Jakobsen után Groenewegen is sprintbefutót nyert a Touron

tour
2022.07.03. 18:45
Dylan Groenewegen nyerte vasárnap a Tour de France országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, amelyen az ismét második Wout van Aert megőrizte a sárga trikót – számolt be róla az MTI.

Az utolsó dániai etapon a Vejle és Sönderborg közötti 182 kilométer megtétele várt a mezőnyre, ezúttal is tömegekkel az utak mentén. Ezúttal egyetlen szökevényt hat és fél percre engedett el a karaván: a szombaton mindhárom emelkedőt megnyerő, így pöttyös trikós Magnus Cort (EF Education–EasyPost) ezúttal is mindhárom negyedik kategóriás hegyet bezsebelte, az utolsót senkitől sem zavartatva egy látványos sprint után, hogy a hazai közönség kellően megünnepelje. Az addig kényelmes tempóban tekerő mezőny az utolsó 55 kilométerre meglódult, és két kilométer alatt utolérte Cortot.

Tíz kilométerrel a cél előtt egy rövid kockaköves részen bukás szakította meg a mezőnyt, ebben az összetett esélyesei és a legjobb sprinterek sem voltak érintettek, így utóbbiak egymás közt dönthették el a szakaszgyőzelmet.

A Tour de Hongrie-n Kazincbarcikán diadalmaskodó Groenewegen a mezőnyhajrában centiméterekkel előzte meg a sárga trikós Wout van Aertot. A BikeExchange–Jayco holland sprintere diadalának külön pikantériája, hogy egy napja, szombaton az a Fabio Jakobsen nyert, aki súlyosan megsérült két éve augusztusban abban a balesetben, amit épp Groenewegen okozott.

A belga Van Aert, aki a sprintben erősen a kordon felé terelte a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagant, a francia körverseny mindhárom dániai etapját másodikként zárta, megőrizve a sárga trikót. A harmadik helyet honfitársa, Jasper Philipsen szerezte meg, negyedikként Sagan, ötödikként Jakobsen ért célba.

Az összetett első három helyén nem történt változás, a nyitó időfutamot megnyerő belga Yves Lampaert maradt a második, míg az elmúlt két Tour de France győztese, a szlovén Tadej Pogacar a harmadik pozícióban.

Tour de France

3. szakasz, Vejle–Sönderborg, 182 km:

  • 1. Dylan Groenewegen (holland, BikeExchange–Jayco) 4:11:33 óra
  • 2. Wout van Aert (belga, Jumbo–Visma) azonos idővel
  • 3. Jasper Philipsen (belga, Alpecin–Deceuninck) a. i.
  • 4. Peter Sagan (szlovák, TotalEnergies) a. i.
  • 5. Fabio Jakobsen (holland, Quick-Step Alpha Vinyl) a. i.

Az összetett élcsoportja:

  • 1. Van Aert 9:01:17 óra
  • 2. Yves Lampaert (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 7 mp h.
  • 3. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 14 mp h.

A hétfői szünnap után kedden – immár Franciaországban  a Dunkerque és Calais közötti 171,5 kilométer megtétele vár a 109. Tour de France mezőnyére, amely hétfőn költözik át Franciaországba. A 22 csapat 176 kerékpárosa 3328 kilométert tesz meg, amíg július 24-én célba ér Párizsban a Champs-Élysées-n.

(Borítókép: Tim de Waele/Getty Images)