A legenda távozik: visszavonult a liga passzkirálya

brees
2021.03.14. 22:39
Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Drew Brees, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New Orleans Saints legendás irányítója.

A 42 éves irányítót 2001-ben a 2. kör 32. választási jogával húzta ki a San Diego Chargers, de az együttes egy súlyos sérülés – és Philip Rivers játéka – miatt lemondott róla, így 2006-ban a New Orleanshoz igazolt.

A csupán 183 centis magasságával minden alacsony irányító álmát megvalósítva uralta a fő passzstatiszikákat, övé volt egy idényen belül a legjobb passzolási százalék (74,4), ő passzolt a legtöbb egymást követő mérkőzésen touchdownt (54), övé volt az egy meccsen bemutatott legjobb passzolási százalék (96,7).

A liga történetében 12 alkalommal fordult elő, hogy valaki legalább 5000 yardot passzolt egy idényben, ebből öt fűződik a nevéhez.

Ő volt az a játékos, akinek a legkevesebb mérkőzés kellett az 50 000 (183), a 60 000 (215) és a 70 000 (248) passzolt yard eléréséhez, valamint ő az egyetlen, aki elérte a 80 ezres határt, 80 358-cal vonult vissza (igaz, Tom Brady itt lőtávon belül van a 79 204 yardjával).

Az övé a liga történetének második legtöbb TD-passza, 571 hatpontos átadásánál csak Brady (581) tud többet felmutatni.

A New Orleansszal a 2009-es idény döntőjében – a Peyton Manning vezette Indianapolis Coltsot legyőzve – bajnok lett.

20 év NFL és 15 év New Orleans-i játékot követően itt az idő, hogy visszavonuljak a futballtól. Minden egyes nap kitettem a pályára a szívemet és a lelkemet, hogy a csapat irányítója legyek. A legvégsőkig küzdöttem, hogy mindent megadja a Saintsnek, a csapatomnak és New Orleans városának. Számos csodálatos pillanatot éltünk meg közösen, amelyek a szívünkben és elménkben velünk maradnak. Formáltatok, erősítettetek, ösztönöztetek engem, életre szóló emlékeket kaptam tőletek. Az elmúlt 15 évben az volt a célom, hogy arra törekedjek, hogy minden tőlem telhetőt megadjak nektek, és még annál is többet. Csupán a futballtól vonulok vissza, New Orleans városától nem. Ez nem egy búcsú, inkább egy új kezdet. Életem igazi munkája most kezdődik

– írta Brees búcsúüzenetében, amelyben gyermekei ujjongva jelentették be, végre több időt tölt velük apjuk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Drew Brees (@drewbrees) által megosztott bejegyzés

Borítókép: Andy Lyons / Getty Images Hungary