A tökéletességből még sohasem lett ekkora botrány
További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
Magyarországon a véresszájú amerikaifutball-rajongók között is a szűkebb réteghez tartoznak azok, akik követik az egyetemi bajnokságot. Akik viszont így vannak ezzel, azoknak legalább akkora megdöbbenést okoztak a hétvégi események, mint a tengerentúli fanatikusoknak.
Az egyetemi amerikaifutball-ligában (NCAA) egészen furcsa rendszer szerint választják ki azt a négy csapatot, amelyek megküzdhetnek a bajnoki címért. 2014 óta az a bevett szokás, hogy az alapszakasz végén egy 13 tagból álló bizottság dönt arról a négy együttesről, akik megküzdhetnek az egyetemi bajnoknak járó trófeáért (College Football Playoff Nationa Championship Trophy). Ennek részben az az oka, hogy a csapatok teljesen eltérő erősségű ellenfelekkel mérkőztek meg a szezonban, éppen ezért a sportigazgatókból, korábbi edzőkből és játékosokból álló bizottság a pályán mutatott játék alapján rangsorolja az együtteseket. Figyelembe véve, hogy az adott csapat melyik konferenciában játszik, milyen a sorsolása, hogyan végez a rangadókon, a végletekig kiélezett találkozókon, illetve milyen eredményeket ér el riválisaihoz képest.
Ennek esett most áldozatul a Florida State Seminoles, ugyanis hiába zárta az alapszakaszt 13–0-s mérleggel – amire az első kiemelt Michigan Wolverines és a másodikként rangsorolt Washington Huskies volt képes még a mezőnyben –, csupán az ötödik kiemelést szerezte meg. A playoff mezőnye a Texas Longhornsszal és a floridai csapatot kiszorító Alabama Crimson Tide-dal egészült ki, mindkét együttes 12–1-es mutatóval zárt. A vasárnapi döntés után a Florida State University (FSU) sportigazgatója, Michael Alford úgy nyilatkozott, hogy az egyetemi amerikai futball sokak számára örökre hitelét vesztette.
A következőkben összeszedtük, mi vezetett odáig, hogy a Florida State kegyvesztett lett, és miért okozott ekkora felháborodást Amerika-szerte ez a döntés.
Egyetlen ember boríthat mindent
Nagy hagyományoknak örvend a Florida State egyetemi amerikaifutball-csapata, amely 1902-es megalapítása óta három bajnoki címet, tizenkilenc konferenciagyőzelmet és hat divízióelsőséget tudhat magáénak. Az idei szezont megelőzően a Seminoles mindössze kétszer tudta tökéletes mérleggel zárni az alapszakaszt, ez is mutatja, hogy mekkora dolgot vitt véghez Mike Norvell csapata. Az utolsó két győzelmüket ráadásul sztárirányítójuk, Jordan Travis nélkül aratták, aki november 18-án, az FSU–North Alabama-mérkőzésen szenvedett lábtörést, ezzel pedig biztossá vált, hogy az idei szezonban már nem játszhat.
A Seminoles azonban bebizonyította, hogy kulcsembere nélkül is van tartása: november 25-én a csereirányító Tate Rodemakerrel a soraiban hátrányból győzte le a Florida Gatorst, majd Rodemaker ugyancsak kényszerű okból történt kiválása után az elsőéves Brock Glenn lépett elő irányítóposzton, akinek vezetésével a Louisville is elhasalt az FSU előtt. Hiába azonban a veretlenség, a bizottság tagjait még ez a tökéletes mutató sem győzte meg, így negyedikként az Alabama slisszolt be a rájátszásba. A Crimson Tide ezzel nyolcadik alkalommal van ott a playoffban, ami 2014 óta a legtöbb a ligában.
A liga történetében ez volt az első olyan eset, hogy az öt legnagyobb konferencia csapatai közül valamelyik veretlenül zárt, ám az FSU ennek ellenére sem került rájátszásba.
Boo Corrigan, a College Football Playoff bizottság elnöke az ESPN vasárnapi műsorában elárulta, miért maradt ki a gárda a legjobb négyből:
A Florida State más csapat képét mutatja, mint az első 11 héten. Ez egy hihetetlen szezon volt, de ha megnézzük, hogy most milyenek mint csapat, akkor egyértelművé válik, hogy Jordan Travis nélkül és a nélkül a dinamika nélkül, amit ő ad hozzá a játékhoz, egy teljesen más együttesről beszélhetünk.
A Florida State-nek így maradt az ötödik kiemelés, december 30-án pedig a kétszeres címvédő Georgia Bulldogs ellen lép pályára a Seminoles az Orange Bowlon.
Felrobbant a közösségi média
Ami a magyaroknak a Facebook, az a tengerentúlon a Twitter, amit nemrégiben X-re keresztelt át Elon Musk, mert ugye miért ne? Utóbbi platformot elárasztották az értetlenkedők, akik döbbenten állnak a sportszerűtlen történtek előtt. David Eickholt, az Iowa Hawkeyes egyetemi amerikaifutball-csapatának bennfentese például azt sérelmezte egy posztban, hogy ahhoz elég jónak tartja a liga Jordan Travist, hogy miatta ne kerüljön négybe a Seminols, de ahhoz már nem eléggé, hogy jelöljék a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman Trophyra.
Pár sorban maga Jordan Travis is hangot adott csalódottságának, és azt kívánva, bárcsak a szezon elején törte volna el a lábát, hogy mindenki láthassa, ez a csapat több, mint egy irányító. Michael Alford pedig úgy véli, az a tény, hogy Travis sérülése után a Florida továbbra is dominálni tudta a meccseit, csak megerősíti, hogy helyük lett volna a rájátszásban.
Ez a nevetséges döntés eltér az eddigi feltételektől, amelyek már kiállták az idő próbáját
– tette hozzá.
Az ügyben megszólalt a korábbi NFL-játékos, Robert Griffin III is, aki paródiának nevezte a történteket. Voltak persze ennél durvább, számtalan esetben nyomdafestéket nem tűrő tweetek, amelyeket engedelmükkel most inkább nem idéznénk szó szerint. A döntésben sokak szerint szerepet játszhat az a tény is, hogy az Alabama Crimson Tide a modern kori NCAA legmeghatározóbb csapata, és mint ilyen, sokkal nagyobb eséllyel száll harcba a bajnoki címért, mint például a Florida State.
Öröm az ürömben
Szokták volt mondani, hogy minden jó, ha a vége jó: a 2024-es szezontól kezdve változik a kiírás. Négy csapatról tizenkettőre bővítik a rájátszás mezőnyét, a hat legmagasabban rangsorolt konferenciagyőztes a fennmaradó hat legjobb helyen álló csapattal egészül ki. A legjobb négy szabadkártyásként nem vesz részt az első körben, hanem az onnan továbbjutókhoz csatlakozik majd a legjobb nyolc között.
Rovataink a Facebookon