Mi hiányzik Erdei Zsoltból, hogy igazi világsztár legyen?

2007.07.10. 20:50
Hogyan válhatna Erdei Zsolt világszerte ismert bokszolóvá? Hiszen mégiscsak veretlen, mondják, hogy a félnehézsúly legjobbja, a hazai nézettségi versenyben verhetetlen. Mi hiányzik belőle? Mit jelent, hogy nem akar megélhetési bokszoló lenni? Egyáltalán, mennyit keres? Meddig folytatja? Megválaszolunk néhány népszerű kérdést.

Erdei Zsolt nyolcadik címvédése után a Bokszvilágszövetség (WBO) szuperbajnoka lett, ennek megfelelően megkapta azt a gyémántgyűrűt, amit korábban Naseem Hamed, Oscar de la Hoya, Jermain Taylor, vagyis igazi világklasszisok közé emelkedett. Az elismerés nagyon komoly - Erdei az említettekkel szemben még hibátlan mérleggel rendelkezik -, a kitüntetés a világhírrel azonban mégsem azonos.

Igaz, Erdeit annak ellenére, hogy a független ranglisták is a világ egyik legjobb félnehézsúlyú versenyzőjének tartják, ám az említettek sokkal ismertebbek, mert rendszeresen Amerikában bokszolnak, nagy nézettség előtt, nagy pénzért. Az ottani érvényesülésükhöz kellett, hogy látványos, nem utolsósorban véres meccseik voltak. Erdei pályája elején kétszer is lehetőséget kapott az Egyesült Államokban, de akkor még nem volt világbajnok, és az Universum inkább csak ismerkedni vitte át. Az ő technikás, inkább iskolázó jellegű bunyója viszont korántsem annyira kelendő.

Mi hiányzik Erdeiből, hogy igazi világsztár legyen?

Talán ez a legnehezebben megválaszolható kérdés, hiszen huszonhét veretlen meccs van a háta mögött. Leginkább talán a brutalitás hiányzik belőle, a kivégzési ösztön. Igaz, a francia Mehdi Sahnoune elleni címvédő meccsén az utolsó menetben, amikor már alig állt a lábán, repedt bordával úgy finiselt, mint egy gladiátor, de ez általánosan nem jellemző rá. Az ausztrál Paul Murdochot sem úgy ütötte ki, ahogyan arra talán számítani lehetett, és legutóbbi meccsén sem a vérszagra meginduló Madárt láttuk, hanem az óvatosat, amit a hazai pályával magyarázott. Az elmúlt három évben kétszer bokszoló, közepes képességű George Blades így nem padlózott egyszer sem, bár az első perctől kezdve alárendelt szerepet játszott. Azt ilyen ellenfeleket ki kellene ütni, ha ki akarja nyitni a szponzorok kasszáját.


Erdei Zsolt és az amerikai George Blades

Sdunek mester szerint ő a világ legjobb félnehézsúlyú bokszolója pillanatnyilag.

Mint minden edző, a rákos daganattal kezelt mester is elfogult, de a megállapítása egyáltalán nem áll távol az igazságtól. Blades a sajtótájékoztatón helyesbített, az egyik legjobbnak nevezte, amivel képtelenség vitába szállni. Abban is alighanem valamennyi szakértő egyetért, hogy ebben a súlycsoportban ő a leggyorsabb a világon, és a legjobban, legprecízebben ő üti a megelőző, feltartóztató balegyeneseket. Az ütőereje viszont átlagosnak tekinthető. Az egyik edzőpartnere sztorija szerint nagyon megijedt, mert kesztyűzéskor otthagyta az állát, Erdei el is találta, és amikor arra gondolt, hogy most aztán padlózik, kifekszik, nem rogyasztotta meg az ütés. Lehet, hogy az edzőpartner nagyon kemény volt, de gyaníthatóbb, hogy Madárnak nincs olyan erős a jobb keze, mint másoknak a félnehézsúlyban.

Erdei vagy Kokó ért el többet?

Az amatőröknél egyértelműen Kovács István, hiszen olimpiai bajnok volt, míg Erdei a dobogó harmadik fokát érte el. A profik között azonban cáfolhatatlanul Madár, mert Kokóval ellentétben nem egy betöltetlen vb-címet szerzett meg, hanem elvette az uralkodó bajnoktól, akit ráadásként leiskolázott. Rendre megelőzte a mexikói Gonzálezt - ő előtte Dariusz Michalczewskit oktatta -, és fölényesen verte. Utána az argentin Garay ellen kétszer is veszélyben volt az elsősége, elsőre szűken megverte, a második döntetlenközeli meccset is nekiadták a pontozók, de akkor többen fanyalogtak. Így tett a mecssét a tévében szakkommentátorként minősítő Boros Tamás is, ami miatt szokatlanul keményen szólt vissza a bokszoló. "Egyszer én is lehetek kemény" - mondta az egyébként mindig mosolygó Madár.

Bokszolhat-e Roy Jones-szal?

