A budapesti atlétikai vb egyik drámai pillanata kapta az idei fair play díjat
Drámai véget ért a budapesti atlétikai világbajnokság nyitónapján a női 10 ezer méteres síkfutás döntője. A szám legnagyobb esélyese, a holland Sifan Hassan tíz méterrel a cél előtt, vezető helyen bukott.
200 méterrel a vége előtt úgy tűnt, a holland simán behúzza az első helyet, de a célegyenesben nagyon feljött rá az etióp Gudaf Tsegay, aki egyre jobban szorongatta a fáradó és jobbra-balra tekingető Hassant, aki pedig nem bírta a nyomást.
Második helyen a Fair Play díjas Letesenbet Gidey futott be, aki a célba érkezést követően visszament Hassanhoz, és átölelte.
„Amikor Sifan elesett, megszakadt a szívem. Ismerem a bukás érzését. Amikor az emberek boldogok, akkor én is az vagyok, ha pedig szomorúak, akkor én is szomorkodom” – mondta Gidey a worldathletics.org szerint.
A díjat a szurkolók jelölése után a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség zsűrije ítéli oda a győztesnek.
Kamuti Jenő, a CIFP elnöke elmondta, idén sok fair play díjas jelenetet lehetett látni atlétikában, és meggyőződése, hogy bárki is nyert volna, jó helyre került volna az elismerés. Egyúttal gratulált a győztesnek.