Tour-szabotázs: szögeket szórtak az útra
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
Luis Leon Sanchez szökésből nyerte a Tour de France 14. szakaszát. Az összetett negyedikje, Cadel Evans, defektje miatt lemaradt riválisaitól. Rajta kívül is sokak kaptak defektet, kiderült, rajzszegeket szórtak az útra. Bradley Wiggins összetettben az élen maradt a kaotikus szakasz után.
Klasszikus, szökevényeknek való szakasz volt a Tour 14. etapja, két első kategóriás heggyel, de nem hegyibefutóval. Jól ismert és szökéseket kedvelő kerékpárosok ennek megfelelően próbálkoztak is. Bár az első hegyen még Kessiakoff és Voeckler küzdött a pontokért. Az utóbbi hajrázott jobban, két pontot faragott a hátrányán. A hegyi hajrá után viszont a pontversenyben vezető Peter Sagan szökött meg Kruijswijkkal. Később Gilbert, Gautier, Izaguirre, Minard, Vorganov, Casar, Luis Leon Sanchez és Velits csatlakozott hozzájuk.
Sagan elvitte a részhajrát, tovább növelve az előnyét a pontversenyben, és 13 perces előnnyel kezdte meg csoportja az 1517 méter magas Port de Lers megmászását. Ezen a hegyen még együtt maradtak a szökevények, de az 1375 méter magas Mur de Péguére-n hajtva szétesett a csoport. Vorganov és Kruiswijk haladt az élen, Sanchez és Gilbert követte őket. Az elsősorban sprinter Sagan leszakadt, de saját tempóját hajtva magára talált és felzárkózott. Már a győzelemben is gondolkodhatott, az utolsó 40 kilométer nem túl nehéz terepén esélye volt, hogy tapadjon a többiekre, és bízhatott hajrájában.
A főmezőny sem maradt izgalmak nélkül. Az összetett negyedik helyén álló Cadel Evans a Mur de Péguére-re menet ismét próbálkozott, meghúzta kicsit a tempót, de nem volt komoly a támadása. A csúcson azonban ő került bajba, hátsó kereke defektes lett. De nem tudták gyorsan kicserélni, mert a kísérőautókat nem engedték be a mezőnybe, és az úgynevezett neutrál kocsitól sem kapott segítséget. Evans idegesen várakozott, hátha utoléri őt egy csapattársa, aki kisegítheti. Cummings aztán meg is érkezett, de ahogy leszállt a kerékpárjáról, kiderült, ő is hátsó defektet kapott. Végül két és fél perc múlva érkezett még Burghardt, és az ő a kerekét használta Evans.
A sárga trikós csoportja, amint megtudta, hogy mi történt Evans-szel, lassított, nem akartak így előnybe kerülni. Rollandot ez nem hatotta meg, elhajtott tőlük, hiába szóltak rá, hogy álljon vissza. Evans kálváriája nem ért véget, a lejtőn első defektet is kapott, de így járt Scarponi, sőt Wiggins is, aki kerékpárt is cserélt. Rajtuk kívül még Roche és Rui Costa is kereket cserélt lyukas gumija miatt. A célban Hincapie elmondta, soha nem látott még ennyi defektet. Később a versenybíróság is megerősítette a Cofidis csapatra hivatkozva, valaki rajzszögeket szórt az útra. Hasonlóra a Tour hőskorában, 1906-ban volt példa.
Hiába lassított Wiggins és csapata, a harmadik helyen álló Nibali és Liquigas úgy gondolta, remek lehetőség növelni az előnyt Evans-szel szemben. A csoport élére álltak, a Lotto is besegített nekik, míg Evansnek négy BMC-s csapattársa diktálta a tempót az üldözőversenyben.
Az utolsó 11 kilométerre a szökevénycsoport is felbomlott, Sanchez sikeresen váltott iramot, és fokozatosan elhúzott Saganéktól, egyedül érkezett a célba. Sagan a második helyért hajrázott, nem volt igazi ellenfele. Casar érkezett harmadikként.
A főmezőny és a sárga trikós 18 perccel később finiselt, Evanséknak sikerült visszaküzdeniük magukat a bolyba, így végül nem szólt bele a versenybe a defektsorozat. Az összetettben Wiggins maradt az élen, és Evans is megőrizte negyedik helyét.
Eredmények:
14. szakasz, Limoux-Foix, 191 km
1. Luis Leon Sanchez (Rabobank) 4:50:29
2. Peter Sagan (Liquigas) + 0:47
3. Sandy Casar (FDJ-Big Mat)
4. Philippe Gilbert (BMC)
5. Gorka Izaguirre (Euskaltel)
Összetett:
1. Bradley Wiggins (Sky Procycling) 64:41:16
2. Christopher Froome (Sky Procycling) +2:05
3. Vincenzo Nibali (Liquigas) +2:23
4. Cadel Evans (BMC) +3:19
5. Jurgen Van Den Broeck (Lotto) +4:48
6. Haimar Zubeldia Agirre (RadioShack-Nissan) +6:15
7. Tejay Van Garderen (BMC) +6:57
8. Janez Brajkovic (Asztana) + 7:30
9. Pierre Rolland (Europcar) +8:31
10. Thibaut Pinot (FDJ-Big Mat) +8:51