Legyőzték a legyőzhetetlent, világszenzáció és Molnár csúcsbeállítása a Bregyóban

DSC6002
2023.07.18. 19:52 Módosítva: 2023.07.19. 05:05
Megannyi olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó lépett rekortánra kedd délután a székesfehérvári Bregyó atlétikai stadionjában, a 13. Gyulai István Memorialon. Kitettek magukért a magyarok, Halász Bence kalapácsvetésben, Bánhidi-Farkas Petra távolban bronzérmes, Molnár Attila 400-on negyedik lett országos csúcsbeállítással, olimpiai szinttel! És Takács Boglárka is csak 4 századdal maradt el saját magyar rekordjától 100-on.

A hagyományokhoz és a névadóhoz méltó mezőny gyűlt össze idén is a székesfehérvári Bregyóban (ezen a helyen tizedszer), a 13. Gyulai István Memorial atlétikai viadalon. A verseny 2020 óta a World Athletics Continental Gold Tour sorozatba tartozik, amely a Gyémánt Liga után a közvetlen második vonalat jelenti a sportágban. Az esemény megrendezését még a koronavírus-világjárvány sem tudta leállítani, pedig abban az évben a párizsi Európa-bajnokság is elmaradt.

Halász az első magyar érmes

A rekkenő hőségben nem volt túl sok néző a lelátókon, mi több, a névadó fiai is hiányoztak, akik közül az idősebb, Miklós a szövetség elnöke. Ott volt viszont Halász Bence, a Dobó SE vb-bronz- és Eb-ezüstérmes kalapácsvetője. A 25 éves atléta az utolsó sorozatig a második helyen állt idei legjobb dobásával (77,82 m), ám a lengyel Wojciech Nowicki, az aktuális olimpiai bajnok 7 centivel túldobta. Győzött az ukrán Mihajlo Kohan.

„Nagyon csalódott vagyok, igaz, egy ezüstéremmel sem lennék sokkal boldogabb – nyilatkozta Halász Bence. – Ma azzal a céllal indultam el ide a stadionba, hogy szeretnék egy nagyot dobni. Konkrétan a 78-78,20 méter volt, amit kitűztem magam elé. Ez ugyan elmaradt, igaz, egy kicsit kárpótol, hogy az idei legjobbamat megdobtam. Sokkal többet éreztem magamban. Az az igazán dühítő, hogy ezt most nem tudtam megmutatni a dobókörben. Nem tudtam kezelni ezt az elképesztő hőséget. A harmadik dobás után elfogott a szédülés, ez a negyedik körben meg is látszott, azt sem tudtam, merre van előre. Ugyan minden erőmet összeszedtem az utolsó két dobásra, ez most ennyire volt elég. A vb előtti visszaszámlálás már elkezdődött, rám pedig csak az utolsó simítások várnak. Bízom abban az edzésmunkában, amit elvégeztünk. Az látszik, hogy az országos bajnokságon nagyon jó versenyzéssel kisebbet dobtam, most egy közepes teljesítménnyel is javítani tudtam. Ez azt mutatja, hogy jó úton járunk.”

Bánhidi-Farkas Petra is dobogós

Női távolugrásban több versenyzőnk is küzd a vb-indulásért, és nem is esélytelenül. A vb-szint 685 cm, ezt a legjobban idén Bánhidi-Farkas Petra közelítette meg 677 cm-rel. A magyarok közül ő volt ezen a délutánon a legjobb, a győzelmet, akárcsak tavaly, a szerb Milica Gardasevics szerezte meg, utolsóra ugrotta a leghosszabbat, 680-at.

Petra nem volt elégedetlen a 666 centis ugrásával és a harmadik helyével.

„Számításaim szerint ott lehetek valahol a 20-22. hely környékén a világranglistán – mondta. – A mezőny is elég erős volt, az ugrás is jó, főleg az első három ugrásommal voltam elégedett. Utána kavargóra fordult a szél, azért is nem tudtam már javítani. De ismétlem, nem vagyok szomorú, reménykedem a vb-szereplésben, ha már az olimpiáról és az Eb-ről lemaradtam.”

