Tom Brady lehet minden idők legjobb sportolója
További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
Mondhatjuk, hogy az elmúlt bő másfél évtizedben Faragó Richárd volt az NFL magyar hangja. A Sport TV-nél ön is kipróbálhatta magát korábban, de ettől a szezontól kezdve Kerek Istvánnal együtt végleg öné lett ez a szerep. Máshogy készült erre az idényre?
Ami újdonság volt, hogy több lett a munka. Amíg Ricsi mellett dolgoztam, addig tudtam, hogy heti két meccs vár rám, ez megduplázódott az egyetemi bajnoksággal együtt. Az nem változott, ahogyan egy adott mérkőzésre felkészülök, de ahhoz is kellett pár év, hogy egyáltalán megtanuljam, miként érdemes csinálni.
AZ CSAK AZ ARENA4-NÉL FORDULT ELŐ VELEM, HOGY EGYMÁS UTÁN KÉT NFL-MECCSET KÖZVETÍTETTEM, AMI MEGLEHETŐSEN NAGY KONCENTRÁCIÓT IGÉNYEL, A KORONAVÍRUS-JÁRVÁN MIATTI SZIGORÚ RENDELKEZÉSEK MIATT PEDIG KÜLÖNÖSEN kemény DIÓ.
Ha pedig még előtte szombaton is dolgoztam, akkor a vasárnapi másodikon már éreztem, hogy kezdek elfogyni, de az idő múlásával beleszoktam.
Gondolta volna, hogy eljön az idő, hogy Super Bowlt közvetíthet?
Ez már Sport TV-ben is felmerült, de őszintén szólva legfeljebb abban reménykedtem, hogy szakkommentátorként jutok ki a nagydöntőre, nem pedig vezető kommentátorként. Aztán amikor a jogokat megvette az ARENA4, akkor már természetesen beugrott, hogy ez várhat rám. Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen feladatot bíztak rám, ez is jelzi, hogy a vezetőség egy másfajta, dinamikus sport televízióban gondolkodik, ami a régi módszerekkel szembe menve, más típusú sporttévézést honosít meg Magyarországon.
Az NFL-rajongókat sokkolta a nyári bejelentés, hogy a Sport TV-től átkerültek a jogok az ARENA4-hez. Önt is váratlanul érte?
Nem feltétlenül, hiszen ez teljesen természetes a sporttelevíziózás világában: vannak jogok és vannak tévék, és aki a legmegfelelőbb ajánlatot adja, vagy néha a legszemfülesebb, az kapja meg őket
Sokaknak megvan a maguk összeesküvés-elméletük arról, miként kerültem át az ARENA4-hez, pedig semmi szokatlan nincs benne. Nem voltam a SportTV szerkesztőségének tagja, NFL-kommentátorként illetve UFC- és NBA-szakkommentátorként szerződtetek. Ugyan felmerült, hogy állandó státuszt kapok de ez mindig elmaradt – amikor a Spíler elvitt pár embert, nem léphettem előrébb, helyette rutinosabb kommentátorokat vettek fel a távozók helyére, amit persze abszolút megértettem.
Az ARENA4-től kaptam egy olyan lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok a vezetőségnek, hiszen többedmagammal rám bízták a legértékesebb sportjogukat, és felépítettek egy olyan fiatal, lelkes kommentátori és szakkommentátori gárdát, akik a feltétlen bizalmukat élvezik, és azt hiszem, a teljesítményünkkel ezt meg is háláljuk. A Sport TV-nek hálás vagyok, mert ők indítottak el ezen a pályán, de az ARENA4-nél teljesen más feltételekkel dolgozhatok, az NFL mellett több más sportban is kipróbálhattam magam, amit másutt nemigen biztosítottak volna nekem.
Ezek szerint ön sem sejtett az egészből semmit, vagy azért tudta, hogy az ARENA4 versenybe száll a jogokért?
Nagyjából egy héttel előtte elkaptam egy fél mondatot vagy egy kikacsintást, de a bejelentés pillanatáig semmi konkrétum. Az egész a színfalak mögött zajlott, ahogy az ilyen tárgyalások általában szoktak.
Faragó Richárddal beszélt azóta?
Nem beszéltem, de szerintem nincs is ezzel gond. Nem vártam, hogy felhívjon, én pedig nem tudom, mit mondhattam volna neki. Mindig is megvolt köztünk a kölcsönös tisztelet, és sokat tanultam tőle.
