Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Armstrongot Sarkozy is óvhatta a lebukástól

2012.11.19. 20:35

A francia Le Nouvel Observateur szerint a korábbi francia elnök, Nicolas Sarkozy is segíthetett a hét Tour de France-győzelemtől megfosztott Lance Armstrong doppingügyeinek eltussolásában. Sarkozy állítólag Armstrong érdekében mozdította el Pierre Bordryt, a Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) vezetőjét.

Armstrong élő legendaként nem kerülhette el, hogy ne találkozzon a Sarkozyval. Ahogy jó ideig az amerikai elnökkel, George W. Bush-sal is, a francia államfővel is jóban volt. Sarkozy személyesen is fogadta. Armstrong 2010-ben még egyik dedikált kerékpárját is odaajándékozta neki. Hogy Sarkozyt mennyire érdekelték a kerékpáros doppingügyei, azt jól jelzi az egyik fogadáson állítólag elhangzott mondata: „Még Asterix is magához vette a mágikus főzetet."

Az Armstronggal többször is csatározó Bordry 2010-ig vezette az AFLD-t, a francia hetilapnak adott interjúja szerint az amerikai kerékpáros miatt váltották le. „Armstrong maga mondta nekem, azzal hencegett, hogy az elnöktől a fejemet kérte. Később erre rákérdeztem az Elyseénél (az elnöki hivatalnál), hogy tagadják-e, de nem kaptam választ. Ez megrémített. "

Bordry 2009-ben meg akarta akadályozni, hogy Armstrong visszavonulása után újra versenyezzen, bizonyítékokat keresett arra, hogy a kerékpáros doppingolt. Nem tudta megbuktatni, így a bringás ott volt a Touron, dobogóra is tudott állni, amit Sarkozy is lelkesen üdvözölt: „Véleményem szerint ez volt Lance legjobb Tourja a hét győzelme ellenére, a harmadik helye csodálatos visszatérés."

A következő évben Bordry bejelentette, hogy szervezete kész együttműködni az amerikai hatóságokkal, akik Armstrong csapata,  a US Postal ellen nyomoztak. A franciák vállalták, hogy a kerékpáros régi mintáit újra megvizsgáltatják, mert 1999-ben még nem voltak megbízható tesztek EPO-ra. Bordry a bejelentés után egy héttel távozott posztjáról. Leváltásakor Armstrong is elköszönt tőle Twitter falán: „Au revoir, Pierre" - írta.

A 2009-es Tour alatt is megpróbálták elkapni Armstrongot, de sikertelen volt az AFLD, bár a kerékpáros akkori csapatánál, az Asztanánál kutakodva a kukában fecskendőket és infúziókat is találtak. Nyomozás is indult, de ez kevés volt. Kétségtelen, hogy az instrukciók felülről érkeztek, hogy ne bántsák Armstrongot"  - nyilatkozta Micheil Rieu, az AFLD szakértője.