Szivaros kerékpáros nyeri a Vueltát?
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
A szombaton rajtoló Vuelta a Espana a három háromhetes körverseny közül talán a legalulértékeltebb, hiányoznak is sztárok, de a bevállalós pályakijelölés minden napra adhat izgalmat, ha nincs olyan bringás, aki igazán dominálni tudna a mezőnyben. Csalódott, balszerencsés Tour-menők hajtanak az első helyért, de Vinczenzo Nibali is duplázhat a Giro d’ Italia-győzelme után a 3319 kilométeres versenyen.
Mit számít a hazai pálya?
Ahogy a Giro, úgy a Vuelta is inkább a hazai versenyzőkről szól, és a spanyolok ezúttal is reménykedhetnek az összetett győzelemben. Joaquím Rodriguez és Alejandro Valverde is nagyon bátran és okosan versenyzett a Tour de France-on, harmadik illetve ötödik helyen zártak, most is favoritok, csak az a kérdés, sikerült-e átmenteniük a formájukat. A két körverseny között egy hónapjuk volt regenerálódni. Ez nem túl sok, tavaly Froome-nak sem sikerült.
„Tudom, hogy mit jelent Grand Tourt nyerni, nagyon nehéz, de már megmutattam, megvannak hozzá a képességeim. Ez a célom a Vueltán is. Ez lesz a legnagyobb kihívás, mielőtt visszavonulok. Nagy különbség van a szép győzelmek, és egy csodálatos között” – nyilatkozta Rodriguez, aki már mindhárom nagy körverseny dobogóján állt már, csak nyernie nem sikerült. Rodriguez nem is versenyzett a Tour óta. A francia körversenyen az utolsó hétre került igazán formába, a Vueltán azonban kevés lehet a kései időzítés, a sok hegyi befutó miatt már az első héten eldőlhet az összetett. De az is meglehet, hogy Rodriguez tanult korábbi kudarcaiból, és Madridba már gúnynevéhez (Purito/Szivarka) méltón már szivarozva fog bekerekezni. A Tour végén már egy harmadik hely is elég volt ahhoz, hogy rágyújtson.
A Touron Valverde is kirobbanó erőben volt, de ő az a versenyző, akivel ott mindig történik valami. Egy keréktörés miatt tíz percet veszített az egyik szakaszon, és utána már hiába akciózott, annak is örülhetett, hogy a tízbe került. Rodriguezhez hasonlóan ő is szeret a rövidebb meredekeken robbantani, ebből is lesz bőven a Vueltán, de a hosszabb kaptatókat is jól bírja. Akár újra nyerhet 2009 után. Az egyetlen egyéni időfutamnak valószínűleg nem lesz kulcsszerepe az összetettben, mert azt a 38,8 kilométeres szakaszt is hegyimenőkre szabták.
Nibali lehet az idei háromhetes király
A két spanyol kihívója legveszélyesebb kihívója Vincenzo Nibali lesz, 2010-ben már nyert a spanyol körversenyen, és az idei Giro-siker is őt teszi favorittá. Nagy a nyomás rajta, amit még az is fokoz, hogy szeptemberben hazai pályán, Firenzében rendezik az országúti világbajnokságot. Az a pálya nagyon is fekszik neki. és ha választania kell, hogy hol adjon ki magából mindent, Olaszország mellett dönt. A lengyel körversenyen nem volt még igazából formában, májusban a havas, jeges Alpokban nem voltak ellenfelei, kíméletlen tud lenni az emelkedőkön, de a 23 százalékos meredekségű Anglírún is ő lehet a favorit. A csapata nagyon erős, Brajkovic, Tiralongo és Fuglsgang a teljes mezőnyt képes irányítani.
„Már lassan újra olyan bringás vagyok, mint aki a Girón voltam, de nem is voltak kétségeim, hogy újra ilyen leszek. Tudom, hogyan kell megoldani két Grand Tourt egy szezonban. 2010-ben harmadik voltam a Girón, aztán megnyertem a Vueltát. Azóta pedig csak fejlődtem és tapasztaltabb lettem. De ahogy a többi bringás, úgy én sem vagyok robot. Nincs rajtam Superman nagy S-e.” – mondta Nibali.
