A törött kislábujj hátráltatta Haye-t
Vlagyimir Klicsko egyhangú pontozással szerezte meg az angol David Haye WBA-övét a nehézsúlyú címegyesítésen, Hamburgban.
Az ukrán többet ütött, olykor szabálytalankodott, amiért meg is intették a hetedik menetben. A tizenegyedik menetben Haye-re rászámoltak, de nem ütéstől ment le, hanem inkább húzástól, az angolok ezért is kifogásolták a bírói közreműködést, és támadtak rá.
„Nem volt könnyű mérkőzés, mert ellenfelem nagyon gyors volt. Nagyon örülök a végeredmények, bár azt sajnálom, hogy még várnom kell az 50. kiütésemre" - mondta a meccs után a győztes, aki előzőleg kiütést ígért, és hogy a meccs végére jobb ember lesz a nagyszájú és pökhendi angol.
Haye azzal védekezett, hogy három hete, edzés közben megsérült az egyik lábujja, ezért nem tudott úgy mozogni a ringben, ahogy szeretett volna. „Az elrugaszkodásoknál, a beugrásoknál hátráltatott, nem tudtam rendesen kitámasztani, ezért nem találtam annyit és olyan pontosan, ahogy szerettem volna.”
Az angol fotósoknak meg is mutatta a jobb lábát - a meccs utáni sajtótájékoztatón felállt az asztalra -, és valóban úgy tűnik, hogy a kislábujja megsérült.
„Nem tudtam beleadni mindent, emiatt csalódott vagyok. Ki kellett volna ütnöm, de sajnos nem sikerült". Hozzátette, még nem tudja, folytatja-e a pályafutását.
Egyelőre annyi biztos, Vitalij Klicsko szeptember tizedikén a lengyel Tomasz Adamekkel bokszol.