Rangos nemzetközi építészeti díjat kaphat a Nemzeti Atlétikai Központ

2025.01.29. 11:07
A nagy tekintélyű Archdaily globális építészeti portál 2025-ben is megnevezi a világ legjobb épületeit. A sport kategóriában a Nemzeti Atlétikai Központ is megtalálható a jelöltek között – számolt be róla a holmozogj.hu.

Az Archdaily nemzetközi építészeti szakportál immár tizenhatodik alkalommal választja ki az év legjobb épületeit. 15 különböző kategóriában összesen több mint 4000 projektre lehet szavazni – írja a honlap.

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság otthonaként megismert, majd a világ első nyitott arénájává átalakított Nemzeti Atlétikai Központ a sportépületek között került a jelöltek közé.

Nagyon megtisztelő a hír számunkra. A Királynő Koronája, a 2023-as évben atlétikai világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ most debütál a széles építészeti szakmai közönség előtt. A Duna partján álló koronaszerkezetű létesítményt tavaly ősszel egy többhektáros panoráma sportgyűrűvel kiegészülve a nagyközönség is birtokba vehette, ezért joggal nevezik a világ első nyitott arénájának

nyilatkozta a holmozogj.hu-nak Ferencz Marcel, aki megálmodta és megtervezte a Nemzeti Atlétikai Központot. 

A közönségszavazás első köre január 28-án kezdődött és február 12-ig tart. Ezután újabb szavazási forduló indul, amelybe kategóriánként az 5 legjobb épület kerül be. Minden további részlet a díjról és a szavazás menetéről ezen a linken olvasható. A Nemzeti Atlétikai Központra itt lehet szavazni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Továbbra is szenved a Ferencváros, most a Puskás Akadémiától kapott ki a címvédő

Továbbra is szenved a Ferencváros, most a Puskás Akadémiától kapott ki a címvédő

A mérkőzés egyetlen gólját Nagy Zsolt szerezte remek fejesből.

február 9., 19:54

  • Sport
Behúzta a kötelezőt a Barcelona, már csak két pont a hátránya a Real Madrid mögött

Behúzta a kötelezőt a Barcelona, már csak két pont a hátránya a Real Madrid mögött

Lewandowski, Fermin López és Eric Garcia is betalált.

február 9., 23:00

  • Sport
Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye

Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye

A történelmi triplázás helyett minden idők egyik legsimább zakója érkezett.

február 10., 04:17

  • Sport
Nem jött össze női hokisainknak a bravúr, válogatottunk nélkül rendezik a téli olimpiát

Nem jött össze női hokisainknak a bravúr, válogatottunk nélkül rendezik a téli olimpiát

Az utolsó pillanatban összejött volna az egyenlítés és vele a ráadás, de pont az idő lejárta után született a gól.

február 9., 20:27

  • Sport
Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében

Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében

A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.

február 10., 06:06

  • Címlapon
Karikó Katalin az Indexnek: Ha egy kutatót gátol a rendszer, keressen kiutat

Karikó Katalin az Indexnek: Ha egy kutatót gátol a rendszer, keressen kiutat

Mi is ott voltunk az első női Nobel-díjasunk alma materében tartott közönségtalálkozón.

17 perce

  • Sport
Vereség Bulgáriában, női kosarasaink nem jutottak ki az Eb-re

Vereség Bulgáriában, női kosarasaink nem jutottak ki az Eb-re

Az előző tornán 4. helyezett csapatunk most nem lesz ott a 16-os mezőnyben sem.

február 9., 20:35

  • Sport
Egyetlen futamon sem szegődött a magyar tehetség mellé a szerencse Dubajban

Egyetlen futamon sem szegődött a magyar tehetség mellé a szerencse Dubajban

A nehézségek ellenére újabb értékes tapasztalatokkal gazdagodott a magyar versenyző.

február 9., 18:58

  • Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott

A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.

február 9., 08:12

  • Címlapon
Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra

Nemzetgazdasági Minisztérium: Magyar Péter a programját felírhatja egy WC-papírra

Itt a válasz a Tisza Párt elnökének a kijelentéseire.

