Tour: Greipel Sagant lesprintelve nyert
Mozgalmas volt a Tour de France 13. szakasza, az oldalszél és a célhoz közeli emelkedő szétszedte a mezőnyt. Evans támadott, de hiába. Wiggins sprintet vezetett fel, de végül nem csapattársa, hanem Greipel győzött.
A terepet tekintve viszonylag könnyűnek ígérkezett a 217 kilométeres szombati etap, de az utolsó 30-40 kilométer nagy taktikai csatát hozott, és csak a legerősebbek maradtak az élcsoportban.
A nap meglepetését a BMC szolgáltatta, Cadel Evans csapata az oldalszélben a mezőny élére állt, és erős tempót diktálva szétszakította a bolyt, és bedarálta az addig elöl lévő szökevényeket. A céltól 25 kilométerre kezdődött a harmadik kategóriás hegy, amin tízszázalékos meredekségű részek is voltak. Evans nem veszített lendületéből, támadást indított, hátha sikerül valamit ledolgoznia hátrányából. Sikerült is elmennie tíz másodpercre, de a sárga trikós Bradley Wiggins nyugodtan, saját tempójában utolérte az emelkedő tetején.
Az akcióknak nem volt még vége, Vinokurov indult meg a sík részen 16 kilométerre a céltól, hozzá Albasini csatlakozott. Ígéretesnek tűnt a szökésük, de a még megmaradt sprinterek csapatai nem hagyták az elmenést. A Lotto és Sky állt az előre tempót diktálni, előbbi Greipelért hajtott, utóbbi Boasson Hagenért, mert az első számú sprinterük, Mark Cavendish lemaradt a hegyen.
A célegyenesben Wiggins is beszállt a vezetésbe, de a Boasson Hagen mögül kibújó Greipel gyorsabb volt. A német a már három szakaszt is nyert Sagannal küzdött, aki görcsössé vált az utolsó méterekre, így fél kerékkel, tisztán nyert Greipel. Ezzel ő is három idei szakaszgyőzelemnél jár.
Eredmények:
13. szakasz, Saint-Paul-Trois-Châteaux, 217 km
1. André Greipel (Lotto) Lotto 4:57:59
2. Peter Sagan (Liquigas)
3. Edvald Boasson Hagen (Sky)
4. Sébastien Hinault (AG2R)
5. Daryl Impey (Orica GreenEdge)
6. Julien Simon (Saur - Sojasun)
7. Marco Marcato (Vacansoleil)
8. Philippe Gilbert (BMC)
9. Peter Velits (Omega Pharma-Quickstep)
10. Danilo Hondo (Lampre)
Összetett:
1. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 59:32:32
2. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling +2:05
3. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale +2:23
4. Cadel Evans (Aus) BMC +3:19
5. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol +4:48
6. Haimar Zubeldia (Spa) RadioShack-Nissan +6:15
7. Tejay Van Garderen (USA) BMC +6:57
8. Janez Brajkovic (Slo) Asztana +7:30
9. Pierre Rolland (Fra) Europcar +8:31
10. Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat +8:51