Azon túl, hogy új fejezetet nyitott az életében, önnek miről marad emlékezetes az első ARENA4-es NFL-szezon?
Sajnos megkerülhetetlen téma a koronavírus, amivel kapcsolatban sok mindentől féltem. Egyrészt az NHL playoffjában láthattuk, mekkora változást okozott a nézők hiánya, és tartottam attól, hogy az NFL-re is kihat ez, másrészt pedig attól, hogy nem tudják úgy lejátszani a szezont, hogy a végén ne kerüljön oda egy nagy csillag a győztes neve mellé.
Aztán szerencsére egyik sem jött be,
a mesterséges atmoszféra egész jól működött, a meccseket pedig kisebb-nagyobb tologatásokkal ugyan, de mind sikerült lejátszani, még ha megesett olyan is, amit az döntött el, hogy hol volt kevesebb a hiányzó.
Viszont ha valaki azt mondja a szezon előtt, hogy Kansas City Chiefs – Tampa Bay Buccaneers döntőt rendeznek, akkor azt elhittem volna neki, úgyhogy arra a csillagra nem lesz szükség.
Ezek szerint önt nem lepte meg a Buccaneers szereplése?
Nem feltétlenül őket tartottam esélyesnek a rájátszás elején az NFC-ből, sőt, még a konferenciadöntő előtt sem, de azt nem lehet elvitatni, hogy ha egy játékos tizedszer jut be a Super Bowlba, az nem a véletlen műve. Tom Brady puszta jelenléte elegendő ahhoz, hogy egy csapatot felemeljen, de itt már sokszor fellép mellé a védelem és a futójáték is, amellett, hogy a zsenije egy újabb gyűrűt érhet neki.
És akkor több Super Bowl-győzelme lesz, mint bármelyik másik csapatnak, ami szerintem már-már felfoghatatlan eredmény. Ön hogy látja, az egyetemes sporttörténelemben hová kerülhet egy hetedik bajnoki címmel?
Mivel itt tényleg egy meccs dönt továbbjutásról vagy bajnoki címről, én mindenki fölé emelném. Oké, Michael Jordan hat NBA-döntőből hatot megnyert, Wayne Gretzky úgy döntögette az NHL-rekordokat, hogy még most sem lehet tudni, hogyan csinálta, de Brady maga az NFL leghosszabb dinasztiája. Nyilván nagyon nehéz összehasonlítani egy golfozóval, autóversenyzővel, labdarúgóval, kerékpárossal, úszóval, de a beszélgetésben ott kell lennie a top 5-ben,
én pedig tudnék kardoskodni amellett, hogy ő minden idők legjobb és legsikeresebb sportolója.
Sokan azt mondják, hogy ha van ember, aki egyszer utolérheti őt, az a KC irányítója, Patrick Mahomes. Számára tényleg csak az lehet a küldetés, hogy letaszítsa Bradyt a trónról?
Ha van, akinek ez sikerülhet, az ő. Három év alatt másodszor játszik SB-t, egyszer pedig egy játékra volt tőle, ez már önmagában félelmetes. Kapott egy tízéves szerződés, először úgy voltam vele, már az nagy dolog lenne, ha négyszer bejutna és abból kettőt megnyerne. Aztán amikor ezt a kérdést jobban boncolgattam, arra jutottam,
hogy 5-6 gyűrű is összejöhet neki, és még akkor sem lesz öreg, a határ a csillagos ég.
A legnagyobb kérdés, hogy a kisegítő személyzet miként cserélődik nála, Bradynél láthattuk, hogy gyakorlatilag bárkit raktak mellé, a siker ugyanúgy jött.
Mahomes játékstílusa nem fogja megakadályozni abban, hogy ő is ilyen sokáig játszhasson?
Szinte biztos vagyok abban, hogy amint öregszik, úgy változik majd át ebből a mozgékony, improvizáló, kreatív zseniből egy klasszikusabb zseb-irányítóvá, miközben ugyanolyan pontos lesz. Ezt már többeknél is tapasztalhattuk, Cam Newton, Russell Wilson és Deshaun Watson is kevesebbet fut azóta, hogy megjöttek az első igazán nagy ütések.
Ami a döntőt illeti, milyen jellegű mérkőzésre számít?
