Usain Bolt megcsókolta a célvonalat megható búcsúpartiján

„Ki a franc akarhat repülővel beleszállni az ostravai atlétika stadionba – teszem fel a kérdést magamnak, amikor ezer decibellel, ijesztő, suhanó hangot hallok. Aztán többször is. Kell egy kis idő, míg rájövök, hogy a gerelyhajítás kapott ilyen szinkront. Minden dobást így kísérnek. Az atlétika nem mindenkinek elég izgalmas, de így az is odafigyel rá, aki nem akar. Nagyon remélem, hogy hamarosan lángcsóvát is húznak majd valahogy maguk után a repülő szerek.

A szerda este a nyolcszoros olimpiai bajnok Boltról szól Ostravában – jelenléte legalább ötezerrel megdobja a Zlatá Tretra-verseny nézőszámát egy cseh kolléga szerint – , de azért a helyi sztárokat is igyekeznek futtatni. A versenyigazgató, a gerelyhajítás világrekordere, Jan Železný, érthetően saját számát helyezi fókuszba. A cseh-német csapatversenyen azonban nem sok esélyük van a hazaiaknak, mert Thomas Röhler sokkolóan jó formában van, kétszer is 90 méter fölé kerül. Az egyik cseh viszont már azelőtt érmet kap, hogy egyetlen mozdulatot is tenne, Vítězslav Veselý lett éppen a 2012-es olimpia harmadik helyezettje. Az atlétikában sajnos ez sem furcsa, egyre változatosabb helyeken, és a versenytől időben is egyre távolabb áll össze a virtuális dobogó.

Usain Bolt is elvesztett egy váltóérmet társa doppingolása miatt, de az ő legendája így is érinthetetlen maradt, nem véletlenül csinál bárhol telt házat. Azt mondják, Ostravában felnőttként többször versenyzett, mint otthon, Kingstonban, így szinte már hazai versenyző itt is. A csehek dédelgetik is kedvencüket, de nekik is megéri, Boltra még egy stadiont is lehet építeni. 

Ostravában már az 1960-as évektől rendeztek nemzetközi atlétikai versenyeket, de a rendszerváltás után ebben is eljött a hanyatlás. A 2000-es évekig kellett várni az új lendületig, amikor a Zlatá Tretrát jó menedzseléssel és világsztárokkal felfuttatták. A város és a legnagyobb regionális cégek is pénzt pumpáltak az atlétikába, így lett új stadion, mellette meg egy fedettpályás aréna is.  

Amikor hat évvel ezelőtt az ostravai versenyen jártam, még egy eléggé lepukkant, járási szpartakiádokra való stadionban futott Bolt. Volt hangulata annak is, a szocialista építészetért rajongók külön élvezhették, de a két éve felhúzott aréna azért klasszisokkal nagyobb élményt nyújt. Minden pisszenés bent marad a falak között, a katlanhangulat és a hangorkán pedig mindenkit feldob.

Bár a főprogram csak fél héttől kezdődik, már négytől tömött sorokban tódulnak a nézők a stadionba, sokan jamaicai pólóban vagy sárga-zöld-fekete arcfestéssel, és nem, nem szórványjamaicaiakról van szó. Elég gyorsan megy a beengedés, de azért meglep, hogy csomagátvizsgálás és fémdetektor is vár a kapuknál. Nem is hülyeség ilyen korán érkezni, mert próbavásárlásom során kiderül, a sörcsapoknál félórás sort kell kivárni a 30 fokos melegben. Bár néhány stand futócuccokat is kínál, a kutya sem kíváncsi rájuk, itt mindenki inni, inni és enni akar. A sörön kívül leginkább kolbászokba és a lángospótlóként is felfogható, kínzóan olajos krumplilepénybe, a bramborákba lehet belefulladni. Bolt első jelenéséig pont meg is lehet enni egyet. 

A futó természetesen a megnyitóünnepségen is parádézik, a Simple the best számra pattan a színpadra, majd miután lepacsizott az öltönyös potentátokkal kap egy kalapot és egy diplomát, amivel minden valószínűség szerint Ostrava tiszteletbeli díszpolgárává fogadták. Én azért meghallgatnám, hogy küzd a cseh mássalhangzó-torlódásokkal, vagy milyen gyorsan húz le egy korsó sört, de ilyesmivel ő nem próbálkozik, akkor is álló ovációt kap, ha csak meglendíti a kezét. 

