Csak a vonat állíthatja meg a sárga trikóst
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
A szökevénycsoportból is megszökő Rui Costa nyerte a Tour de France 16. szakaszát, amin a sárga trikós Christopher Froome-nak egy lezárt sorompó mögött is várakoznia kellett. Alberto Contador ígéretéhez híven megpróbálta megtámadni az első helyezettet.
Vaison-la-Romaine és Gap közötti 168 kilométeres etapot mintha a csak a szökésből nyerni próbál versenyzőknek találták volna ki, tartalmazott ugyan két nehezebb emelkedőt, de a célhoz már lejtőzés után vezetett az út.
A rajt után négy kilométerrel egy húszfős csoport tekert el a mezőnytől, de nagy volt a szökési kedv, nem sokkal később még tizenkét kerékpáros csatlakozott az első csoporthoz. Ide zárkózott fel Alejandro Valverde és Dan Martin is, ők azonban már túl erős versenyzők voltak ahhoz, hogy elengedjék őket, így újraosztották a lapokat. Csak Klöden és Hesjedal tudott elöl maradni, majd később újra elszivárgott jó néhány kerekes, hamarosan 23-an tekertek együtt. Ez a csoport már szabad utat kapott, egyre nagyobb különbséggel vezetett, 110 kilométer megtétele után 9 perces előnyt hoztak össze.
A főmezőny azonban nem kapott szabad utat, legalábbis az egyik vasúti átjáróban. Egy vonat érkezése miatt leengedték a sorompót, így néhány másodpercig várakozniuk kellett mögötte Froome-éknak. A Tour szervezők általában előre egyeztetnek arról, hogy mikor halad át a mezőny a vasúti átjárókon, hogy adott esetben a menetrendet is átírják egy kicsit, de mint a mostani példa is mutatja, nem mindig élvez elsőbbséget a Tour. A szabályok szerint pedig a lezárt sorompókon még a versenyzők sem mehetnek át, ha megteszik büntetést kaphatnak érte.
Az élcsoportban 35 kilométerrel a cél előtt kezdődtek a támadások, túl sokan voltak ahhoz, hogy egységben eltekerjenek a hajráig, már mindenki a szakaszgyőzelemre pályázott. Először Marino és Kadri indított, de Costa is belendült az utolsó emelkedőn, az élre állt, majd gyorsan lerázott magáról mindenkit. Voeckler és a világbajnok Gilbert próbálta meg utolérni a darabokra szakadt a szökevénycsoportból, de a portugál nem veszített erejéből, eltempózott egyedül a célig, és megnyerte a szakaszt.
A főmezőnyben is élénkebbé vált a küzdelem, az összetettben egyre feljebb kapaszkodó és jó formát mutató Rodriguez indított támadást, hamarosan már csak egy nyolcfős boly maradt együtt, köztük Froome-mal. Ezután Contador akciózott kétszer is, de a sárga trikós Porte vezetésével mindkétszer megfogta a spanyolt. A harmadik támadásnál viszont Froome már maga vette üldözőbe. El is szakadtak a csoportból, együtt kezdtek el lejtőzni, az egyik éles kanyarnál, nem messze attól, ahol Beloki bukott Armstrong mögött, azonban kisodródtak, le kellett tenni a lábukat, Froome még a gyepre is kicsúszott. Ez pont elég volt ahhoz, hogy utolérjék őket a többiek, így Contador a második helyen álló Mollemát sem tudta megelőzni. A csoport 11 perc hátránnyal együtt érkezett a célba, a legjobban Rodriguez örülhetett, mert Fuglsang nem bírta a tempójukat, így megelőzte összetettben.
Eredmények:
16. szakasz, Vaison-la-Romaine-Gap 168km
1. Rui Costa (Movistar) 3:52:45
2. Christophe Riblon (AG2R) +42
3. Arnold Jeannesson (FDJ)
4. Jerome Coppel (Cofidis)
5. Andreas Klöden (RadioShack)
Összetett:
1. Christopher Froome (Sky) 65:15:36
2. Bauke Mollema (Belkin) +4:14
3. Alberto Contador (Saxo-Tinkoff) +4:25
4. Roman Kreuziger (Saxo-Tinkoff) +4:28
5. Nairo Quintana (Movistar) +5:47
6. Laurens Ten Dam (Belkin) +5:54
7. Joaquim Rodriguez (Katyusa) +7:11
8. Jakob Fuglsang (Asztana) +7:22
9. Jean-Christophe Peraud (AG2R) +8:47
10. Daniel Martin (Garmin-Sharp) +9:28