A kenyai Kalapácsot kell Erdeinek leütnie

2010.10.20. 08:58
Erdei Zsolt első amerikai meccsén, november 20-án Samson Onyangoval bokszol. A Kalapács becenevű kenyai bokszoló ellen jó esélyekkel lép ringbe Atlantic Cityben.

Már Erdei Zsolt sem fiatal, de Onyango 39 évével három évvel még nála is idősebb. A profi karrierje viszont később indult. 2005 májusában vívta első mérkőzését, ahol mindjárt győzelemmel mutatkozott be. Onyengo ritkán hagyja el hazáját, legtöbb meccsét eddig Kenyában, vagy a szomszédos országokban rendezték. Sokan ezért is tartják sötét lónak, nem igazán lehet tudni mire képes.

Huszonhat meccséből huszat megnyert, 13-szor K.O-val, hat vereségéből háromszor technikai K.O.-t ítéltek ellene. Novemberben ő is először fog az Egyesült Államokban bokszolni. A kenyai eredetileg cirkálósúlyú, sokat kell fogyasztania az eggyel kisebb súlycsoporthoz.

Magyar születésű ellenfele már volt, 2009 decemberében Galántán a szlovákiai Kovács Tamással bokszolt a WBF félnehézsúlyú világbajnoki övéért, pontozással kikapott.