Kiszállt az egyik favorit, Contador feladta a Tourt

2016.07.10. 14:34

A kétszeres Tour de France-győztes Alberto Contador a kilencedik szakaszon feladta az idei francia körversenyt.

Az egyértelműen győzni akaró Contadornak nagyon nehéz Tourja volt. Már az első szakaszon bukott és szerzett sérüléseket, majd a második etapon is elesett.

Az utána következő szakaszokon is szenvedett, nem tudott mindig lépést tartani a legjobbakkal, a szombati hegyi szakaszon is lemaradt, ma délelőtt 3 perc 12 másodperces hátránnyal vágott neki a 184,5 kilométeres távnak.

Elég bátran kezdett, elment a szökéssel a szakasz elején, úgy tűnt, hogy bevállalós taktikával próbálja megmenteni a Tourját a brutális hegyi etapon. Nem sikerült neki, kiderült, hogy lázasan versenyzett. Egyre többször maradt hátra a kísérőkocsihoz, majd úgy 85 kilométer letekerése után feladta a versenyt.