Bolt balra el, és jöhet a többi sztár, hogy kitöltse azt a kétórás műsoridőt, ami a százméteres síkfutásig jön. Többé-kevésbé ez elég jól sikerül nekik. A 800-as világcsúcstartó David Rudisha ugyan váratlanul kikap ezer méteren, de aztán Wayde van Niekerk éppen Bolt hétéves pályacsúcsát megdöntve repeszt nem hivatalos világrekordot 300 méteren. A verseny egyetlen magyar indulójának, Baji Balázs új országos csúcsának pedig mi örülhetünk. 

A száz méter előtt a tízezer jön, így közel fél óra van arra, hogy a négyszeres olimpiai bajnok Mo Farah-t lehessen ünnepelni. Szokatlan, hogy a tízezer közben ne rendezzenek ügyességi számokat, de így lehet csinálni nagyobb show-t. Ugyan nem értem, hogy miért pont a szuperfavorit Farah-t kell intézményesen biztatni, de a helyi műsorközlő folyamatosan vezényli a a Mo-mo-zást, és a futónak ekkor már a lelátón menő mexikói hullámmal is fel kell vennie a versenyt. Azt nincs esélye megverni, de egy utolsó körös remek hajrával behúzza a győzelmet.

Bolt is arra készül. Esetében nem is nagyon kérdés, hogy nyerhet-e. Hiszen mindig nyer. Igaz, a legendaépítés eszköze az is, hogy jól megválasztja ki ellen fut. Most úgy lejt erősen neki a pálya, hogy futamába bőven tíz másodpercen kívüli futók kerültek. Ennek ellenére meglehetősen feszült a jamaicai, nem is igazán hergeli a közönséget a futama előtt. Nem véletlenül, a rajtja elég rossz, ahogy mindig, de a futása sincs rendben. Hatvan-hetven méternél szokott élre törni és állva hagyni a többieket, de ezúttal nem jön, szinte görcsösen kapaszkodik. Csak az utolsó métereken veri meg három századdal a 32 éves Yunier Pérezt. 10,06-os eredménye nem egy nagy idő, szabadkozik is miatta.

A stadion persze felrobban, kezdődhet a show. A futónak a nézők jamaicai zászlót formálnak élőképben, rajta a Thank you felirat, majd egy operaénekestől megkapja a jamaicai himnuszt is. Ekkor egy kicsit elérzékenyül, de aztán egyből belekezd a bohóckodásba, felmegy a színpadra táncolni, megcsókolja a célvonalat, aztán belekezd a tiszteletkörébe. Nagyon hosszú tiszteletkörbe. A nézők meg sem mozdulnak, senki sem akar hazamenni, minden pillanatot ki akarnak élvezni még utoljára. Egy óráig tart, míg körbemegy a 400-as pályán és kioszt közben ezernyi autogramot. Megdöbbentően nagy türelme és nézők iránti alázata is teszi őt igazán naggyá. 

Bolt jelenlétének, bármilyen megmozdulásának úgy tudnak örülni az emberek, mint a friss szülők, akik maguk alá pisilnek a gyönyörtől, ha mondjuk a gyerekük már képes hason feküdni. Hiába szaladgálnak, szaladgáltak a pályákon hasonlóan eredményes atléták, senki sem tudta még így az ujja köré csavarni a nézőket. Az eredményei mellett a lazasága, (ál)nagyképűsége is kellett, hogy ő legyen a nagybetűs atléta. A feszült koncentrációból hirtelen kedves hülyegyerekbe váltó Boltot mindenki megzabálja.

Ostravában sem bírt magával, miután a nézőkkel és a médiával is végzett, úgy gondolta, hogy a már kiüresedett stadionban muszáj kipróbálnia a távolugrást. Az első kísérlettel elégedetlen volt, még egyszer nekifutott. Nem ez lesz az ő száma, de akár ezt is csinálhatná. Nagyon üres lesz nélküle az atlétika, senki se bánná, ha évekig tartana a visszavonulása. Akkor is ellenállhatatlan karizmájú sportoló maradna, ha négy métereket ugorna távolba, vagy pocakosan, egyre gyengébb ellenfelekkel futva szerezné meg a győzelmeit a neki kitalált versenyeken.

(Borítókép: REUTERS/David W Cerny)