Édesanyjának tett ígérete miatt a kirakatcsapatot is kikosarazta – mindenhol sztár lett!

Univerzális tehetség, a tízpróbát kilencből megnyerte – kétszer

Vincent Edward „Bo” Jackson 1962. november 30-án látott napvilágot egy tízgyermekes család nyolcadik sarjaként az alabamai Bessemerben. Édesanyja a kedvenc színésze, Vince Edwards után nevezte el, a családban később viszont vadmalacnak becézték, lévén sosem tudott kimaradni a balhékból.

McCallába járt középiskolába, ahol végzősként 1175 yardot futott running backként, a McAdory baseballcsapatában pedig 25 találkozón 20 hazafutást ütött.

De nem csak ebben a két sportágban jeleskedett, hanem szinte mindenre fogékony volt, nem véletlenül lett kétszeres állami bajnok tízpróbázó is, méghozzá úgy, hogy ő már kilencből megnyerte a versenyt, és ki sem állt az 1500 méteres futásra...

A hosszútávfutás az egyetlen, amit utálok a versenypályán

– idézte a Sport Illustrated 1984-es cikke Bo Jacksont.

A Yankees 250 ezer dollárt ajánlott neki, de ő ígéretet tett édesanyjának

Az 1982-es MLB-játékosbörzén már a 2. körben lefoglalták a játékjogát, méghozzá nem is akármelyik csapat, az akkor már 22-szeres bajnok, 27 elsőségével pedig toronymagasan ligaelső New York Yankees szerette volna a csapatában tudni.

Jackson 250 ezer dolláros ajánlatot kapott, hogy profinak álljon, ehelyett ő inkább az egyetemet választotta, egészen konkrétan az Auburn amerikaifutball-ösztöndíját.

Két major sportágban is remekelt az egyetemen

Azt nem lehet állítani, hogy lopta volna a napot az Auburnön, hiszen a Tigers színeiben 4303 yardot futott, ami a konferencia történetének negyedik legjobb mutatója volt, tette ezt ráadásul remek, 6,6 yardos cipelésenkénti átlaggal, ami a legalább 400 futókísérleteket tekintve csúcstartó lett.

Újoncként a gyűlölt rivális Alabama elleni ütközet drámai végjátékában 22–17-es hátrányban, az ellenfél egyyardosánál, 4. kísérletre készült a Tigers, és a kiváló magasugrónak (is) számító Jackson meggyőzte Pat Dye edzőt, hogy engedje neki, hogy megpróbálja átugrani az erre nyilvánvalóan nem számító védőfalat. Az eredmény touchdown és győzelem lett!

Másod- és harmadévesként is csapata bowl-meccsének legértékesebb játékosa lett, végzősként pedig 1786 futott yardjának köszönhetően az Év legjobb egyetemistájának járó Heisman-trófeát is bezsebelhette.

Emellett a baseball-lal sem hagyott fel (sőt, az utolsó évekre kezdett erre átterelődni a fókusz), bár 1984-ben sérülés miatt nem tudott játszani, 1985 áprilisában egy játékos-megfigyelő úgy jellemezte, hogy bár még tapasztalatlan a sportágban, minden poszton képes remekelni, és ha elkerülik a sérülések, akkor minden idők egyik legkiválóbbja lehet.

1/1-re vitték NFL-ben, de ezt sem fogadta el!

Így érkeztünk el 1986. április 29-hez, amikor a 2–14-es mérleggel ligautolsó (jelenleg viszont bajnoki címvédő) Tampa Bay Buccaneers az első választási jogával Bo Jacksont jelentette be a drafton.

Az ok ezúttal egy saját magának tett fogadalom volt, mivel úgy érezte, hogy szándékosan átverték.

Történt ugyanis, hogy az egyetemi futballszezonnak már vége volt, de a baseballidény még nagyban zajlott, amikor a Buccaneers tulajdonosa, Hugh Culverhouse magánrepülőjén elvitte Jacksont a csapat főhadiszállására, hogy megmutassa neki, mi vár rá 1/1-esként a klubnál.

A klubvezető szerint erre az egyetemi szövetség (NCAA) áldását adta, később viszont kiderült, hogy erről nincs szó, és mivel amatőr játékosként egy profi csapattal kapcsolatba lépett, az idény hátralévő részén nem léphetett pályára a baseball-ligában.

Jackson úgy érezte, hogy a Tampa Bay tulajdonosa az egészet azért csinálta, hogy szabotálja a baseballkarrierjét és az amerikai futball felé terelje/kényszerítse, ezért már a draft előtt jelezte, hogy amennyiben őt választja ki a Buccaneers, az egy kidobott választás lesz, mivel hogy ő sohasem fog a floridai együttesben szerepelni.

