Egy etióp lány ellopta a show-t Kipchogétól, eszelős női világcsúcs a berlini maratonon
További Atlétika cikkek
-
Tizenegy év után elköszön Székesfehérvártól a Gyulai István Memorial
- Rangos nemzetközi építészeti díjat kaphat a Nemzeti Atlétikai Központ
- Álmában sem gondolt a Harvardra, aztán szeptemberben már kezd az egyetemek Real Madridján
- Futárként dolgozik szabadidejében az olimpiai bajnok sportoló
- 31 évesen meghalt a gyaloglóbajnok, senki sem tudja az okát
Ideális idő, 14 fok, verőfényes napsütés fogadta vasárnap reggel a 39 ezer futót a berlini maratonin, amelynek BMW Berlin Marathon a hivatalos elnevezése. Itt indult a kenyai Eliud Kipchoge, a világcsúcstartó, aki kihagyta a budapesti világbajnokságot annak érdekében, hogy esetleg megjavítsa minden idők legjobb eredményét, amit ő maga tart 2 óra 1,09 perccel. A 38 éves kenyai futott már két órán belül is (1:59,40), méghozzá négy éve, 2019. október 12-én Bécsben, de akkor nyulak serege segítette, a laboratóriumi körülmények miatt az az idő nem volt világcsúcsként hitelesíthető.
Maratoni futásban 2003 óta tartanak nyilván hivatalos világcsúcsot, addig csak legjobb eredmény volt. Az első berlini maratont 1974-ben futották, azóta csak egyszer hagyták ki, 2020-ban a koronavírus-világjárvány miatt.
Elképesztő ezrek
Idén tehát mindenki Kipchogéra figyelt, és a kenyai veterán, a riói és a tokiói olimpia győztese 20 kilométerig bőven világcsúcsrészidőn belül futott, 57 perc 20 másodperc volt 20 ezer méternél az ideje, félmaratonnál pedig 1 óra 0,22 perc, ami tíz másodperccel jobb volt saját világcsúcsrészidejénél – köszönhetően annak is, hogy 20 és 21 kilométer között bevágtak egy 2 perc 53 másodperces ezret. Akik maguk is futnak, azok tudják ezt az időt értékelni. A 38 éves Kipchogéval ekkor még tartotta a lépést a 14 évvel fiatalabb etióp Derseh Kindie.
De nini, érdemes a hölgyekre is odafigyelni! Szinte észrevétlenül falta a kilométereket az etióp Tigst Assefa, aki féltávnál 41 másodperccel volt gyorsabb a világcsúcsrészidőnél! Egy óra 6,20 perc volt a félmaratoni ideje. Őrület! 21 és 22 kilométer között bevágott egy 2 perc 48 másodperces ezret, ami még a férfiaknak is becsületére vált volna! A karcsú etióp lány később sem lassult, 26 kilométernél már 49 másodperccel jobb a világcsúcsnál, amit a kenyai Brigid Kosgei tartott 2 óra 14 perc 4 másodperccel 2019 óta, amikor Chicagóban javította meg a világrekordot.
WORLD RECORD
— World Athletics (@WorldAthletics) September 24, 2023
🇪🇹's Tigst Assefa obliterates the women's marathon world record* in Berlin 🤯
2:11:53 🚀
*Subject to the usual ratification procedures pic.twitter.com/RIAr17ByTN
Nyolcszázról a maratonig
Amúgy tavaly is Assefa nyert Berlinben, szóval, nem volt meglepő a nagyszerű futása. Az előélete viszont annál meglepőbb: a riói olimpián még 800 méteren képviselte hazáját, innen ment fel fokozatosan a maratonra.
Eközben a férfiak tempója lassulni kezdett, már csak 2 perc 58 másodperces ezreket futottak. Pedig Kipchoge egy 10 és fél hónapos edzőtáborral készült Kenyában a világcsúcsjavításra. 27 kilométer után már csak egy nyúl maradt. Itt már 9 másodperccel gyengébb volt a részidő a világcsúcsénál. Egyre biztosabb volt, hogy elúszik a rekord, és az ezzel együtt járó 50 ezer dolláros bónusz.
Mármint Kipchogénak, de nem Assefának.
31 kilométernél Kindie leszakad, Kipchoge végképp egyedül maradt, itt már csak a győzelem számított, az idő nem. Kindie 32 kilométernél fel is adta, teljesen elkészült az erejével.
A pénzdíj egyébként a nemek egyenlőségének jegyében egyformán 50 ezer dollár a győztesnek, plusz, ahogy már említettük, a világcsúcsért további 50 ezer dollár jár. Assefa 33 kilométernél már 82 másodperccel jobb volt a világcsúcsrészidőnél, kézzelfogható közelségben volt a kétszer 50 ezer dollár.
Eközben a férfiaknál 39 kilométernél felzárkóztak Kipchoge mögé. Már nem mosolygott a veterán. 40 kilométernél honfitársa, Kipkemoi 31 másodpercre megközelítette. De az öreget kemény fából faragták! 40 és 41 között belerakott egy 2 perc 55 másodperces ezret, és végül simán győzött 2 óra 2 perc 42 másodperces igen jó idővel, második Kipkemoi 2 óra 3 perc 13 másodperccel.
Kipchoge eddig négyszer győzött Berlinben, most b
ehúzta az ötödik elsőségét is, amire még soha, senki nem volt képes.
Eközben Assefa sem lankadt, a 2 óra 14 perc 4 másodperces régi világcsúcs már nem is számított, mindenki azért szurkolt, hogy 2 óra 12 percen belül érjen célba.
És sikerült, 2 óra 11 perc 53 másodperc az új világcsúcs!
Két perc 21 másodpercet javított a régin.
Eredmények
Férfiak:
1. Eliud Kipchoge (kenyai) 2:02:42
2. Vincent Kipkemoi (kenyai) 2:03:13
3. Tadese Takele (etióp) 2:03:24
Nők:
1. Tigst Assefa (etióp) 2:11:53
2. Sheila Chepkirui (kenyai) 2:17:49
3. Magdalena Shauri (tanzániai) 2:18:41
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
35 perce
- Mindeközben
Czutor-Kilián Zsanett kiakadt a császármetszés ellen tiltakozó Vasvári Vivienre: „Csak az az anya, aki verejtékkel szüli meg a gyerekét?”
7 perce
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool
Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.
február 6., 22:42
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon
Edzésen történt a baj.
február 6., 23:35
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00
- Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze
Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.
február 6., 10:09
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
59 perce
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Sport
Hengerelésnek indult, végül csak a 93. percben dőlt el a Real Madrid kupamérkőzése
Ha csütörtök este győz, az FC Barcelona lehet az elődöntős ellenfél.
február 6., 09:18
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06
- Sport
Hosszú Katinka: Párizs mint cél egyáltalán nem dac volt
A visszavonulását január elején bejelentő sportolónő a döntés óta először adott hosszabb televíziós interjút.
február 6., 11:48
- Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása
Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?
február 6., 13:20