Őrültnek hittek, de tudtam, hogy győzök
További Bringa cikkek
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
- Óriási rekorddöntés, Filutás Viktor az egyórás kerékpározás új magyar csúcstartója – videó
A belgák taroltak a hazai rendezésű ciklokrossz-világbajnokságon. Niels Albert rajt-cél győzelmet szerzett Koksijdeben. A helyezésekért is csak belgák mentek, a hetedik helyig minden az övék lett. Abszolút siker, több versenyzőjük nem is indult a futamon.
Belgiumban a ciklokrossz legalább annyira nemzeti ügy, mint Magyarországon a vízilabda. Az elvárások ehhez mérten elég magasak, de mivel terepkerékpárosaik mindig az élmezőnyben tekernek, jobbára csak az a kérdés, hogy közülük melyik nyeri a világbajnokságot. Ugyan az elmúlt két évben Zdenek Stybar győzött, tavaly tanári módon versenyezve, de idén egy térdsérülés miatt a cseh felkészülése nem sikerült tökéletesen, és a szezonban sem nyújtott egyenletes teljesítményt az országúton is versenyző kerékpáros, így nem számított igazán favoritnak.
A szezon világkupa-futamai többnyire a már a 13 éve a világ elitjébe tartozó Sven Nys és Kevin Pauwels csatáiról szóltak. A két - említeni sem kell - belga közül az előbbi három, az utóbbi négy futamot nyert a nyolcból. A vb helyszínén rendezett november végi versenyen Nys sprintelt a legjobban, az egy héttel ezelőtti hoogerheidei futamon Pauwels nyert, mutatva jó formáját. A második számú ciklokrossz-sorozatban, a Superprestige-ben is hol egyikük, hol másikuk végzett előbb.
A koksijdei világbajnokság azonban a várakozásokkal ellentétben mégsem róluk, hanem Niels Albertról szólt. A 2009-es vlágbajnok az idényben nem alkotott maradandót, a világkupában csak egyszer tudott dobógóra állni, igaz, ennek sérülése volt az egyik oka: november közepén egy edzésén bukott, és csuklósérülés miatt három hetet kénytelen volt kihagyni.
A vb-futamon azonban nagyon bátran versenyzett, az elején bekezdett, nagyon jól tempózott az Északi-tenger partján fekvő homodűnék között - a ciklokrossz versenyek általában hótól, esőtől felázott dagonyában, vagy keményre fagyott pályán zajlanak, de a koksijdei homokban minden körülmények között nehéz a haladás. Az első körben közel 15 másodperc előnyt harcolt ki, az üldözőket Stybar vezette. A cseh bajnok aztán fokozatosan visszacsúszott a mezőnybe, végül 13. lett. A második körben Pauwels próbálkozott felmenni Albertra. A különbséget sikerült is feleznie, de két kör után nem bírta a saját tempóját, és technikai hibát is vétett, fennakadt a pályát szegélyező kordonon. A bevállalós Albert nem blöffölt, egyre gyorsabb köröket ment, a féltávtól már látszott, ha műszaki hiba nélkül megússza, csak a második helyért lesz nagy verseny. Mint később elmondta: „Azzal a tervvel jöttünk az edzőmmel, hogy egyórás időfutamot megyek.″ Ezt tökéletesen végre is hajtotta.
A negyedik körben Pauwels mellé Nys zárkózott fel, a mély homokban tekerve próbált ellépni, míg ellenfele gyakran inkább a biciklitolást választotta. A nyolcadik körben Nys 20-30 méter előnyt harcolt ki, de a jól biciklizhető részeken Pauwels feldolgozta magát.
Az utolsó három körre Alberten kívül az összes belga egy csoportba került, Meeusen indított közülük akciót először, Pauwels tapadt rá, néhány másodpercet még Albert előnyén is tudtak faragni. Nys közben elkészült az erejével is visszacsúszott.
A 12. kör végén Albert akkora előnnyel érkezett, hogy már száz méterekkel a cél előtt ünnepelhetett, a második helyre a nagyot hajrázó Peeters futott be, megelőzve Pauwelst.
„Tudtam, hogy csak az enyém lehet a világbajnoki cím. A parton műanyag székekkel jelöltem ki pályát magamnak, és azokat kerülgetve gyakoroltam a fordulókat, és azt, hogy találjam meg az ideális nyomvonalat a homokban. A Topsport-Vlanderen bringásai messziről kávézgatva figyeltek, és azt gondolták, teljesen őrült vagyok. De én nem is az vagyok, akiknek a klasszikus edzések kellenek, hogy jobb legyek, őrült dolgokat kell csinálnom″ - nyilatkozta a bajnok a verseny után.
Eredmények
1. Niels Albert (Belgium) 1:06:072. Rob Peeters (Belgium) 0:00:24
3. Kevin Pauwels (Belgium) 0:00:30
4. Tom Meeusen (Belgium) 0:00:34
5. Bart Aernouts (Belgium) 0:00:35
6. Klaas Vantornout (Belgium) 0:01:09
7. Sven Nys (Belgium) 0:01:11
8. Radomir Simunek (Csehország) 0:02:15
9. Philipp Walsleben (Németország) 0:02:25
10. Simon Zahner (Svájc) 0:02:31