95-tel száguldott a vak–látó-tandem
Esélyegyenlőségi tandem kerékpáros sebességi világrekordot állított fel szombaton Nagy György kerékpárversenyző és vak sporttársa, Kovács Margit az M0-ás körgyűrű déli szektorának új szakaszán. A sportolóknak 95 kilométer per órás sebességre sikerült felgyorsulniuk kerékpárjukkal.
A fél éve együtt készülő páros egy autó mögött hajtott, hogy kihasználják az általa okozott vákuumot. 40 kilométer per órás tempóig egy villanymotor gyorsította fel őket, amely ezután kikapcsolt. A szabályok ennyi segítséget megengednek.
Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta: korábban nem volt példa arra, hogy hiteles, mért körülmények között bárki tandem kerékpárral sebességi rekordot állított volna fel. A sportolók az útszakasz építtetőinek jóvoltából az elmúlt két hétben rendszeresen edzettek a helyszínen, és próbálták meghatározni az optimális ívvonalat, illetve az útvonal irányát.
A tandempáros hátul tekerő tagja, Kovács Margit születése óta vak, aki sporttársával, Nagy Györggyel az esélyegyenlőségre, valamint a közös sport egyesítő erejére kívánták felhívni a figyelmet.
Nagy már egyedül is többször próbálkozott sebességi világrekordot felállítani, ez még nem jött össze neki, de 195,1 km/h-val már sikerült tekernie.