3 órája

  • Sport
Marozsán és Bondár is két helyet javított a tenisz-világranglistán

Marozsán és Bondár is két helyet javított a tenisz-világranglistán

A világranglistát a férfiaknál továbbra is az olasz Jannik Sinner vezeti.

február 10., 09:44

  • Sport
A harmadosztályban térhet vissza a 36-szoros magyar válogatott középpályás

A harmadosztályban térhet vissza a 36-szoros magyar válogatott középpályás

Az MLSZ adatbankja árulkodik a rutinos labdarúgó új csapatáról.

február 10., 10:20

  • Sport
Borzasztó sérülést szenvedett a korábbi top 10-es teniszező, majd sokkoló bejelentést tett

Borzasztó sérülést szenvedett a korábbi top 10-es teniszező, majd sokkoló bejelentést tett

Minden bizonnyal vége a karrierjének 30 évesen.

február 9., 19:25

  • Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben

A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.

február 9., 08:36

  • Sport
Szoboszlai otthonról nézte, ahogy szenvedett a Liverpool, majd kiesett az FA-kupából

Szoboszlai otthonról nézte, ahogy szenvedett a Liverpool, majd kiesett az FA-kupából

Méghozzá a másodosztályban jelenleg utolsó helyezett csapat ellen.

február 9., 18:00

  • Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait

A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.

február 9., 07:37

  • Címlapon
Ruszin-Szendi Romulusz miatt Magyar Péter és Hadházy Ákos keményen odaszóltak egymásnak

Ruszin-Szendi Romulusz miatt Magyar Péter és Hadházy Ákos keményen odaszóltak egymásnak

A Tisza Párt politikusa szerint a volt vezérkari főnök mindig katonaként dolgozott.

3 órája

  • Címlapon
Tarjányi Péter: Magyarország legnagyobb nemzetbiztonsági problémája nem a migráció, hanem a korrupció

Tarjányi Péter: Magyarország legnagyobb nemzetbiztonsági problémája nem a migráció, hanem a korrupció

A szakértő szerint ez az, ami lassan, de biztosan megöli Magyarországot.

57 perce

  • Címlapon
Nem kértek bocsánatot a rendőrök Delhusa Gjontól

Nem kértek bocsánatot a rendőrök Delhusa Gjontól

Az eljárást megszüntették, de semmi több nem történt.

12 perce

  • Sport
Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli

Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli

Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.

február 10., 09:24

  • Sport
Két perc alatt két gólt kapott Tóth Balázs, kiesett a Blackburn az FA-kupából

Két perc alatt két gólt kapott Tóth Balázs, kiesett a Blackburn az FA-kupából

Most elmaradt a bravúr a magyar kapustól és csapatától.

február 9., 15:24

  • Sport
Spanyol, portugál és argentin tudással vértezi fel magát a magyar tréner, akit a játéknál jobban vonzott az edzősködés

Spanyol, portugál és argentin tudással vértezi fel magát a magyar tréner, akit a játéknál jobban vonzott az edzősködés

Berndt András 20 évesen belátta: futballistaként nem elég tehetséges ahhoz, hogy reálisan elérje az álmait.

február 9., 14:17

  • Címlapon
Gyilkosság történt Szegeden

Gyilkosság történt Szegeden

Az elkövetőt már elfogták a rendőrök.

3 órája

  • Címlapon
A pamplonai bikafuttatáson derült ki, máshogy mozog a pánikoló tömeg, mint gondolták

A pamplonai bikafuttatáson derült ki, máshogy mozog a pánikoló tömeg, mint gondolták

A mindent felülíró menekülési ösztönünk miatt bármi megtörténhet, ha kitör a tömegpánik.

2 órája

  • Sport
Készül a Lex Milák: ha a versenyző nem nevezi meg edzőjét, ő se kapjon olimpiai járadékot

Készül a Lex Milák: ha a versenyző nem nevezi meg edzőjét, ő se kapjon olimpiai járadékot

Tavasszal sor kerülhet a sporttörvény módosítására.

február 9., 15:21

  • Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Összejöhet a történelmi triplázás.

február 9., 10:21

  • Sport
Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Az egyetlen út a házigazda németeken vezet Milánóba. A magyar válogatottban többen is életük meccsére készülnek.

február 9., 10:08