Los Angeles-i hazárdjáték: bemondták az all-int!

von
2021.11.02. 09:31
Bemondta az all-int a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) a Los Angeles Rams, amely Von Millert is megszerezte.

A 32 éves irányítósiettető a 2011-es játékosbörze második választási lehetőségével került Denverbe, ahol rögvest sztárrá vált, háromszor került be az év álomcsapatába, négyszer a második számú gárdába, ennek köszönhetően pedig a 2010-es évek legjobb együttesébe is besorolást nyert.

Az 50. Super Bowlon együttesével legyőzte a Carolinát, a bajnoki cím mellett pedig a nagydöntő legértékesebb játékosának is megválasztották.

Pályafutása alatt eddig 110,5 sacket szerzett, most a háromszor is az Év védőjének megválasztott Aaron Donald mellett tovább gyarapíthatja ezt a mennyiséget.

A Rams a 2022-es 2. és 3. körét is odaadta a lejáró szerződésű védőért, akinek a hátralévő 9,7 millió dollárjából 9 milliót a Broncos áll még.

A Los Angeles-i csapat így a 2022-es pickjei közül elcserélte az 1. körét (Stafford-csere), a 2. és 3. körét (Miller-csere), ugyanakkor itt lesz még egy kompenzációs harmadik köre, a 4. körét a Texanshoz küldte, a 6. körét a Patriotshoz, így elmondható, hogy tényleg mindent arra tettek fel, hogy ez a csapat csúcsra érjen. A 7–1-gyel álló csapatnál pedig ezt nem is titkolják:

Ami a liga többi történését illeti:

Megsérült a liga legjobb futója, Derrick Henry hosszú időre kidőlt, helyette Adrian Petersonnal próbál meg boldogulni a Tennessee Titans.

Kérdésessé vált Kyler Murray hétvégi játéka is, az Arizona Cardinals irányítója a bokáját fájlalja.

A hétfő esti rangadón a Kansas City Chiefs egy végletekig kiélezett meccsen 20–17-re legyűrte a New York Giantset. Patrick Mahomes újból eladta egyszer a labdát, és már 10 interceptionnél tart nyolc meccs után – pályafutása első 46 találkozóján összesen volt 24 neki. Travis Kelce-nek volt egy elejtett labdája, amelyet megkaparintottak az Óriások, de végül ez is kevésnek bizonyult.

(Borítókép: Von Miller az 50. Super Bowl megnyerését követő parádén. Fotó: Doug Pensinger / Getty Images)