A hazai/nemzeti futók 100 méteres versenyében elindult Takács Boglárka, és két századdal jobb időt futott, mint két napja Espooban az U23-as Eb döntőjében. 

„Nem gond, hogy egy délutánon kétszer is futok, a sprintszámokban ez direkt jó” – mondta mosolyogva az országos csúcstartó (11,14 mp), Németh Roland tanítványa, aki talán még saját országos csúcsát is megjavíthatta volna, a hátszél kicsit erősebb  0,7 m/másodpercnél.

Takács négy századra a csúcstól

Jó volt, bizony, mert a „nagy” futamban kivágta a rezet a magyar futónő, mindössze négy századdal maradt el saját országos csúcsától, 11,18-at futott, és az ötödik helyet szerezte meg a bombaerős mezőnyben.

Ahol világra szóló meglepetésre nem az idén 100 méteren még veretlen, 10,71 másodperces idővel rendelkező Sha'Carri Richardson győzött, hanem a picinyke Saint Lucia szigetéről származó Julian Alfred, méghozzá magabiztosan. Mindenki azt várta, hogy Richardson, aki a bal lábán térdzokniban futott, majd a hajrában hazavágja a mezőnyt, de nem így történt, a 22 éves Alfred megőrizte tetemes előnyét.

„Életem egyik legnagyobb győzelme ez, bár van már jobb időm, 10,81 az egyéni csúcsom – mondta a 100 méteren ebben a szezonban még veretlen Alfred. – Ideálisak voltak a körülmények, szeretem a nagy meleget, hozzászoktam odahaza.”

Takács Boglárka hasonlóan nyilatkozott. „Nagyszerű körülmények voltak, jó volt a bemelegítő nemzeti futás, ha egy picit erősebb a hátszél, még a csúcsom is megdőlhetett volna.”

A férfi súlylökők versenye világbajnoki döntőnek is beillett, a két amerikai óriással, a világcsúcstartó és kétszeres olimpiai bajnok Ryan Crouserrel és a kétszeres világbajnok Joe Kováccsal. Az előbbi győzött, a papírformának megfelelően.

Gardiner a világ előtt

Férfi 400-on a világ- és olimpiai bajnok bahamai Steven Gardiner 43,74-gyel a világ idei legjobbját érte el, Molnár Attila pedig 44,98-cal beállította az országos csúcsát, sőt, megfutotta az olimpiai szintet! Azért most, mert amikor először futotta a 44,98-at, az még a kvalifikációs időszak kezdete előtt történt. 

Attila az obligát riporteri kérdésre (Milyen volt?), csípőből így felelt: „Piszok nehéz!”. Nincs is kétségünk felőle... 

Érdemes megnézni Gardiner és Molnár fantasztikus futását:

A női 400 méteren a barbadosi Sada Williams mögött a romániai Miklós Andrea volt a második 50,80 másodperces idővel. "Nem először versenyeztem Magyarországon - mondta az Indexnek a kolozsvári lány. - Amúgy 50,67 az egyéni csúcsom, ezt most sikerült megközelítenem. Nagyszerűen éreztem magam, alig várom már a budapesti világbajnokságot."

Női 200-on a jamaicai világranglista-vezető Shericka Jackson hajszálra ugyanolyan idővel (22,02 mp) győzött, mint tavaly ugyanitt.

A 100 méter gát három magyarral az est fénypontja volt. A nigériai Tobi Amusan 12,35-ös óriási idővel győzött, Kozák Luca remek 12,87-tel hatodik lett, Kerekes Gréta megelőzte az elfáradó 19 éves Tóth Annát, az U23-as Eb bronzérmesét.