Bónusszal nyerni is lehet
A Tourtól eltérően a Vueltán már csak azért is érdemes hajtani a dobogóért, mert bónuszmásodperceket osztanak az első három helyért. Az összettben pedig akár dönthet is tíz-hat-négy másodpercekből összegyűjtött különbség. A részhajrákban hat-négy-kettő másodperces bónusz gyűjthető.Nézni jó, de tekerni szenvedés
„Élvezetes lesz követni a rajongóknak a versenyt, de iszonyatosan kemény lesz a bringásoknak'” - mondta Samuel Sanchez, aki szerint a Vuelta lesz a legizgalmasabb idén a Grand Tourok közül, mert most nincs olyan a mezőnyben, aki egyértelmű esélyesnek számít. Ezzel magát is az esélyesek közé sorolta, és a dobogóban reménykedhet is. Volt már összetettben második a Vueltán is, most még az is motivációt adhat neki, hogy megszűnik a csapata. A baszk, emiatt is masszív rajongótábort maga mögött tudó Euskaltel-Euskadi jövőre már nem lesz ott a mezőnyben. Hazai pályán muszáj emlékezetessé tenniük a búcsút.
A címvédő Alberto Contador kihagyja a Vueltát, a Touron őt árnyékként követő, de inkább vezető Roman Kreuziger most magáért versenyezhet, bár nála is kérdés, mit tud a Tour után. A Saxo Tinkoffnál azonban nem aggódnak, ha Kreuziger nem hozza magát, akkor is lesz kiért hajtani. Nicolas Roche, Rafal Majka és Chris Anker Sørensen harcolhat a top 10-ért. Majka a Girón is jól ment, hetedik lett, és Roche is volt már háromhetesen a legjobb tízben.
Akit lelőni sem lehet
Adam Hansen már tavaly is megcsinálta azt, ami nem túl sok kerékpárosnak sikerül, mind a három Grand Touron elindult és végig is ment. A Girót és a Tourt már idén is kipipálta, és ott lesz a Vuelta rajtjánál. Az elsősorban segítőként dolgozó Hansen a Girón elégtételt is kapott fáradhatatlanságáért, szökésből nyerte meg a hetedik szakaszt. De ő volt az is, aki Touron elkortyolt egy szurkolóktól kapott sört az Alpe d’Huez-i szakasz közben.A Vueltán Dan Martin is javíthat. A Touron beverekedte magát az első tízbe, de egy betegség miatt végül csak 33. lett. Ivan Basso a Girót műtétje miatt hagyta ki, pár évvel ezelőtt biztos favoritnak számított volna, de meglepő lenne, ha dobogó közelében végezne. Egy másik rutinos olasz, Michele Scarponi is nagy reményekkel érkezik a Vueltára, az első ötbe kerülést tűzte ki célul, pedig ő hagyományosan csak a Girón tud igazán jól menni, legutóbb 2010-ben indult a spanyoloknál, de akkor be sem fejezte a versenyt.
Megint jönnek a kolumbiaiak?
Kerékpáros szempontból 2013-ben a kolumbiaiak visszatérése jelenti a szenzációt. Már a Girón is nagyon masszív volt a jelenlétük. A Skynál Rigoberto Uran a kieső Wigginstől vette át a kapitányi szerepet, és meg is szerezte az összetett második helyet, míg Betancur lett a legjobb fiatal az ötödik helyével. A Touron aztán Quintana mutatta meg, hogy számolni kell velük, a győztes Froome-mal csak ő bírt menni a hegyeken. A Sky most Sergio Henaót tette meg kapitánynak. Jó formában is érkezik, a lengyel körversenyen ötödikként végzett, és a tavaszi klasszikusokon is többször volt a legjobb tízben. Azokhoz hasonló profilú szakaszok a Vueltán is lesznek, Henao azokon is próbálkozhat előnyt gyűjteni. Henaón kívül még a cannondale-es Cayetano Sarmiento és a lamprées Winner Anacona is feltűnhet egy-egy szakaszon.