Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Bolt és Gatlin is lötyögött 200 méteren

2015.08.25. 14:12

Száz méter után kétszázon folytatódik a párharc Usain Bolt és Justin Gatlin között az atlétikai világbajnokságon, Pekingben.

A szezonban Bolt egyetlen kétszázat futott versenyen, az is 20 másodpercen kívül volt, miközben Justin Gatlin minden idők ötödik legjobb eredményét (19.57) érte el.

A sprinterek úgy tartják, hogy a kétszázat könnyebb összerakni, kevesebb benne a hibalehetőség, és százas győzelem után Boltról is lekerült a teher.

A jamaicai a harmadik előfutamban indult, nagyon lazán megnyerte, jól sikerült a rajtja, (érdekes, hogy a vb honlapja, 0.000 reakcióidőt írt Bolt neve mellé.) 150 méternél már jó nagy előnye volt, teljesen lefékezett, elég gyenge, 20.28-as idővel is első tudott lenni.

Gatlin a negyedik előfutamban rajtolt, neki sem volt igazán ellenfele, a kanyarből kijőve már mindenki mögötte volt. A sétálás tőle is elfogadható volt, 20.19-cel nyerte selejtezőjét.