Világrekordot akarsz? Fuss Berlinben!

A maratoni futásban sokáig nem tartották számon a világcsúcsokat, csak 2003 óta jegyzik. Az azóta eltelt tíz év alatt a férfi mezőnyben ötször futottak új rekordot, mindet Berlinben. A legutóbbit vasárnap, Wilson Kipsang. Korábban négy nem hivatalos rekordot is a német fővárosban futottak. Nem véletlenül.

Wilson Kipsang 2:03:23 óra alatt teljesítette a távot

Fotó: John Macdougall

A maratoni futás már az első újkori olimpián, 1896-ban is a programban volt, de több mint száz év telt, míg hivatalos lett a szám rekordja. A táv sokáig nem is a ma elfogadott 42 195 métert jelentette, futottak hosszabbat és rövidebbet is maratoni néven. Végül 1921-ben vált hivatalosan is elfogadottá az 1908-as londoni olimpián futott 42 195 méter. Ennyi volt ugyanis a kijelölt táv a rajt helyéül szolgáló windsori kastély és White City Stadion királyi páholya között.

Bár a távot elméletileg bárhol pontosan ki lehetett mérni, mégsem voltak világrekordok. Az elfogadott magyarázat szerint azért, mert minden pálya különbözik, így az azokon futott idők összehasonlíthatatlanok. Nincsen olyan, mint a többi futószámnál, ahol a sík körpálya nagyon hasonló feltételeket teremt. Az érvelés nem is volt alaptalan, nem nehéz belátni, hogy egy szintemelkedéssel teli hegyi maratont jóval lassabban lehet teljesíteni, mint egy olyant, ahol végig hátszélben, lejtőn kell futni.

Az 1908 és 2003 közötti időket azonban kvázivilágcsúcsként mindenki tudta, így jutottunk el Johnny Hayes 2:55:18.4-as londoni idejétől Khalid Khanoucci 2:05:38-áig, amit a 2002-es London Marathonon futott. Ez utóbbi volt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) által elsőként ratifikált világ legjobb ideje.

Egy évre rá aztán már az első világcsúcs, Paul Tergat Berlinben futott 2:04:55-je is hivatalossá vált. Az IAAF egyszerű döntést hozott arról, hogy mitől lehet egy rekord elfogadott rekord. Kicsit leegyszerűsítve úgy foglalható össze, hogy ne legyen a pályán több lejtés, mint emelkedés, és még az esélye se legyen meg annak, hogy állandó szélirányt feltételezve végig hátszélben fussanak a versenyzők. A Boston Marathon útvonalán ez nem teljesül, ezért sem lett világcsúcs Geoffrey Mutai 2011-ben elért 2:03:02-je.

Paul Tergat 2003-ban futott világcsúcsot

Fotó: Michael Kappeler / AFP

Hiába egyenlítik ki egymást a fel- és lefutások, a futók leginkább azért a sík pályán szeretnek futni. Az időket már néhány kisebb felüljáró vagy híd is tudja befolyásolni. Sok ilyen maratoni van, a rotterdamin is kiváló idők születettek korábban, de a legjobbak természetesen azokra a versenyekre járnak, ahol a legnagyobb pénzt tudják nyerni. Mivel Berlin nemcsak sík, hanem a Word Marathon Major-sorozat (WMM) részese is, megvan a kellő szponzoráció is, így minden adott ahhoz, hogy a legjobbak ott fussanak, egymást is nagy versenyre kényszerítve. A WMM-be hat legelismertebb nagyvárosi maraton (New York, Boston, Tokió, London, Chicago és Berlin), valamint az olimpiai és világbajnokságok tartoznak. Ezek közül pedig kétségtelenül a berlini pálya az igazán ideális csúcsdöntésre, a vonalvezetése miatt. Az összes szintemelkedés csak 73 méter.

Az olimpiákon és a világbajnokságokon nem sok esély van a csúcsra, mivel azok általában nyáron vannak, nem illeszkednek egy maratonista versenynaptárába. Sok nagy név el sem indul, vagy ha mégis fut, nem biztos, hogy belead mindent. Az idei moszkvai vb-n volt is ebből probléma. Több etióp női futót vádoltak azzal, hogy azért adták fel a versenyt, mert a több pénzzel kecsegtető őszi szezonra nem akarták kiégetni magukat.

Harmincfokos melegben nem lehet optimális teljesítményt leadni, óriási lehet a szervezet a folyadékvesztesége. Ezért is vannak a nagy maratonik a tavaszi és az őszi időszakban. A világversenyeken pedig eleve sokkal nagyobb a taktikázás, nem az idő, a győzelem a fontos. Főleg úgy, hogy még fizetett iramfutók sincsenek, akik gondoskodnának arról, hogy a világcsúcshoz kellő részidők is meglegyenek.

Patrick Makau 2011-ben döntött rekordot

Fotó: Odd Andersen

Kipsangnak is voltak nyulai Berlinben, de 35 kilométernél még 20 másodperccel gyengébb volt a korábbi rekorder Patrick Makau részidejénél. Az utolsó hét kilométeren azonban félelmetesen jót futott a verseny előtt még a csapatmunka fontosságáról beszélő kenyai, nem lassult, szinte másodpercre pontosan tartotta az addigi iramát. A új világrekorder még így sem volt teljesen elégedett, ha nem lett volna akkora szél, szerinte még többet javíthatott volna Makau idején.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!