A verseny legjobb teljesítményéért járó Dr. Spiriev Bozsidár-díjat a bahamai Steven Gardiner (400 m, 43,74 mp) kapta.

Eredmények:

Férfi kalapácsvetés: 1. Mihajlo Kohan (ukrán) 79,37 m, 2. Wojciech Nowicki (lengyel), 3. Halász Bence 77,82

Női távol: 1. Milica Gardasevic (szerb) 680 cm, 2. Ese Brume 669, 3. Bánhidi-Farkas Petra 666

Férfi súlylökés: 1. Ryan Crouser (amerikai) 22,51 m, 2. Joe Kovacs (amerikai) 22,06, 3. Tom Walsh (új-zélandi) 21,85

Női 400 m gát: 1. Andrenette Knight (jamaicai) 53,26 mp, 2. Janieve Russell (jamaicai) 53,72, 3. Rushell Clayton (jamaicai) 53,79

Férfi távol: 1. Miltiadisz Tentoglu (görög) 829 cm, 2. Tajay Gayle (jamaicai) 824, 3. Jarrion Lawson (amerikai) 797

Női 400 m: 1. Sada Williams (barbadosi) 50,34 mp, 2. Miklós Andrea (romániai) 50,80, 3. Susanne Gogl-Walli (osztrák) 50,87

Női 100 m: 1. Julien Alfred (St. Lucia-i) 10,89 mp, 3. Sha'Carri Richardson (amerikai) 10,97, 3. Tamari Davis (amerikai) 10,02, ... 5. Takács Boglárka 11,18

Férfi 100 m: 1. Yohan Blake (jamaicai) 10,04 mp, 2. Ackeem Blake (jamaicai) 10,09, 3. Rohan Watson (jamaicai) 10,10

Férfi diszkosz: 1. Daniel Stahl (svéd) 68,98 m, 2. Andrius Gudzius (litván) 67,66, 3. Kristjan Ceh (szlovén) 67,60

Női 1500 m: 1. Nelly Chepchirchir (kenyai) 4:00,18 perc, versenycsúcs, 2. Brenda Chebet (kenyai) 4:01,25, 3. Winnie Nanyondo (kenyai) 4:01,96

Férfi 3000 m akadály: 1. Mohamed Tindouft (marokkói) 8:15,73 perc, 2. Samuel Firewu (etióp) 8:16,40, 3. Leonard Chemutai (ugandai) 8:17,14 ... 11. Palkovits István 08:31.17, 15. Kovács Ferenc Soma 8:48,04 

Férfi 800 m: 1. Peter Bol (ausztrál) 1:44,48 perc, 2. Gabriel Tual (francia) 1:44,55, 3. Clayton Murphy (amerikai) 1:45,53

Férfi 400 m: 1. Steven Gardiner (bahamai) 43,74 mp, 2. Rusheen MacDonald (jamaicai) 44,03, 3. Vernon Norwood (amerikai) 44,63, 4. Molnár Attila 44,98, országos csúcsbeállítás

Női 100 m gát: 1. Tobi Amusan (nigériai) 12,35, 2. Nia Ali (amerikai) 12,41, 3. Alaysha Johnson (amerikai) 12,50, ... 6. Kozák Luca 12,87, 7. Kerekes Gréta 12,92, 8. Tóth Anna 13,11.

Férfi 110 m gát: 1. Daniel Roberts (amerikai) 13,12 mp, 2. Hansle Parchment (jamaicai) 13,14, 3. Tyler Mason (jamaicai) 13,14

Női 200 m: 1. Shericka Jackson (jamaicai) 22,02 mp, 2. Rhasidat Adeleke (ír) 22,36, 3. Anthonique Strachan (bahamai) 22,45

Férfi 200 m: 1. Alexander Ogando (dominikai) 19,99 mp, 2. Erriyon Knighton (amerikai) 20,05, 3. Andrew Hudson (jamaicai) 20,36

(Borítókép: Molnár Attila. Fotó: Kaszás Tamás / Index)