Herman
1 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

A Tour de France egy darabka szervezett káosz

2016.07.16. 09:29

A Tour de France is csak olyan, mint a Formula-1 vagy a rali, a helyszínen rossz nézni. Az ember csak rohangál a különböző állomások mellett, ahonnan azt hiszi, hogy majd lát valamit, közben pedig a telefonján próbálja követni, hogyan is áll valójában a verseny. Aztán, ha van egy kis szerencséje, akkor izzadtan, fáradtan, több ezer emberen átnyomakodva elcsípi Sagan sisakját, ahogy hetvennel átvillan a célvonalon.

Egyszerűen jobb tévén nézni az ilyet, hiszen akkor magából a versenyből sokkal többet látunk. Persze az adás sem csak úgy magától jön a falból, ahhoz, hogy mindig a leglényegesebb dolgokat láthassuk élőben, elég komoly erőfeszítéseket tesz például az Eurosport, aki kivitt minket a montpellier-i befutóra, hogy megmutassa, milyen is a háttérmunka egy-egy szakasz közvetítése mögött. Na meg ha már ott voltunk, egy kicsit a hangulatot is sikerült átérezni, amire talán a közepesen jól szervezett káosz illik a legjobban.

Montpellier amúgy pont olyan, mint amilyennek az ember elképzel egy dél-francia kisvárost a filmek, sorozatok és könyvek alapján: tizennyolcadik századi épületek, rengeteg márvány és vízköpők, na meg a mediterrán országokra jellemző tűlevelűek és hőség. A város egyik nevezetessége a stadion, a Stade de la Mosson, szerény 33 ezer férőhellyel, ennek a tövébe állították fel a Tourt kiszolgáló apparátust. Ide került a számtalan kamion, kisbusz, lakóautó, amelyből a különböző médiacégek sugározzák a tartalmakat.

Nem mértük meg, de százkilométernyi kábel egész biztos fut a közvetítőkocsik között, az ember valamivel visszafogottabban is sétálgat, nehogy kirúgjon egy aljzatot, aztán mondjuk az ibériai félsziget Tour nélkül maradjon. Vendéglátóink az egyik komolyabb teherautó rakterébe irányítottak, itt bent legalább harminc monitor és harmincezer kapcsoló fölött ültek a szakemberek. A helikopterekről, motorokról, autókról és egyéb forrásokból beérkező jelet látják, osztályozzák, és vágják, majd továbbítják. Még egy apró stúdió is befért az egyik sarokba, itt veszik fel az érdekes események kommentárjait, amit perceken belül csatolnak is az eredeti felvételhez. Ennél jobban sehol nem lehet követni a versenyt, hiszen ha hivatalos kamera forog a mezőnyben, annak itt látszik a képe.

A komolyan hűtött és elég sötét helységben ülő szerkesztők egy pillanatra sem vették le a szemüket a monitorokról, átbeszélőikbe monoton hangon darálják az utasításokat, végtelenül profi módon dolgoznak. Ahol nem monitorok vagy emberek vannak, ott egy komoly szerverpark villog, meghökkentő, hogy mekkora infrastruktúra áll a közvetítés mögött, és ez még nem is minden. A következő állomás a kommentátorok kamionja, amit úgy rendeztek be, hogy egy nagyjából kétszer kétméteres fülke jut a párosoknak, ebből van egymás mellett az angol, a német, a francia, és még pár nyelv.

Ők már azt a közvetítést kapják a monitorjaikon, amit a tévénézők, de mindkettőjük előtt volt egy-egy számítógép is, amelyen a netes háttéranyagokat követik. Huszonkét csapat állt rajthoz, mindegyikben 9 bringással, ezért a falra került egy puska, amivel rajtszámok és mezek alapján elkülöníthetőek a versenyzők. Ahogy az egyik angol kommentátor elmondta, miden este cirka másfél-két órát készül a következő napi szakaszra.

Csak az Eurosport vagy hatvan embert foglalkoztat a Touron, itt a helyszínen. Nem csak az elkerített részen volt hatalmas a nyüzsgés, ahogy közelített a peloton, egyre több ember nyomakodott a korláthoz, és várta a befutót. A hangulat karneváli, és külsőségeiben is az: mielőtt beért a mezőny, a szponzorok kocsijai hajtanak végig a pályán, négykerekű óriás hot-dog, hatalmas kutya, és mindből üvölt a zene, a közönség pedig láthatóan jól szórakozik.

Mire beér a mezőny, természetesen nincs helye bohóckodásnak, Sagan félelmetes tempót diktál, de a mögötte elhaladók sem lassabbak, kicsit olyan, mit egy groteszk motorverseny, hiszen ugyanúgy érezni az elhaladók által keltett légörvényeket, csak épp a zaj kevés a tempóhoz képest.

A befutó után mutatkozik meg igazán a Tour emberközeli arca, a nézők a versenyzőkkel együtt sétálhatnak buszokhoz, aláírást kérnek, vagy csak váltanak pár szót. Annyira közvetlen az egész, hogy például egy hölgy figyelmetlenül beakasztotta retikülje pántját a bringás kormányába, és majdnem felborult. A versenyzőkhöz lehetetlen hozzáférni, sajtóbelépő ide vagy oda, ennyi emberen lehetetlen átverekedni. Hatalmas népünnepély alakult ki a befutó után, és ez az, amit sajnos egy közvetítés sosem fog tudni visszaadni.

Ahogy elszivárogtak a versenyzők, minket is elvittek vacsorázni, és sikerült egy asztalhoz keveredni Greg LeMonddal. Emberünk kétszeres világbajnok és háromszoros Tour-győztes, 55 évesen is a tűz közelében él, saját bringamárkája van és szakértőként, valamint műsorvezetőként vesz részt a programban. Olyan amerikai módra jó kedélyű ember, könnyen megtaláltuk vele a közös hangot, és mesélt a régi időkről, amikor még a szintén alanyi jogon legenda Tom Ritchey-vel versenyzett, vagy Cinelli-bringát vett a későbbi Specialized atyaúristenétől, Mike Sinyardtól.

Későn kerültünk ágyba, és korán kezdtük a másnapot, de a következő szakasz rajtjáról lemaradtunk, ugyanis az elképesztő szél miatt korábban indították a futamot, amiről a kísérőink nem tudtak. Így már csak a kordonbontást csíptük el, meg a szokásos népünnepélyt. Itt egy élő műsorban nyilatkoztak a szakértők, körülöttük nézők tömegei csimpaszkodtak, még valami közepesen vállalható, egykor népszerű francia zenekar is fellépett élőben. Itt érzi meg az ember, hogy a Tour de France nem csak verseny, hanem egyfajta ünnep, hiszen hattól nyolcvanhat éves korig a város minden lakója kimegy és buzdít, miközben az egész hamisítatlanul francia.

Ha tehetik, egyszer mindenképp nézzék meg.