Hülyét csinált magából, másodikként ünnepelt győzelmet az ausztrál bringás
A Lengyel Körversenyen az ausztrál Michael Matthews is csatlakozott azokhoz a kerékpárosokhoz, akik azt hitték, hogy győztek, miközben a valódi nyertes már célba ért. Matthews azért ünnepelt egy darabig.
A Lengyel Körverseny második, Torun és Varsó közötti 226 kilométeres szakaszát a cseh Petr Vakoč nyerte egy hosszú szökés után. Sokáig két lengyel bringással tekert együtt, de azok leszakadtak, és megfogta őket a mezőny. Többen azt hihették, nem is maradt már elöl senki. Az Omega Pharma bringása viszont jól beosztotta az erejét, és a három Varsóban megtett kör után 21 másodperccel verte a mezőnyt.
A mezőnyhajrát Michael Matthews (Orica Greenedge) nyerte, és a karjait felemelve megünnepelte kvázigyőzelmét. Később szembesítették vele, hogy csak második lett. (Pár hónapja sem volt szerencséje, a Tour de France előtt megsérült.)
„Tényleg azt hittem, hogy a győzelemért sprintelünk, miután a szökevénycsoport többi tagját megfogtuk 30 kilométerrel a cél előtt. Nagyon meglepő szökés volt az Omega Pharma-Quick Step bringásától. Nem tudtuk, hogy ő még elöl van, és a rádióm sem működött" – magyarázkodott Matthews.