Célba ért a több mint 200 kilométeren át tartó szökés, Davide Baisé a 7. szakasz
További Bringa cikkek
- Vas Blanka a táv felét követően visszaesett, negyedik helyen zárt Namurban
- Edzés közben furgonnal ütközött, kórházba kellett szállítani a belgák olimpiai bajnokát
- Ötödik helyen zárt Vas Blanka a terepkerékpáros világkupa-sorozat dublini állomásán
- Vas Blanka hatodik hellyel nyitott Belgiumban
- Jövőre már profi lett volna, autóbalesetben meghalt a 18 éves belga bringás
Az idei Giro első igazán komoly hegyi szakasza várt a mezőnyre, és aligha számított arra bárki is, hogy a nem sokkal a rajt után megindított szökés három tagja egészen a célig ér majd a 218 kilométer végére. Pedig így lett. A Bais, Henok Mulubrhan, Karel Vacek, Simone Petilli négyes viszonylag hamar tízperces előnyre tett szert. Valamivel féltáv előtt jött az első hegyi hajrá, amely után nem sokkal a Bardiani versenyzője leszakadt az így háromfősre csökkent élbolyról.
A különbség ugyan 120 kilométer után apadni látszott, a főmezőny nem tudott olyan tempót diktálni, hogy igazán komoly veszélyt jelentsen a szökevényekre. Még bő hatvan kilométerrel a vége előtt is nyolc, nyolc és fél perc körül alakult Baisék előnye, a különbség pedig ebben a szakaszban nemhogy csökkent volna, még nőtt is. A trióból Petilli tűnt a legfrissebbnek, azzal együtt is, hogy nagyrészt ő haladt elöl közülük, így a legkevesebbet tartalékolni is ő tudott. Vacek néhol 10-15 méterre is leszakadt, de a kritikus pillanatokban megújulva tartotta a lépést a két olasszal. A szakasz utolsó ötöde szinte végig emelkedett, a lankásabb 1-2 százalékos részeket 5-7 százalékos kaptatók is tarkították.
Az utolsó 15 kilométerre már egyértelművé vált, az összetett éllovasait egytől egyig magában foglaló peloton nem tudja, és nem is igazán akarja utolérni őket, így mindössze az volt a kérdés, hárman hogyan rendezik el egymás közt a szakasz dobogós helyeinek sorsát. Az utolsó emelkedőn sokáig kivártak mindannyian, Bais egy darabig a harmadik helyen haladt, aztán viszont jól reagálta le Vacek megindulását, megelőzte a csehet, és végül az utolsó 100-150 méteren kilenc másodpercet vert rá. A sokáig jól mozgó Petillinek végül a második helyre sem volt reális esélye, erejével teljesen elkészülve gurult a célba.
A 25 esztendős Bais pályafutása első szakaszsikerét érte el Grand Tour-versenyen, olaszként láthatóan elragadták az érzelmei a célban. Pénteki, hegyi részhajrákon nyújtott teljesítményével ráadásul tíz pontra került a kék trikótól is.
A főmezőnyt a verseny favoritjának tartott Remco Evenepoel vezette a célba, ők végül 3 perc 10 másodperces hátránnyal futottak be.
Fetter Erik 147. lett 30 perc feletti hátránnyal, ezzel összesítésben a 126. pozícióba csúszott vissza.
Az első „hetet” a norvég Andreas Leknessund zárta így az élen, összetettben mindössze 28 másodperces előnnyel Evenepoellal szemben.
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR, GIRO D'ITALIA 2023
7. szakasz, Capua és Gran Sasso d'Italia, 218 km
1. Davide Bais (olasz, EOLO-Kometa) 6:08:40 óra
2. Karel Vacek (cseh, Corratec Selle Italia) 9 másodperc hátrány
3. Simone Petilli (olasz, Intermarché-Circus-Wanty) 16 mp h
4. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl) 3:10 p h
5. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) azonos idővel
...147. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 30:05 perc h.
Az összetett élcsoportja:
1. Andreas Leknessund (norvég, Team DSM) 29:02:38 óra
2. Evenepoel 28 másodperc hátrány
3. Aurélien Paret-Peintre (francia, AG2R Citroën Team) 30 mp h.
...126. Fetter 1:03:37 ó h.