A brit óriás szerint a háború miatt bukta el az év legjobban várt bunyóját

2024.05.19. 15:16
Tyson Fury brit profi ökölvívó szerint a pontozóbírók Ukrajna iránt érzett szimpátiája áll amögött, hogy az ukrán Olekszandr Uszik pontozással legyőzte őt a vasárnap hajnali címegyesítő mérkőzésen a szaúd-arábiai Rijádban.

Mint arról korábban beszámoltunk, Uszik lett a profi boksz abszolút nehézsúlyú világbajnoka, a három pontozó közül kettő látta őt jobbnak (az egyik 114:113-ra, a másik 115:112-re).

Úgy gondolom, hogy nyert néhány menetet, de összességében én voltam a jobb bokszoló a ringben. Az országa háborúban áll, így az emberek mellé állnak. Szerintem én nyertem ezt a meccset. Ez volt az egyik legostobább döntés a boksz történetében. Ne aggódjanak, visszatérek

fogadkozott dacosan a Cigánykirály, aki azonnal jelezte, hogy visszavágót akar.

A 35 éves Fury mérlegébe 34 győzelem és egy döntetlen mellé került be immár egy vereség is, míg a 37 esztendős Uszik 22. ringfellépésén is győztesként jutott túl.

Anyagilag ugyanakkor Fury járt jobban: garantált díja 69 millió dollár volt, Usziké pedig 34 millió, de mindkettőjük bevétele még nőni fog a televíziós közvetítésekből befolyó pénzeknek köszönhetően, írja az MTI.