Vuelta: a megtörhetetlen 42 éves újra elöl
A 42 éves Christopher Horner továbbra is bombaformában versenyez a Vuelta a Espanán, a 19. szakaszon hat másodpercet vert Vincenzo Nibalira, így most három másodperccel ő vezet az összetettben. A szakaszt az utolsó kilométeren robbantó Joaquin Rodriguez nyerte.
A csütörtöki nap megmutatta, hogy a piros trikós Nibali nincs a legjobb állapotban, az emelkedőkön érdemes ellene támadni. A pénteki San Vicente de la Barquera és Alto Naranco közötti 181 kilométeres szakasz nem volt kimondottan nehéz, de ez is hegyi befutóban végződött, így az összetettben is döntő szerepet kapott. Akár az első három helyért kiosztott, tíz, hat és négy másodperc is számíthatott.
A szakasz elején egy körülbelül húszfős csoport szökött meg, de esélytelen volt a kísérletük, a top tízes versenyzők csapatai erős tempót diktáltak, ráadásul Joaquin Rodriguez és Samuel Sanchez is bejelentkezett a győzelemért. Rodriguez már belátta, hogy nincs esélye nyerni az összetettben, de egy szakaszsikerben még bízott. Az összetett negyedik helyén álló spanyol nagyon jól felépítette a versenyét,
A főmezőny a hegy lábánál, az utolsó öt kilométerre már együtt volt. Az asztanások diktálták a tempót, hátha Roche-t kedvezőbb pozícióba tudják hozni, de a sebességük nem volt elég ahhoz, hogy megrogyasszák közvetlen ellenfeleit. Rodriguez azonban olyan váratlanul és akkor sebességgel tudott megindulni, hogy nem tudott rá senki sem reagálni. Az utolsó kilométert nagyon meghúzta és 13 másodperces előnnyel nyerte. Mögötte is nagy csata alakult ki, a favoritok végigsprintelték az utolsó néhány száz métert. Ebből Horner jött ki a legjobban. hat másodpercet tudott verni a láthatóan nem túl friss Nibalira, és ezzel átvette a vezetést.
A szombati, a Vuelta királyetapja, a pokoli nehéz, 23,5 százalékos részeket is tartalmazó Angliru emelkedőjét kell legyőzni. Nibali ott könnyedén visszaszerezheti a piros trikót, de akár még Valverde is nyerhet összetettet. Rodriguez a dobogóért hajthat, Valverde már egy percen belül van hozzá képest.
Eredmények:
19. szakasz, San Vicente de la Barquera-Alto Naranco, 181 km
1. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 4:16:13 óra
2. Diego Ulissi (olasz, Lampre) 11 mp hátrány
3. Daniel Moreno (spanyol, Katyusa) azonos idővel
4. Samuel Sanchez (spanyol, Euskaltel) a. i.
5. Christopher Horner (amerikai, RadioShack) 14 mp h.
6. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) a. i.
...9. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 20 mp h.
Az összetett élcsoportja:
1. Horner 77:56:05 óra
2. Nibali 3 mp h.
3. Valverde 1:06 p h.