Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Bolt a világ legjobbját sétálta kétszázon

2013.08.17. 18:23

Usain Bolt nagyon simán nyerte a férfi készázméteres síkfutást a moszkvai atlétikai világbajnokságon. A mostani vb-n ez volt a második aranya, és ő az első olyan sprinter, aki három egymás utáni vb-n győzni tudott kétszáz méteren.

Bolt, ahogy szokott, mos is lassan jött ki a rajtgépből, a táv elején a brit Gemili került előnybe, de a kanyarból kijőve a címvédő már méteres előnnyel vezetett. A nyolcas pályán edzőtársa, Weir igyekezett, és az egyenes felénél már ő volt Bolt mögött. Bolt körülbelül 140 méterig adott bele mindent, onnan azonban kiengedett, majd az utolsó métereket szinte lesétálta. De még így is a világ idei legjobbját, 19.66-ot futott. A második helyen Weir jött be, a 19.79 egyéni legjobbja. A harmadik az amerikai Mitchell lett, aki az utolsó ötvenet nyomta meg nagyon, és a hatodik helyről ért fel a dobogóra.

Férfi 200-as döntő - Moszkva

A százhoz hasonlóan a kétszázon sem jött össze a legerősebb mezőny, a világranglista-második Tyson Gay doppingvétség miatt nem indulhatott Moszkvában, az olimpiai második Yohan Blake pedig sérülés miatt nem vállalta. Már Moszkvában szerzett sérülés miatt lépett vissza a 2011-ben vb-3. Christohpe Lemaitre. Boltra így csak honfitársa, Warren Weir tűnt valamennyire veszélyesnek.

A mezőny meglepetésembere az ötödik helyre befutó brit Adam Gemili volt, a húszéves sprinter, aki a Chelsea futballakadémiáján is eltöltött hét évet, és ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. Két év alatt egy másodpercet javított legjobbján, az elődöntőben 19.98-cal nyert.

Bár Bolt Moszkva előtt fogadkozott, hogy megpróbálja levinni 19 másodperc alá a világcsúcsot, – 19.19-cel ő tartja – , de az idei formája alapján erre nem sok esélye volt. A szezonban csak 19.73 volt a legjobbja. Talán ő is érezhette, hogy nem tud most rekord közelében futni, mert többször is panaszkodott a pályaborításra. Az előfutamban és az elődöntőben nem erőltette meg túlságosan magát, mindkétszer 20 másodpercen kívül futott (20.66 és 20.12) csak arra ügyelt, hogy megnyerje a futamot.

A világbajnokban azonban jó néhány század akkor is benne maradt, még mindig a mezőny leggyengébb rajtolói közé tartozik a reakcióidők alapján.

Bolt 200-as győzelmével egészen egyedülálló rekordot tudhat magáénak, már négy világversenyen tudott duplázni. A pekingi olimpia (2008), a berlini világbajnokság (2009) és londoni olimpia (2012) után is győzni tudott százon és kétszázon. Vasárnap még egy aranyat nyerhet 4x100-on a jamaicai váltóval, ha összejön a győzelem, beéri Carl Lewist, aki a világbajnokságokon nyolc aranyérmet szerzett.

Eredmények

férfiak:
200 méteres síkfutás:
1. Usain Bolt (jamaicai) 19.66
2. Warren Weir (jamaicai) 19.79
3. Curtis Mitchell (Egyesült Államok-beli) 20.04

gerelyhajítás:
1. Vitezslav Vesely (cseh) 87,17 méter
2. Tero Pitkamäki (finn) 87,07 m
3. Dmitrij Tarabin (orosz) 86,23 m

maratoni futás:
1. Stephen Kiprotich (ugandai) 2:09:51
2. Lelisa Desisa (etióp) 2:10:12
3. Tadesse Tola (etióp) 2:10:23

nők:
5000 méteres síkfutás:
1. Meseret Defar (etióp) 14:50.19
2. Mercy Cherono (kenyai) 14:51.22
3. Almaz Ayana (etióp) 14:51.33

100 méteres gátfutás:
1. Brianna Rollins (Egyesült Államok-beli) 12.44
2. Sally Pearson (ausztrál) 12.50
3. Tiffany Porter (brit) 12.55

4x400 méteres váltófutás:
1. Oroszország 3:20.21
2. Egyesült Államok 3:20.41
3. Nagy Britannia 3:22.61

magasugrás:
1. Szvetlana Sikolina (orosz) 2,03 méter
2. Brigetta Barrett (Egyesült Államok-beli) 2,00 m
3. Anna Csicserova (orosz) 1,97 m
Ruth Beitia (spanyol) 1,97