Elkenik az Armstrong-ügyet?

2013.01.29. 11:30

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) hétfő este feloszlatta azt a független bizottságát, amelyik azt vizsgálta volna, hogy az UCI vezetése hogyan kezelte korábban a Lance Armstrong-ügyet. A szövetség elnöke, Pat McQuaid azt állítja, azért kellett feloszlatni a szervezetet, mert a Nemzetközi (WADA) és az Amerikai Doppingellenes Ügynökség (USADA) nem akart együttműködni vele. Egy új bizottság lehet a megoldás.

Az USADA vádirata részletesen feltárta, hogy Armstrong milyen doppingpraktikákkal élt. A kerékpáros maga is bevallotta, hogy tiltott szereket használt, de ahogy arra a tanúvallomások is utaltak, a jó kapcsolatok is kellettek ahhoz, hogy Armstrong sohase bukjon le. Sokan azt valószínűsítik, hogy az amerikai bringás az UCI vezetőinek tudtával vagy segítségével maradhatott tiszta. A korrupció gyanúját erősíti, hogy Armstrong korábban 100 ezer dollárt is adományozott az UCI-nak, bár mindkét fél tagadta, hogy a doppingügyek elsimításáért járt volna a pénz.

A független bizottságnak ezt az ügyet is vizsgálnia kellett volna, és azt, hogy mennyire volt elterjedt a doppingolás a mezőnyben, illetve hogy az miért történhetett meg, ám erre már nem lesz módja, a testületet feloszlatták. Erre több indokot is találtak, az egyik érv az volt, hogy az USADA és a WADA együttműködése nélkül a készülő jelentés hiteltelen.

A WADA ugyanakkor azzal érvelt, hogy a független bizottság nem is annyira független az UCI-tól, és csak arra jó, hogy megint elkenje az UCI felelősségét az ügyben. Erre utalt az is, hogy az elkészülő jelentést csak a kerékpáros szövetség kapta volna meg. A WADA a hatékonyságot is megkérdőjelezte. A vizsgálóbizottság nem ígért a vallomástevőknek anonimitást, így a WADA szerint nagyon kevesen törték volna meg a hallgatás törvényét a megtorlástól való félelmükben.

A WADA azonban új feltételekkel már hajlandó együttműködni az UCI-val, az „igazság és megbékélés'" néven futó bizottságba már be is szállna, ha az nagy nyilvánosságot kap, és a reményeik szerint ez a testület még teljesebb képet adhat a doppingkultúráról. A jogi környezet még nem biztosított teljesen, az UCI korábban nem ígért amnesztiát az egykori doppingolóknak, de most keresik a lehetőségét ennek. Az USADA az Armstrong ellen vallókkal ezen könnyen túllendült, amnesztiát nem adott, de a legtöbben féléves büntetéssel megúszták, amit jellemzően versenyszezonon kívül töltöttek le, így nagy törés nem lett a karrierjükben.

Az új bizottság felállítására egyelőre nem szabtak határidőt, a jelentés elkészüléséig akár évek is eltelhetnek. Így meglehet, elsikkad az egész ügy, és sosem derül ki, kik járultak hozzá a kerékpársport doppingkultúrájának fenntartásához.