A világ legerősebb ligája olyan show-t vitt Brazíliába, amit még sokáig fognak emlegetni

2024.09.07. 10:50
Lejátszották a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) történetének első brazíliai, sőt első dél-amerikai mérkőzését, a Philadelphia Eagles és a Green Bay Packers összecsapására pedig nem csak a Sao Pauló-i közönség fog még sokáig emlékezni.

A két gárda ellentétes utat járt be az előző idényben, az Eagles az elveszített Super Bowl után 10–1-es mérleggel kezdett, a következő hat meccséből viszont csak egyet nyert meg (11–6), és a rájátszás első körében 32–9-re kikapott Tampa Bayben.

A Packers ugyanakkor Aaron Rodgers távozása után 2–5-tel rajtolt, majd 3–6 után nyert három meccset (közte a Chiefs ellenit), de december végéhez közeledve így is 6–8-cal állt. Ezt követően viszont jött a Jordan Love-varázslat, a Panthers, a Vikings és a Bears ellen is győzött a Green Bay, becsúszva a rájátszásba, ahol már 48–16-ra is vezetett az Eagles csoportját megnyerő Dallas ellen, és végül 48–32-ra győzött, mielőtt a későbbi finalista San Francisco az utolsó negyedben 14–21-es hátrányból 24–21-re megverte volna a „sajtfejűeket”.

Az Eaglesből két fontos láncszem is visszavonult, de így is szenzációs kerettel és a főcsoport egyik favoritjaként várta az új évet, így pazar meccsre volt kilátás Brazíliában. 

Kapcsolódó
Sosem látott tettre készül az Egyesült Államok legnagyobb sztárja

Sosem látott tettre készül az Egyesült Államok legnagyobb sztárja

Indul a flúgos futam, aminek a végén csak egy maradhat.

Az első negyed a védelmekről szólt, a Packers előbb interception, majd fumble után szerzett labdát Jalen Hurtstől, de az Eagles mindkétszer közeli mezőnygólon tudta tartani riválisát (0–6).

A támadók gálája a második negyed elején indult be, de akkor nagyon! A Philadelphia egy 11 játékból álló, közel öt és fél perces sorozat végén volt eredményes a Giantstől megszerzett a futó Saquon Barkley 18 yardos elkapott TD-jével (7–6), de hamar jött a válasz az elkapó Jayden Reed 33 yardos futott hatpontosával. A kétpontos nem jött össze (7–12), hát még Barkley megállítása, ezúttal 11 yardos futott TD-t szerzett (14–12), és hogy teljesen kisimuljanak a kavarodások, Reed 77 yardos elkapott TD-vel felelt! A szünet előtt még egy közeli Eagles-mezőnygólra volt idő, így 17–19 volt az állás.

A szőnyegbombázás pedig folytatódott, A. J. Brown 67 yardot elkapott TD-jével ismét az Eaglesnél volt az előny (24–19), alig két percre rá viszont jött Christian Watson közeli elkapása, és újra fordult a meccs (24–26). Már csak azért is, mert a jó 20 percen át szundikáló védelmek is visszatértek a pályára.

Nyolc egymást követő pontszerző támadósorozat után három punt jött végre, majd Love interceptionje, amit Barkley harmadik TD-jével büntetett az Eagles, ráadásul a Packers a játékrész hajrájában mezőnygólt rontott (31–26).

Hurts újabb eladott labdája után a Green Bay csak egy közeli mezőnygólig jutott – ez legalább sikeres lett –, az Eagles pedig egészen az utolsó fél percig birtokolta a tojást, mielőtt ugyancsak három pontot tett a táblára. Love 33 yardos passzal találta meg Reedet, viszont ezt követően megsérült a következő játékban, és a 15 szerelés mellett két sacket jegyző Zack Baun Malik Willis földre vitelével lezárta a meccset (34–29).

Love végül 260 yardig és két TD-ig jutott, Jayden Reed négy elkapásból 138 yardot termelt, Hurts 278 futott és 33 yardja mellé két-két TD és interception, valamint fumble jött, Barkley 109 futott és 23 elkapott yarddal, valamint három TD-vel, A. J. Brown pedig 119 yarddal és egy TD-vel vette ki a részét az Eagles sikeréből.

Melyik csapat nyeri meg az NFL 2024-es idényét?

NFL 2024, alapszakasz, 1. forduló

  • Philadelphia Eagles–Green Bay Packers 34–29 (0–6, 17–13, 14–7, 3–3) 

Corinthians Arena, Sao Paulo, Brazília

péntek hajnalban játszották

Kapcsolódó
Milliméterek döntöttek a szuperrangadóról, amit egész Amerika nézett

Milliméterek döntöttek a szuperrangadóról, amit egész Amerika nézett

Az NFL egyik legjobb irányítója rekordot döntött az új szezon nyitómeccsén.

később játsszák

  • szeptember 8., 19.00: Atlanta Falcons – Pittsburgh Steelers
  • szeptember 8., 19.00: Buffalo Bills – Arizona Cardinals
  • szeptember 8., 19.00: Chicago Bears – Tennessee Titans
  • szeptember 8., 19.00: Cincinnati Bengals – New England Patriots
  • szeptember 8., 19.00: Indianapolis Colts – Houston Texans
  • szeptember 8., 19.00: Miami Dolphins – Jacksonville Jaguars
  • szeptember 8., 19.00: New Orleans Saints – Carolina Panthers
  • szeptember 8., 19.00: New York Giants – Minnesota Vikings
  • szeptember 8., 22.05: Los Angeles Chargers – Las Vegas Raiders
  • szeptember 8., 22.05: Seattle Seahawks – Denver Broncos
  • szeptember 8., 22.25: Cleveland Browns – Dallas Cowboys
  • szeptember 8., 19.00: Tampa Bay Buccaneers – Washington Commanders
  • szeptember 9., 2.20: Detroit Lions – Los Angeles Rams
  • szeptember 10., 2.15: San Francisco 49ers – New York Jets

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián

A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.

február 6., 17:10

  • Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.

február 6., 18:02

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.

február 6., 19:56

  • Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül

A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.

február 6., 16:29

  • Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en

Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en

A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.

február 6., 14:40

  • Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.

február 6., 09:17

  • Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban

Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.

február 6., 15:02

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool

A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.

február 6., 20:08

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.

február 6., 07:47

  • Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.

február 6., 10:09

  • Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.

február 6., 12:00

  • Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.

február 6., 10:44

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

tegnap, 14:40

  • Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között

Különleges hétvége előtt állnak.

február 6., 10:17

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

tegnap, 18:35

  • Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Felkészülhet a világ másik vége.

február 6., 12:06

  • Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése

Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.

február 6., 09:18

  • Címlapon
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

tegnap, 21:19