Tour: Tökéletes bűntény volt a szögszórás
A Tour de France vasárnapi szakaszán valaki szögeket szórt az útra, ami rengeteg defektet és bukást okozott. A BMC sportigazgatója szerint ez bűntény, a lejtőkön a lapos kerékkel gurulni életveszélyes.
Aki már defektelt vékony felnijű kerékpárral, az tudja, a leeresztő gumi szinte miatt irányíthatatlanná válik a kerékpár, az abroncs felületete megcsúszik az aszfalton, és nagyon könnyen bukni lehet. Nagy sebességnél, lejtőn a bukás esélye hatványozódik. A Tour 14. szakaszán a Mur de Péguère csúcs közelében egymás után defekteltek a versenyzők az útra szórt rajzszögek miatt. A BMC sportigazgatója, John Lelangue beszélt a szabotőrökről a Cyclingnewsnak: „Nem is tudom, milyen szót használhatnék rájuk. Ez bűntény, pedig enélkül is elég kockázatos lejönniük a lejtőn."
Az összetett versenyben negyedik helyen álló Cadel Evans három defektet kapott, azt mondta, nem látta a szögeket a verseny közben. Az ausztrál szerint azonban nem is olyan kirívó az eset, máskor is találkozott már szögszórókkal: „Kétszer történt már velem ilyen Spanyolországban, ezért nem versenyzem ott túl gyakran. Néhányan túl messzire mentek. Azok az akciók a Vuelta-győzelmembe és egy másik versenyembe kerültek."
Evans nem tudta megmondani, kiknek állhatott érdekében, hogy defekteljenek a versenyzők, szerinte egyszerűen vannak olyan emberek, akik élvezik, ha fókuszba kerülhetnek egy versenyen. A Tour de France-szervezők is csak találgatnak: „Egy vagy két néző szórhatott szöget az útra, még nem tudjuk, miért. Hirtelen káosz alakult ki a bolyban, bepánikoltak a versenyzők. Körülbelül 50-en voltak a csoportban, 30-an defekteltek, volt, akinek 3-4 szög is volt az abroncsában” - mondta Jean-Francois Pescheux versenyigazgató a L' Equipe-nek. Szerinte képtelenség az út mellett álló több ezer szurkolót ellenőrizni. „Ha egy futballstadionban valaki ilyesmit csinálna, azonnal előállítják, itt azonban mi semmit sem tehettünk" - mondta a sárga trikós Bradley Wiggins.
A szögekből nemcsak a kerékpárosoknak, de a kísérőautóknak is kijutott, hat kocsi kereke is kilyukadt. Petar Tomich, a Mavic kerékpárszerelője elmondta, tökéletes bűntényt találtak ki a verseny ellen, mert még őket is megakadályozták abban, hogy segítsenek a kerékcserére szoruló bringásoknak.
Defekt miatt sérült meg az asztanás Kiserlovksi, megállt, hogy odaadja a kerekét csapatkapitányának, Brajkovicnak, de amikor megállt, Leiphemerrel ütközött. Valószínűleg eltörte a kulcscsontját.