Hídavatás és bokrétaünnepség a Nemzeti Atlétikai Központ stadionjánál

PAP 2941
2022.10.28. 14:08 Módosítva: 2022.10.28. 15:14
Az edzőközpontot a stadionnal összekötő híd avatásával, valamint a létesítmény legmagasabb pontjának elérése alkalmából tartott bokrétaünneppel folytatódott a jövő évi atlétikai világbajnokságnak otthon adó Nemzeti Atlétikai Központ kivitelezése.

A pénteki ünnepélyes esemény – amelyen többek között részt vett Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke, Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség (EA) végrehajtó-bizottságának tagja, valamint Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is – hordógurítással kezdődött: ezzel avatták fel azt a hidat, amely a Csepel-sziget csúcsán lévő edzőközpontot, valamint a stadiont köti majd össze – írja az MTI.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb-ért felelős kormánybiztos a stadionban azt mondta, „lenyűgöző látványt nyújt” a létesítmény, amely azzal az elképzeléssel épült, hogy „a sportok királynőjének koronáját” jelenítse meg.

Ez lesz a világ első nyitott atlétikai arénája, amely méltó otthont ad majd Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményének

– fogalmazott Schmidt Ádám.

A sportvezető elmondta: a stadion és környezetének építése mellett a háttérben folyamatosak az egyeztetések annak érdekében, hogy a rajtra minden készen álljon.

„Azt szeretnénk, hogy Magyarország sportnemzet és sportoló nemzet legyen, ennek eléréséért pedig még inkább népszerűsítenünk kell az élethosszig tartó sportolást” – jelentette ki Schmidt. Hozzátette: bízik benne, hogy ebben motiváló szerepe lesz annak a budapesti panorámás futókörnek, amely a stadionban épül.

„Az volt a cél, hogy az aréna ne üresen kongó díszelem, hanem élettel teli helyszín és sportliget legyen” – fogalmazott az államtitkár.

Elmondta: a jövő augusztusi vb-re novemberben indul a jegyértékesítés, és már arról is zajlanak az egyeztetések, mi legyen a stadion neve. Ennek kapcsán megemlítette: szeretnének minden szempontból méltó névadót találni a Ferencz Marcel tervezte létesítménynek.

Németh Balázs, a jövő évi vb-t szervező cég, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: egymilliárd ember figyeli majd jövőre, hogy a kivitelezők jól dolgoztak-e.

Reményeink szerint több mint 215 országból érkeznek majd edzők és sportolók, köztük sokan olyanból, ahol eddig nem is hallottak a magyarokról. Ez lesz minden idők legnagyobb magyarországi sporteseménye, ami, remélem, nemcsak sportesemény lesz, hanem egy olyan rendezvény, amit még nem láttunk, amin mindenkinek részt kell vennie, át kell élnie 

– fogalmazott Németh Balázs, aki az Indexnek elmondta, hogy a létesítmény – tokkal, vonóval – 238 milliárd forintba kerül.

A vezérigazgató a jövő nyári eseményre előre tekintve kiemelte: 295 nap múlva kilenc napon át több mint harmincezer ember tombol majd a lelátókon, és „ha minden jól megy”, sokszor harmincezer embert tudnak majd rávenni, hogy többet mozogjon, sportosabban éljen.

„Szeretnénk, ha a profik és az amatőrök otthona is lenne a létesítmény, amelyben a világcsúcsért harcoló szuperhősök mellett a hétköznapi hősök is itt lehetnének” – hangsúlyozta Németh Balázs.

Gyulai Miklós MASZ-elnök az MTI-nek elmondta: sok stadionban járt már, de a budapesti a legszebb. Nekik a szövetségben az a feladatuk, hogy megfelelő magyar válogatottat állítsanak össze a vb-re, ezen a téren is gőzerővel folyik a munka.

„Elkezdődött a felkészülés, és bár nem szeretem dicsérni magunkat, de 2022-ben az egyik legsikeresebb évét zárta a magyar atlétika. A cél, hogy jövőre még sikeresebb legyen. Nehéz időszakot élünk, de ez az esemény elképesztő motivációt ad mindenkinek” – jelentette ki Gyulai Miklós.

A sportvezető az elvárásokkal kapcsolatos kérdésre kiemelte: eredményekben soha nem gondolkozott, ő akkor elégedett, ha a sportoló elégedett önmagával.

„Tudjuk az erőviszonyokat, nem vagyunk atlétanemzet, de vannak olyan versenyzőink, akik bármit elérhetnek. Ezt fókuszban tartva próbáljuk megteremteni a lehetőségét a zavartalan felkészülésnek. A versenyzők, akik tudják, mit szeretnének elérni, biztosan boldoggá teszik majd a közönséget” – mondta Gyulai Miklós.

Az építtető, valamint kivitelező cégek képviselői kiemelték: 2020 novemberében vették át a munkaterületet, és a tervek szerint jövő márciusban lesz a stadion ünnepélyes átadása. Ezt egy július végi tesztverseny követi az augusztus 19-től 27-ig tartó világbajnokság előtt.

A természetes gyepszőnyeg már készen van, egy hónapja fektették le, ahogy Gyulai Márton az Indexnek elmondta, műfűvel nem is lehetne borítani a küzdőteret, hiszen akkor hogyan mérnék le a dobások hosszát?!

Az ünnepség zárásaként felhúzták az építők, kivitelezők, beruházók zászlaival feldíszített koszorút a stadion feszített kábeltartó szerkezetére.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)



  • Hírek
  • Bankszámla