Alaptalanul féltek Contadortól a Touron
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
A Tour de France első magashegyi szakaszát a Pireneusokban Samuel Sanchez nyerte, aki az összetettben is előrébb lépett. Voeckler nagyot küzdve, meglepetésre megvédte a sárga trikót. Contadornak nem ment, újabb másodperceket vesztett.
Andy Schleck már a körverseny rajtja előtt megmondta, hogy a verseny igazán az első Pireneusokbeli szakaszon kezdődik. A 203 kilométeres egy első és két kiemelt kategóriájú szakasz végére valóban csak azok maradtak, akik a végső győzelemre is esélyesek.
Az etap első tíz kilométere után hat versenyző szökött meg, Thomas és Roy szinte végsőkig kitartottak, de a hegyimenők tempójával nem tudtak mit kezdeni. Szakaszgyőzelemmel és szökéssel a szerdán öt percet vesztő Kreuziger is próbálkozott, de a Luz Ardidenre vezető emelkedőn kifulladt, és visszacsúszott.
A Luz-Ardiden alján Gilbert indult meg, az üldözőcsoportban Samuel Sanchez és Vanendert is benne volt, ők ketten egyenletesen tekerve hozták be Thomasékat, majd egy perc közeli előnyt is kiharcoltak. A favoritok együtt maradtak, a csoportot Voecklerék vezették. A többiek látszólag letettek az üldözésről.
A visszafogott tempót először a Leopard elégelte meg, Voigt húzott keményen, majd a Liquigas állt élre. Bassónak Szmyd diktálta az iramot. Az utolsó öt kilométerig együtt haladtak, ekkor azonban Andy Schleck robbantott. Leszakítani azonban csak időlegesen tudta a többieket.
A visszazárkózás után azonban indult az újabb akció, most Fränk Schleck lépett meg. Elmenni ő is csak a második kísérletére tudott. Két és fél kilométernél ismét iramot váltott, és gyorsan közelített Sanchezhez és Vanenderthez. A favoritok is csak az utolsó kilométeren tettek kísérletet utolérni, Evans és Basso vezetett váltva, hogy minimalizálják a különbséget.
Sanchez mikor látta, hogy F. Schleck túl közel került hozzá, megrázta magát és nagyot hajrázva megnyerte a hegyi szakaszt. Ezzel a hegyi pontversenyben is vezet, és az összetettben is feljebb jött.
Vanendert bejött a második helyre, míg F. Schleck a harmadikra. Az üldözözők azonban az utolsó kilométeren megfogyatkoztak.
Meglepetésre Contador sem bírt Bassóékkal menni, újabb 13 másodpercet kapott tőlük. A szakaszt láthatóan megúszni igyekvő, támadni nem merő Contador négy perc hátránnyal áll Voeckler mögött. A Giro d' Italián bemutatott könnyed versenyzésének egyelőre nyoma sincs az emelkedőkön. Két legnagyobb riválisa, Evans és A. Schleck közel két percnyire vannak tőle.
A szakasz végére teljesen elfáradó Voeckler bár ő maga is azt jósolta, hogy képtelen lesz a hegyi szakaszon megvédeni a sárga trikót, kihajtotta magát a sikerért. Így franciák, ha szakaszgyőztest nem is, de sárga trikót ünnepelhettek a nemzeti ünnepükön.
Eredmények:
12. szakasz, Cugnaux - Luz Ardiden 211 km1. Samuel Sanchez (Spa) Euskaltel-Euskadi 6:01:15
2. Jelle Vanendert (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:00:07 mp
3. Fränk Schleck (Lux) Leopard Trek +10 mp
4. Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale +30 mp
5. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
6. Andy Schleck (Lux) Leopard Trek
7. Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD +35 mp
8. Alberto Contador (Spa) Saxo Bank Sungard +43 mp
9. Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar + 50 mp
10. Pierre Rolland (Fra) Team Europcar
összetett:
12. szakasz, Cugnaux - Luz Ardiden 211 km
1. Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar 51:54:44
2. Fränk Schleck (Lux) Leopard Trek +1:49
3. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team +2:06
4. Andy Schleck (Lux) Leopard Trek +2:17
5. Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale +3:16
6. Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD +3:22
7. Alberto Contador (Spa) Saxo Bank Sungard +4:00
8. Samuel Sanchez (Spa) Euskaltel-Euskadi +4:11
9. Thomas Danielson (USA) Team Garmin-Cervelo +4:35
10. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale +4:57