Bíróságra viszik az NFL főcsoportdöntőjének orbitális bírói hibáját

2019.01.22. 18:43 Módosítva: 2019-01-22 18:54:35

Szurkolói nyomásra keresetet nyújtott be egy New Orleans-i ügyvéd a vasárnapi Rams - Saints főcsoportdöntő óriási bírói hibája miatt az NFL és a liga biztosa, Roger Goodell ellen annak reményében, hogy újrajátszatják majd a meccset – írja a Sports Illustrated.

Frank J. D’Amico Jr. általában személyi sérülésekkel foglalkozik, de elmondása szerint most annyi Saints-szurkoló kereste meg őt azzal, hogy terelje jogi útra a meccsen történteket, hogy

ezt végül meg is tette. 

Arról már mi is írtunk a meccs után, hogy a ProFootballTalk előtúrta az NFL-szabálykönyv legmélyebb bugyraiból a 17-es szabály második cikkelyének első bekezdését, ami szerint az NFL-komisszár, vagyis jelen esetben Roger Goodell a végeredményre is hatással lévő, kiemelten unfair  eset tapasztalásakor, hogy az adott pillanattól újrajátszatja a mérkőzést.

Nem meglepő módon D'Amico is erre építette fel a keresetet – illetve egészen konkrétan beadta a Pro Football Talkos cikket, mint keresetet –, rajta kívül pedig két másik ügyvéd levélben kérte Goodellt arra, hogy tartassa be a 17-es szabályt, és játszassa újra a játékot Robey-Coleman szabálytalanságától.

Ez persze továbbra is elég valószínűtlennek tűnik, mert ahogy arra korábban már a SI jogi elemzője is rámutatott, a 17-es szabály nem úgy van megfogalmazva, hogy a bírói hibákat is magába foglalja, emellett pedig az NFL-ben soha nem fordult még elő olyan, hogy újrajátszottak volna egy meccset.

Az ügyvéd ugyanakkor ennek ellenére sem hátrál meg, mert mint mondta, a rutinmelók mellett korábban is többször vállalt már olyan ügyeket, amikhez sok kollégája biztosan nem nyúlt volna hozzá.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!