Kommentátorként csak arról álmodhatok, hogy egy rendkívül szoros és kiélezett mérkőzés legyen, ami hosszabbításban dől el. De ha semlegesként kell válaszolnom, akkor azt mondom, hogy a Chiefs – hasonlóan a tavalyihoz – megnyugtató előnnyel fog győzni.
Konkrét tipp?
34–24 a Kansas Citynek.
Miért tartja őket ennyivel esélyesebbnek?
Amióta Mahomes az irányító, a Chiefs nem kapott ki simán. Ha meglesz az esélye a győzelemre a végén, akkor meg is fogja nyerni, a Tampában pedig több a hibalehetőség. A KC védelme a támadók miatt alulértékelt lett, és amíg azt láttuk, hogy a Bucs védelme az NFC-döntőben megvillant többször, addig itt már kevés lehet.
És mi a helyzet a Kansas lyukas támadófalával?
Ha valami miatt aggódhatnak a szurkolók, az ez, de Mahomes kreativitása és Andy Reid playbookja ezt semlegesítheti. Egész évben folymatosan változtattak ezen az egységen, mégsem okozott problémát, de valóban ezt kell kihasználnia a Buccaneersnek. Ha az újonc Clyde Edwards-Helaire-nek menni fog a futás, az Mahomesnak is segíthet, és akkor iszonyatosan nehéz lesz megállítani őket.
Hogy élte meg, hogy végre Super Bowlt közvetíthet, de nem teheti meg ezt a helyszínről?
A koronavírus miatt nem is nagyon lett volna értelme, hiszen idén nem lesz akkora felhajtás, mint szokott. A játékosokkal is csak Zoomon keresztül lehet interjút csinálni, és Tampa városa is le van zárva, szinte semmit nem lehetne kint csinálni. Úgy próbálom felfogni, mint amikor megyek fel egy lépcsőn, aminek a teteje a helyszíni Super Bowl-közvetítés.
Az idei is egy lépcsőfok, méghozzá nagyon fontos és hálás is vagyok érte, ezzel a mentalitással pedig nyugodt a lelkem.
Jövőre szeretnénk kimenni Los Angelesbe, lehet, hogy akkor már összejön, de most erre koncentrálok és nem görcsölök azon, amin nem tudok változtatni.
A nézők mire számíthatnak az ARENA4-től a döntő estéjén?
Eddig nem volt, de most lesz stúdió, Árpa Attila fogja vezetni a műsort, valamint érkezik egy meglepetésvendég is, no meg persze a megszokott szakértőink. Bencsics Márk lesz a szakkommentátor.
Mi vár önre az NFL és az egyetemi szezon végeztével?
Főleg NHL-mérkőzések, aminek nagyon örülök, mert megszerettem a hokit. Ezen kívül idén is én viszem az IndyCar-szezont, ami tavaly valami nagyon új, mégis nagyon szórakoztató volt számomra. Persze a komfortzónán kívül is teljesíteni kell, így múlt héten már angol másodosztályú es osztrák labdarúgó-mérkőzésekbe is belekóstoltam. Illetve van egy újdonság, amiről valószínűleg még nem beszélhetek, de szintén nagy szerepem lesz benne.
Még egy kérdés, amit talán a nézők sem tudnak. Honnan jött a „Maka” becenév?
Egy mára már sajnálatos módon megboldogult NBA-fórumon kaptam a „Kismaki” gúnynevet, de ennek a csengése annyira megtetszett, hogy azt választottam új becenévnek. Ez persze 14-15 évesen még jól hangzik, de ahogy nőttem fel, egyre kevésbé illett rám a „kis”. Végül egy ismerősöm kezdte el próbálgatni a beceneveket, amiből kialakult a Maka, ami aztán annyira rám ragadt,
hogy gimnáziumban, egyetemen, a tanáraim, sőt, még édesanyám és a nagyszüleim is elkezdtek így hívni, már levetkőzni sem tudom.
A feleségem sem tud Zsoltnak vagy Zsoltinak szólítani anélkül, hogy elnevetné magát. De örülök annak, hogy valakinek eszébe jut az, hogy Maka, akkor már tud hozzá arcot társítani.
(Borítókép: Tom Brady. Fotó: Patrick Smith/Getty Images Hungary)
Rovataink a Facebookon