Valter Attila 12. lett a lombardiai körön

2021.10.09. 17:44
A szlovén Tadej Pogacar nyerte a lombardiai körversenyt, az év utolsó egynapos országúti kerékpáros klasszikus viadalát, amelyen Valter Attila a 12. helyen ért célba.

A „hulló falevelek" klasszikusán, az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok egyikén két magyar is ott volt a mezőnyben: Valter Attila (Groupama-FDJ) és Fetter Erik (EOLO-Kometa). Utóbbi révén immár a hatodik magyar bringás mutatkozott be Monumentumon, és tette ezt aktív kezdéssel: szökési kísérletekben mutatta magát, bár végül nem került be abba a 10 fős csoportba, amit elengedett a mezőny.

A verseny végére ketten, az olasz Fausto Masnada és az idei klasszikusok közül a Liege-Bastogne-Liege-en diadalmaskodó Tadej Pogacar maradtak elöl, őket egy nyolcas üldözte. Az elsőséget végül a Tour de France-győztes Pogacar szerezte meg.

A 239 kilométeres távú viadalon, amelyet az elmúlt évekhez képest fordított irányban rendeztek meg, Valter – többek között az olasz kiválóság Vincenzo Nibalit maga mögé utasítva – két és fél perc lemaradással 12. lett, ezzel minden idők legjobb magyar eredményét érte el Monumentumon.

 Fetter nem fejezte be a közel 4500 méter szintkülönbséget magában foglaló versenyt.

Eredmény, lombardiai körverseny (Como-Bergamo, 239 km):
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:01:39 óra
2. Fausto Masnada (olasz, Deceuninck - Quick-Step) azonos idővel
3. Adam Yates (brit, Ineos Grenadiers) 51 másodperc hátrány
...12. Valter Attila (Groupama-FDJ) 2:25 perc hátrány
Fetter Erik (EOLO-Kometa) nem fejezte be a viadalt.

A 2021-es Monumentumok győztesei:
Milánó-Sanremo: Jasper Stuyven (belga, Trek-Segafredo)
flandriai körverseny: Kasper Asgreen (dán, Deceuninck - Quick-Step)
Liege-Bastogne-Liege: Tadej Pogacar (szlovén, UAE)
Párizs-Roubaix: Sonny Colbrelli (olasz, Bahrain-Victorious)
lombardiai körverseny: Pogacar

(MTI)