Pozitív lett egy májusi doppingmintája a világ idei legjobb eredményét produkáló százasának, Tyson Gay-nek. Az amerikai sprinter ezért már nem is indulhat el az augusztusi moszkvai atlétikai világbajnokságon.
A 2007-ben világbajnok Gayt pénteken értesítette az Amerikai Doppingellenes Ügynökség, hogy a Madridban, versenyen kívül levett mintája pozitív lett. Egyelőre csak az A mintáját vizsgálták meg, a B minta eredményére még várnak.
„Nincs semmiféle szabotázsos sztorim, megbíztam valakiben, és ez lett a vesztem. Hibáztam, ezért visszalépek a monacói Gyémánt Ligától és a világbajnokságtól" – nyilatkozta a futó.
Gay-nek idén félelmetesen jó szezonja volt, százon ő futotta az világ idei három legjobb idejét, 9.75, 9.79, 9.86, kétszázon pedig második a világranglistán, egy századdal elmaradva (19.74) Usain Bolt mögött.
Az idén már több neves sprinter megbukott, egy hónapja a jamaicai olimpiai bajnok Veronica Campbell Brownt függesztették fel doppingolásért, és másodszor megbukó honfitársát Dominique Blake-et is eltiltották.
Asafa Powell is megbukott
Gay ügyének nyilvánosságra hozatala után néhány órával az is kiderült, hogy a korábbi jamaicai világcsúcstartó, Asafa Powell is doppingolt. A minden idők legtöbb tíz másodpercen belül idejével rendelkező sprinter a júniusi jamaicai válogatón adott pozitív dopping mintát. A 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes Sherone Simpson is egy ekkor elvégzett teszten bukott meg.
Az egy csoportban edző két sprinter menedzsere, Paul Doyle jelentette be vasárnap, hogy Powell és Simpson mintájában egyaránt a stimulánsok közé tartozó oxilofrint találtak az ellenőrök.
Világossá szeretném tenni a családom, a barátaim, de legfőképpen a világszerte jelenlévő rajongóim előtt, hogy tudatosan és akarattal soha nem vettem magamhoz olyan szereket, amikkel áthágtam volna a szabályokat. Most sem és korábban sem csaltam" – áll Powell közleményében.
„Ez most nagyon nehéz és szomorú nap a számomra" – kommentálta Simpson a hírt. „Tudom, hogy élsportolóként felelős vagyok azért, ami a szervezetembe kerül, de annyit mondhatok, hogy soha nem használnék tudatosan teljesítményfokozó szereket."
A doppingoló atléták névsorának ezzel még nincs vége, összesen öt jamaicai sportoló lett pozitív a válogatón, a többiek nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de néhány forrás szerint nem futókról van szó.