Csak doppingmentes Tourt ad a német tv

2015.01.06. 22:36

Négy év után újra közvetít a Tour de France-ról a német közmédia. Az ARD 2011-ben szüntette be az élő adásokat, nem tartották etikusnak, hogy egy doppingfüggő sportágat népszerűsítsenek.

A német profi kerékpársport az 1990-es évek közepétől úgy tíz évig élte sikerkorszakát. Jan Ullrich szinte mindig esélyesként indult a Touron, 1997-ben meg is nyerte, és a sprinter Erik Zabel is sorra nyerte a szakaszokat és a pontversenyt a francia körön. Már ez a két név is több millió németet ültetett a tévé elé.

A doppingbotrányok azonban kikezdték a kerékpársportot, és a németek, talán egyetlenként egyre kritikusabban viszonyultak hozzá. A szponzorok leléptek, és hiába voltak, vannak Ullrichék óta is jó nevű versenyzőik, alig kapnak médiafelületet. Ha írnak róluk, azt sem feltétlenül köszönik meg. Csak egy jellemző példa: a tavaly visszavonuló, a szurkolók és bringások között elképesztő népszerűséggel bíró Jens Voigtról szóló megemlékezéseket is arra hegyezték ki, hogy ugyan a bringás arról beszél, hogy sosem doppingolt, korábbi csapattársai valahogy mind doppingügybe keveredtek.

Bár most is vannak lebukások, az általános vélemény az, hogy tisztult a sportág, ezt néhányan átlagsebességekkel is alátámasztják, és a nemrég bevezetett biológiai útlevél program is azt biztosítaná, hogy pillanatok alatt kiszűrjék a csalókat. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség új elnöke, Brian Cookson is tisztább, átláthatóbb viszonyokat, és az Armstrong-korszak homályzónájában működő rendszer felderítését ígérte, továbbá új, szigorú doppingszabályok is élnek az év elejétől.

Valószínűleg ezek a lépések vezethették arra az ARD-t, hogy visszatérjen a doppingbotrányok ellenére is nagyon jól működő, népszerű és szponzorált profi kerékpárhoz. Egyelőre két évre szerződött a csatorna, amely elkötelezett a dopping elleni harcban, pár hete éppen egyik riporterük robbantotta ki az orosz doppingbotrányt. Az ARD továbbra is fenntartja kritikus szemléletét, ezért olyan záradék is van a szerződésben, hogy ha újabb doppingügy van a mezőnyben, akkor abbahagyják a közvetítést. 

Az ARD-t a német sikerek is ösztönözhették arra, hogy újra adja a Tourt. A 2014-es versenyen hét német szakaszgyőzelem volt. Négyet az a sprinter Marcel Kittel nyert, aki igyekszik mindig hangsúlyozni, hogy ő már egészen az új generáció tagja, aki más szemlélettel versenyez, mint Ullrichék.

Hogy valóban olyan tiszták-e, mint mondják magukat, abban csak 10-15 év múlva lehetünk biztosak.