Erdei megverheti Stephenst
Erdei Zsolt |
Csötönyi az elmúlt héten az aktív ökölvívástól visszavonuló Kovács Istvánnal kapcsolatban elmondta, vegyes érzelmei vannak az üggyel kapcsolatban. Kokónak nehéz volt ellenfelet találni már Európában, a tengerentúlon pedig nem próbálkozott a német klub.
Ismét összeáll a Szántó-Kovács páros
Az Univerzum nem tett meg mindent, ami valahol érthető is, hiszen nekik van egy kissúlyú világbajnokuk - Grigorjan - és ők is inkább a nagyobb súlycsoportokban szereplő versenyzőkben látják az üzletet. Ennek tudható be, hogy fél évig nem tudtak számára meccset szervezni. Harminc felett pedig Kokónak is nehéz már mindig csúcsformában tartania magát, és ezért egyetért a döntéssel, hiszen így visszavonulásával sportemberi önbecsülését megtartva tudta abbahagyni a profi bokszot.
"Azonban azt Kokó is tudta, mindig visszavárjuk őt" - tette hozzá az elnök. Csötönyi örömmel fogadta, és az elviekben igen hamar megtudtak állapodni a folytatásról. Ennek értelmében az amatőrként és profiként is minden címet begyűjtő Kovács, a válogatott technikai igazgatói posztját fogja betölteni.
Ez annyit tesz, hogy Szántó Öcsi bácsi mellett fog dolgozni, és a válogatott menedzselési munkáit fogja intézni. Csötönyi számára ez nagy öröm, hiszen a profikén szerzett tapasztalatait is tudja így hasznosítani, és a fiataloknak is egy újfajta motivációt ad, állandó jelenlétével.