Amennyiben Roy Jonest, az egykori félistent, négy súlycsoport bajnokát érdekli még a vb-cím, akkor minden további nélkül igen, hiszen ő is lehet kötelező kihívó. (Madár idén eddig csak választott kihívókkal mérkőzött.) A korábban minden idők legjobbjának mondott Jones az utolsó komolyabb meccsein leszerepelt , a visszavonulást is ajánlották neki, de még így is a második a listán. Őt Bernard Hopkins előzi meg, aki megint csak világklasszis volt, de 42 évesen már inkább levezet. Ha mindkettőt csak a zsebük érdekli, akkor nem Erdeit választják, mert gyorsabb náluk, vélhetően folyamatosan megelőzné őket bal kézzel. Vagyis, Jonesnak és Hopkinsnak kockáztatnia kellene.

Mennyit keresett a boksszal Erdei?

Ha valaki azt állítja, hogy egy Jones elleni meccsel többet kereshetne, mint az eddigi huszonhét találkozóval összesen, feltehetően igaza van. Mivel a gázsikat az Universumnál ritkán szokták nyilvánosságra hozni, nem könnyű támpontokat szerezni, így becslésekre, jól értesültekre hivatkozunk, illetve arra, hogy a fóti ház sokkal gyorsabban épülne, ha jobban keresne, jóllehet Petrocellit így is veri. Úgy tudjuk, Madár eleinte tíz és húszmillió között keresett egy meccsen, és nem véletlenül mondta az első sikere után: nem akar megélhetési bokszoló lenni. Havi pénzt ugyanis nem kap a klubjától, az csak Kokónak járt, neki kizárólag meccspénze van, abból ráadásként ki kell fizetnie az edzőt, ez általában tíz vagy tizenöt százalék, és még adóznia is kell, plusz a hamburgi élet, edzőtáborok.


Thomas ULRICH küzd

A hírek szerint a Thomas Ulrich elleni találkozón huszonötmilliót keresett, a szerződésében pedig az áll, hogy egyre nagyobb összegekért kell verekednie. A legutóbbi pesti meccs így hozhatott harmincat is neki, de attól nagyon távol van, mint klubtársa, Dariusz Michalczewski volt, akinek kétmillió eurót, félmilliárd forintot utaltak át egyes meccsek után. Amikor a francia Tiozzo kiütötte és visszavonult, hárommillióért lépett ringbe. A Tigris a német piacon nagyon kelendő volt, imádták a meccseit, a tévécsatornák viaskodtak érte, volt, hogy a helyszínen nem lehetett jegyet kapni, tizenöt ezren várták a fellépését. A lengyel származású bajnok nem bokszolt szépen, de nagyon bírta az ütéseket, és megalkuvás nélkül ment, törtetett előre. Erdei ezt a pozíciót még nem érte el, a televíziók elégedettek azzal a nézettséggel, amit biztosít nekik - négymillió német nézőt is a képernyők elé ültet, a Tigris ennek a dupláját is elérte -, de eddig százezer eurós tételig jutott csak el, milliókig nem. Nem véletlenül az a vágya, hogy Müller néni is megismerje az utcán, ez az ismeretség garancia lenne az előrelépésre, hogy Németországban is csarnokokat töltsön meg, mert a dekoratív világbajnoknő Regina Halmich egyelőre sokkal vonzóbb. Az Universum a maga eszközeivel sokat tehet a befuttatásáért, a mesekönyvet is ezért adhatták ki.

Van-e értelme, realitása egy címegyesítő meccsnek?

Erdei klubtársa a horvát gyökerekkel rendelkező Stipe Drews, aki jelenleg a WBA bajnoka, így öngyilkosság lenne vele összeereszteni, mert az utóbbi években a tekintélyéből veszített - anyagilag megingó -, a kockázatot általában kerülő klub egy bajnokot elveszítene. Az IBF legjobbja Clinton Woods, vele jó meccset vívhatna, és a stílusa feküdhetne a magyarnak. A WBC legjobbja az amerikai Chad Dawson róla keveset tudni, annyi azonban figyelemre méltó, hogy a lengyel Tomas Adamektől vette el az övet, aki kemény, verekedő bunyós. Amúgy komoly ellenfele még nem volt. Egy címegyesítés azonban leginkább pénzkérdés, és valamelyik csatornának kellene finanszíroznia, de mivel a nézettség nem biztos, hogy a megfelelő lenne, így túlságosan kockázatosnak ítélnék. Így nagy az esély, hogy Thomas Ulrich ellen vív egy visszavágót, hiszen a szóba jöhető riválisok közül most ő áll a legjobban a rangsorban.


Nézze meg képeinket

Meddig bokszol még Madár?

A Képes Sportban úgy nyilatkozott, ő már tudja a választ, de nem árulja el, így egy korábbi kijelentését vesszük alapul. Egy 2004-es törzsasztalbeli beszélgetésen azt mondta, hogy két év múlva, egy címegyesítő meccsel fejezné be. Mivel ez 2007-ig még nem jött össze, lehet, hogy épp egy címmeccsre vár, és utána hagyná abba. Kivált, ha nyerne, mert akkor hibátlan mérleggel húzódhatna a háttérbe. Igaz már ebben a beszélgetésben is utalt arra, hogy két év múlva másként gondolhatja a tervét. Biztosra vehető viszont, hogy sokáig már nem látjuk a ringben.