Pékek és cukrászok is összecsapnak a bajnoki döntőn – telt ház előtt?

Pekek2 foto-Cselleng Adam
2022.07.12. 14:05
Kenyeret és cirkuszt a népnek! Néró római császár jelmondatával pedig Farkas Géza és Péter Csaba is maximálisan egyet tudnak érteni. Hazánk modern kori gladiátorai a pékségükben sütnek, a pályán viszont ütnek. A címvédő Budapest Wolves támadófalát erősítő Géza civil foglalkozását tekintve pék. Unokatestvére, Csaba pedig cukrász, míg a pályán a Fehérvár Enthroners védelmének tagja. Ketten együtt közel ötvenévnyi amerikaifutball-tapasztalattal rendelkeznek, és összesen 14 döntőben szerepeltek. Ez a szám szombaton eggyel biztosan nőni fog, de a bajnoki címnek csak egyikük örülhet majd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A magyar szövetség felvezetőjével hangolunk a szombat 18 órakor kezdődő fináléra.

Mindketten jövő júniusban töltik az ötvenet, mindössze öt nap különbséggel.

Csaba anyukája és az enyém testvérek – egyébként válogatott kézilabdázók voltak –, így nagyjából mindent együtt csináltunk egész életünkben. A bölcsődétől kezdve, óvoda, általános iskola, cukrászsuli, még a katonaságba is fél év különbséggel, de egy helyre soroztak be minket. Egy helyen is dolgoztunk, és 2000-ben kezdtük el közösen ezt a pékséget

– kezdi közös történetüket Farkas Géza.

Az amerikai futballal a kilencvenes évek elején ismerkedtek meg, és ugyan 1997-től volt egy hosszabb kihagyás, 2004 óta minden szezonban a pályán voltak. Ezen időszak alatt pedig nagyon sok emlék felhalmozódott. A döntőket tekintve nem most játszanak majd először egymás ellen.

„Ha a Hungarian Bowlok közül egyet kellene kiemelni, akkor a 2014-es Budapest Wolves–Budapest Cowboyst mondanánk” – folytatják a fiúk, szinte egyszerre.

„Akkor Csaba a Wolvesban játszott, én a Cowboysban voltam már. Az volt, amikor egy kis borsot törtünk az orruk alá, mert 14–0-ra vezettünk a félidőben. Onnan fordították meg, így aztán 21–14 lett a vége a Wolves javára. Ezenkívül tavaly játszottunk egymás ellen még a döntőben, igaz, mindketten csak egy play-t voltunk fent, szóval azt nem vittük túlzásba…”

A 2022-es Veolia HFL-szezon alapszakaszában már egyszer megmérkőzött a két döntős csapat, a Budapest Wolves és a Fehérvár Enthroners. Ráadásként a tavalyi döntőben is ez a két gárda csapott össze a First Fielden. Akkor a fővárosiak nyertek 18–7-re.

„Ha az alapszakaszmeccsből indulunk ki, ahol sokat játszottunk, akkor sokszor kerülünk majd szembe egymással a pályán szombaton is, de ezt majd az edzők döntik el. Nem rajtunk múlik, mi mind a ketten úgy vagyunk ezzel, hogy ha felkerülünk a pályára, akkor csináljunk valamit, amivel segítjük a csapatunkat.”

Farkas Géza jó teljesítményére a támadófalban pedig nagy szüksége lesz a címvédő Budapest Wolvesnak, hiszen kezdő irányítójuk, Bencsics Márk megsérült, így az ifjú Tóth Leventének kellett helytállni a bajnokság jelentős részében. A telt házas MTK-stadion pedig kiszámíthatatlan, milyen hatással lesz a Farkasok nyolcasára, akit folyamatosan nyomás alatt tartanak majd Péter Csabáék, és a Koronázók védőfala.

Az ötvenhez közel az ember saját magának is felteszi a kérdést, mikor jön el az idő, amikor már nincs tovább. Azt pedig minden sportért rajongó pontosan tudja, friss bajnokként a legjobb visszavonulni. Elszakadni azonban nem egyszerű a sporttól, és mindig vannak újabb célok.

„Én nem vagyok maximalista, úgy érzem, hogy azzal, hogy bejutottam, már elértem azt a célt, amit szerettem volna. Aztán, hogy mi lesz a vége, majd kiderül, hiszen egy meccsről beszélünk. Tavaly is végig bukdácsoltuk az alapszakaszt, aztán megnyertük a bajnokságot, de én már elértem, amit kitűztem erre az évre” – összegezte idei szezonját Farkas Géza.

„Én úgy terveztem, hogy az ötvenes, ötvenévesen vonul vissza. Én most beléptem az ötvenedik életévembe, úgyhogy fenthagyjuk ezt a kérdést…”

Az örökifjú Péter Csaba szeme előtt viszont kevésbé lebegnek a nyugodt, meccsmentes hétvégék.

