgy döntött, hogy rámennek a negyedik kísérletre. Nem jött be, így a Giants átvette a mezőnypozíciót, és Eli Manning szinte azonnal kiosztott egy touchdownpasszt, ezzel feljöttek 14-13-ra.

A Packers nem különösebben izgatta magát, inkább nagyon gyorsan válaszolt:  Aaron Rodgers megint adott egy touchdownpasszt Cobbnak, majd nem sokkal később rátettek egy mezőnygólt is, ezzel már tizenegy pont volt az előny. Innen már nagyon sima volt a folytatás, a végére még egy kiütést is összehoztak: 38-13-ra nyertek. Aaron Rodgers négy touchdownpasszal és 362 passzolt yarddal zárt, ebből hármat Cobbnak dobott. 

A Packers a jövő héten a Dallas Cowboys ellen játszik majd a rájátszás következő körében, ami óriási meccsnek ígérkezik, míg az Atlanta Falcons a Seattle Seahawksszal találkozik.

A Steelers nagyon simán nyert

Nyolc év után jutott be ismét az NFL-rájátszásba a Miami Dolphins, viszont a Pittsburgh Steelers elleni Wild Card-meccsük nagyon kemény menetnek nézett ki. Egyrészt, mert sosem játszottak még ilyen hidegben, mínusz tíz fok volt a kezdésnél. Másrészt a Steelers előző héten pihentette a nagy hármasát, Ben Roethlisberger irányítót, Antonio Brown elkapót és Le'veon Bell futót. 

Le is fagyott az elején a Dolphins, mert mire feleszméltek, már 14-0-ra vezetett a Steelers az első negyed közepére. Mindkét touchdownnál az történt, hogy Ben Roethlisberger passza után Antonio Brown csinált egy-egy nagy játékot, és nyargalt végig a pályán az elkapás után. Előbb egy 50 yardos, majd egy 62 yardos touchdownt hozott össze így, utóbbinál még az is belefért, hogy menet közben trollkodjon egy kicsit a vendégek kispadjával. 

De foglalkoztatták Le'Veon Bellt is a Steelersnél, mert a következő támadásukat gyakorlatilag rá építették fel, úgyhogy már 100 futott yard közelében volt a második negyedben. Ennek a drive-nak is touchdown lett a vége, míg a Dolphins csak mezőnygólokkal tudott válaszolgatni. 

Ne maradjon le semmiről!

Ráadásul a második negyed közepén az élete első rájátszás-meccsén pályára lépő Matt Moore Dolphins-irányítót kis híján kettétörte a steelersös Bud Dupree. Moore a pálya széle felé futott védtelenül, hogy kiosszon egy passzt, amikor a Steelers-védő óriási sebességgel elgázolta.  A sisakja csúcsával ütközött neki Moore állának, aki ezután percekig fel sem tudott kelni, látszott, hogy eléggé megviselte az ütés.

Dupree megmozdulására zászlót dobták a bírók, az viszont kisebb csoda lett volna, ha Moore ezek után rögtön folytatja. Márpedig ez történt, egy gyors agyrázkódás-vizsgálat után visszaküldték a pályára. Más kérdés, hogy nem biztos, hogy ez volt a legjobb döntés, mert voltak jelei vannak, hogy nincs teljesen rendben.

A harmadik negyedben nagyjából el is dőlt a meccs, mert a Miami tovább gyengélkedett. Matt Moore előbb összefutott csapattársával, Jay Ajayival, emiatt elvesztették a labdát,  nem sokkal később pedig egy interceptiont dobott, amit Le'Veon Bell futott touchdownjával használt ki a Steelers, ezzel már 30-6 volt.

Bellnek amúgy nagy meccse volt, megdöntötte a Steelers rájátszás-rekordját futott yardokban, összesen 167 yardig jutott. A végén még szerzett egy touchdownt a Dolphins, de eddigre már mindegy volt, a végeredmény 30-12-es Steelers-győzelem lett.  A Pittsburgh simán jutott tovább a következő körbe, ahol a Kansas City Chiefsszel fog játszani. Az AFC másik meccsén a New England Patriots a Houston Texanst fogadja. 



  • Vennék
  • Bankszámla