Az 1987-es játékosbörzéhez érkezve a Tampa Bay elveszítette a foglalási jogát, így az NFL-csapatok újra próbálkozhattak a kiválasztásával.

Inkább aludt egyet a draft helyett, majd jött a csavar – két ligában egyszerre!

Az 1987-es felvonás nem nagyon foglalkoztatta különösebben, inkább aludt egyet helyette, mondván továbbra is a baseballra kíván fókuszálni. Jelezte, hogy nem fog aláírni egyik NFL-csapathoz sem, a Los Angeles Raiders a 7. kör 183. választási jogával mégis Bo Jackson nevére bökött.

A Raidersnél ötéves, 7,4 millió dolláros szerződést kötött, amely tartalmazta, hogy az egész MLB-idényt a Royalsnál tölthesse, és csak az idény végén csatlakozik az akkor épp Los Angeles-i csapathoz, még akkor is, ha ez kieső NFL-meccseket jelenthet. Davis a liga addigi legmagasabb, nem irányítónak járó fizetését ajánlotta, valamint azt, hogy további 500 ezer dollárt kap, ha visszatér az 1988-as idényre is.

Az idény felénél érkezett, kár volt beszólni neki

A Raidershöz az 1987-es idény 8. fordulója előtt csatlakozott, a Patriots ellen nyolc futásból 37 yardot elérve kezdte meg NFL-karrierjét, majd négy héttel később egy hétfő esti rangadón a Seahawks ellen megmutatta, mekkora potenciál lakozik benne.

Újoncként hét meccsen 81 labdacipelésből 554 yardot futott, elképesztő, 6,8 yardos átlagot elérve ezzel – na meg bepakolt hat touchdownt is a közösbe.

A következő évben a 16 találkozóból 10-en tudott részt venni – kilencszer kezdőként –, 580 yardot és 3 TD-t futott, majd érkezett NFL-pályafutása legjobb idénye.

Az 1989-es kiírásban 11 találkozón 950 futott yardig és 4 TD-ig jutott, majd a tízmeccsesre rövidül 1990-es idényében 698 yard és 5 TD jött össze, ezzel pedig bekerült a Pro Bowlba is.

NFL-pályafutását egy csípősérülés zárta le a Bengals elleni rájátszásmeccsen, négy év alatt 38 meccsen 2782 futott (5,4-es karrierátlaggal!) és 352 elkapott yardot jegyzett, és összesen 18 touchdownt írhattak fel a neve mellé.

Sérülése után a Chicago White Sox adott neki új esélyt

Az 1989-es baseballidényben bekerült az All Star-gálára, és ha már ott volt, őt választották meg a mérkőzés legértékesebb játékosának is!

Az említett sérülése nemcsak a futballkarrierjét veszélyeztette, miután elveszítette a csípőjét támogató összes porcot, a Royals is meneszteni volt kénytelen hősünket, de az 1991-es idény végére a Chicago White Sox színeiben visszatérhetett a baseballpályára, igaz, az 1992-es idényt kiülte, hogy csípőjét rendbe hozzák.

Ezt sikerrel tették, olyannyira, hogy az 1993-as MLB-idényben őt választották meg az Év visszatérőjének!

Ezt az ígéretét már nem tudta betartani

Míg a White Soxnál játszott, Jackson megígérte, hogy miután visszatér csípőműtétjéből, szerez egy hazafutás miatta.

A visszatérését követő első hazafutása után egy aláírt baseballütőt felajánlva szerezte vissza a pályáról kirepülő labdát, amelyet bronzba kívánt önteni és édesanyja szekrényén elhelyezni.

Karrierjét 1994-ben a California Angels színeiben zárta. Az idényt a játékossztrájk rövidre zárta, Jackson pedig 32 évesen a visszavonulás mellett döntött, hogy több időt tudjon a családjával (feleségével, Lindával és három gyermekükkel, Garrett-tel, Nicholasszal és Morgannel) tölteni.

Számomra ez az ötlet jobban fest bármilyen 10 millió dolláros szerződésnél

– mondta anno a Gannett News Service-nek.

Főiskolai „halhatatlan” lett – a Family Guyba is bekerült

1995-ben lediplomázott, hogy teljesítse édesanyjának tett ígéretét, kiváló egyetemi karrierje előtt adózva 1996-ban beválasztották a főiskolai amerikai futballisták Hírességének Csarnokába.

Népszerűsége a videojátékok miatt is töretlen maradt, a Tecmo Bowlban például gyakorlatilag szerelhetetlennek számított, ami még egy Family Guy-részben is előjött, amikor Peter Quagmire-rel játszott – no meg Bo Jacksont irányítva...

Borítókép: Mike Powell / Getty Images Hungary