„Az biztos, hogy ez lesz az utolsó HFL-döntőm! Jövőre az Enthronersszel az European League of Football küzdelmeiben is szerepelni fogunk, és nekem az a végső célom, hogy bekerüljek abba a keretbe, és akkor a HFL megszűnik számomra. Most én úgy vagyok, jövőre nagyobb cél van, amit, amikor elkezdtük, nem is gondoltunk rá, de most végre elérhető közelségben van.” 

A XVI. Hungarian Bowlt 2022. július 16-án, szombaton rendezik meg, a körítés pedig tiszta Amerika lesz. A stadion előtt food truckok, a szünetben cheerleader show, és beiktatják a magyar amerikai futball Hall of Fame 2021-es évfolyamának két tagját is, Cseperkáló Pétert és Piros Krisztiánt. A legfontosabbak azonban mindenekfelett a csapatok, amelyek a tavalyi év után idén ismét összecsapnak a fináléban.

Budapest Wolves

A magyar rekordbajnok, amely nyolcadik győzelmét szeretné begyűjteni az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol a Wolves még sohasem játszott. Legutóbbi döntőjüket a székesfehérvári First Fielden játszották. Eddig tíz alkalommal szerepeltek a Hungarian Bowlban, ebből hetet meg is nyertek, amely statisztikailag is remek mutató. Ezeken a találkozókon 324 pontot szereztek, és csak 186-ot kaptak.

A 2022-es szezont sem kezdték igazán jól, hiszen előbb kikaptak a fővárosi rangadón a Cowbellstől, és ugyan a Sharks és a Steelers csapatait megverték, a Koronázóktól hazai pályán szenvedtek 33–13-as vereséget. A rájátszásban aztán újra a Kolomposokkal kerültek össze, ezúttal viszont 21–14-es győzelem és továbbjutás lett a vége. Amennyiben szeretnénk néhány olyan játékost kiemelni, akire a döntőn is figyelni kell, akkor az elkapó Czirók Mártonnal kell kezdenünk, aki hat meccsen hat touchdownt hozott össze, ezzel a legeredményesebb az egész mezőnyben, de az elnyűhetetlen futó, Danku Dávid is termeli a yardokat és a TD-ket. A védelem vezére a három év után visszatérő Darius Lewis, de a fiatalokat is bátran bevetik a Wolvesnál, Hegedűs Máté interceptionjei már két meccset is eldöntöttek. A kérdés csak az, Bencsics hiányát mennyire érzik meg a döntőben.

Fehérvár Enthroners

A HFL-éra második vidéki bajnoka a székesfehérvári csapat, amely szisztematikus építkezésének köszönhetően 2019-ben felülhetett a kiemelt osztály trónjára, akkor az ukrán Kijev Capitals ellen sikerült megszerezniük a bajnoki címet. A Koronázók döntőit ugyan egy kézen meg lehet még számolni, és a mérlegük is csak ötvenszázalékos, de az idei lesz sorozatban a harmadik fináléjuk. Ráadásként az elmúlt két szezonban egyetlen vereségük volt, igaz, az éppen a mostani ellenfél ellen, pont a XV. Hungarian Bowlban.

Az alapszakaszban négy mérkőzésen, négy győzelem és egy parázs elődöntő a Miskolc Steelers ellen, amely végül 26–13-as sikert hozott. Az osztrák bajnokságban, és a CEFL-kupában is döntőzni fog az együttes, ebben fontos szerepe van a megállíthatatlannak tűnő támadósorának.

Az új irányítójuk, Christopher Merchant érkezése nagyot dobott az offense teljesítményén, hiszen ezerháromszáz yard felett zárt, és tizenhétszer találta meg az end zone-ban társait. Rashad Still, Willem Vancompernolle, Rendessy Bálint, Tóth Nándor, hogy csak a legjobb elkapókat említsük, és a futó triumvirátus, a Madaras–Novakov–Tóth-trió, amely a földön szedi szét az ellenfelek védelmét. A ritkán megingó, de néha sebezhető védelemben Jebrai Regant rettegik az ellenfél támadófalai, aki mellé idén Kranjec Martin is felnőtt.

Zilai Jánost már az NFL játékosmegfigyelői is felfedezték, de válogatott játékosok sora áll még Jamie Hill mester rendelkezésére. A visszavágáshoz tehát minden adott, de egy döntőn minden megtörténhet…

A XVI. Hungarian Bowlra jegyek korlátozott számban még kaphatók, de aki nem tud kijönni a helyszínre, az sem marad le a döntőről.

A Magyar Amerikai Futball Szövetség saját YouTube-csatornáján, a HFL Tv-n élőben megnézheti a mérkőzést!

HFL
DÖNTŐ
szombat 18.00: Fehérvár Enthroners (1.)–Budapest Wolves (3.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

(Borítókép: MAFSZ)